Steroline

Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!

Többet akarsz?

 
Family



  

Ide a barátaim oldalai kerülnek ki!

Jön: the100hun

 
Elite

  
  

Jön: -

 
Chat


 
Információk

Szerkesztő: Viki
Design: Fruzsi {#13}
Egyéb kód: Efruse
Téma: Steroline (Stefan & Caroline)
Nyitás: 2015.04.02.

Az oldal nem áll kapcsolatban a színészekkel, sem a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói lap! Minden gyűjtés és fordítás saját!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Home

Saját teória: ki hal meg a fináléban?

2017.03.02. 08:01, Viki

Már nagyon tartoztam nektek ezzel a saját véleménnyel ellátott bejegyzéssel. Így, hogy holnap már a 8x15 kerül adásba, nagyon szorított az idő, hogy megosszam a saját teóriáim, hiszen ha leadták a 8x15-öt, valószínűleg már 99%-ban egyértelmű lesz, ki fog meghalni. Gondolom én. Végigmegyek szépen egyesével a karaktereken, és leírom, hogy ÉN mit gondolok. Semmit ne vegyetek úgy, hogy kőbe van vésve, sőt garantáltan nem az lesz, amire én gondolok...de az is lehet, hogy az lesz, amire (sajnos) most a legtöbb esély van, bár az is előfordulhat, hogy végül Julie Plec meglep mindenkit...

Matt: Hogy ő full halandóként hogyan volt képes nyolc évadon át életben maradni, az továbbra is rejtély. Bár talán a dögunalmas sztorivonalai adják erre a kérdésre a választ. Bocs, tudom, ez durva volt. Bevallom, rohadt boldog lennék, ha a fináléban "megúsznánk" Donovan halálával, de nem hiszem, hogy ekkora "mázlink" lesz. Tudom, érzéketlennek tűnök - nem szándékos -, de egyszerűen nem csípem a srácot, és bár valóban jó lenne, ha ő távozna el az élők sorából, hogy mindenki más valamilyen szinten happy endet kapjon, ráadásul ironikus lenne, ha ezúttal az emberi esendőség és halandóság ilyen formában mutatkozna meg, és láthatnánk, hogy nem képes állandóan mindent túlélni, kvázi kijátszani a halált, azonban vajmi kevés rá az esély, hogy ő kerül koporsóba.

Alaric: A másik olyan illető, akinek a halála nem fájna...annyira. Emlékszem, a 3. évadban megsirattam. Nagyon. De akkor imádtam. Ha most valamilyen oknál fogva ő keveredne ki a fináléból halottként, nem tudom, ejtenék-e könnyeket. Bármilyen keményen is hangzik ez, sőt egyenesen érzéketlenül, akkor is így gondolom. Sajnálnám-e? Persze. Bárkinek a halálát sajnálnám. Elvégre vannak érzéseim, nem egy szociopata TVD néző vagyok. De már rég nem szeretem őt annyira, hogy lélekölően hasson rám. Ez van. Ám van itt valami, ami miatt sem ő, és igazság szerint sem Matt nem lehet a fináléban a nagy haláleset. Egy főszereplő halálát ígérik. Már nem azért, de jó ideje már egyikük sem számít főszereplőnek, még ha kb. Matt és az ősei körül is forog a szezon. És akkor újabb érzéketlenségem mutatkozik be: lényegében egyikük halála sem viselné meg igazán a nézőközönséget. Pedig az írók tuti erre apellálnak. Ezzel a két halandóval pedig pont nem érnék azt el, hogy még évekig könnybe lábadjon az ember szeme, ha eszébe jut a TVD utolsó része. Pedig jaj, de jó lenne, ha mondjuk Ric végre a túloldalon találkozhatna Jo-val...és Jennával. Hmm... :D

Bonnie: Még leírni is fájdalmas ide a nevét, de muszáj. És nagyon is benne van a pakliban. Higgyétek el, én akarom a legkevésbé, hogy meghaljon, hiszen a sorozat folyamán rengetegszer halt már meg, és mindig a barátait védelmezve, segítve... de talán éppen ezért akarják az írók még egyszer utoljára alaposan megszívatni, "csak azért is" alapon. Szívettépően tragikus lenne...bár korántsem sokkoló. Már tényleg annyiszor került át a másvilágra, hogy nem tudom, meglépnék-e még egyszer. Igen, párnába fojtanám a sírásomat, ha Bonnie távozna az élők sorából, de garantáltan nem esne le ettől az állam. Plusz hagyják már békén szerencsétlent, hadd élje le az életét! Különben is, kb. mindenki arra gondol, hogy ő fog meghalni, és így Elena felkelhet, de szerintem megtalálják a kiskaput, amivel egyszerre élhet mindkét lány. Egyetlen egy esetben tudnám elfogadni Bonnie halálát, mégpedig akkor, ha megmutatják nekünk, ahogy a szellemvilágban boldogan "él" Enzóval. Igen, ha valamilyen módon Bonenzo endgame-et kaphatok, legyen az akár a túlsó parton, én boldog vagyok. És abban az esetben minimálisan még "örülnék" is Bonnie halálának, hiszen úgy Bonenzo is boldog befejezést kapna a maguk módján, na meg persze Steroline és Delena is.

Elena: Ha már szóba került Delena, akkor íme a páros egyik fele. Aki most már garantáltan visszatér a fináléban - megjegyezném, attól a csodás Delena öleléstől MEGHALTAM <3 -. Ő már csak azért is esélyes, mert rá kb. senki sem gondol. Jó, nem hiszem, hogy Julie-ék kinyírnák, de...talán épp ezért lesz mégiscsak Elena haláleset a végén. Mert nem is jut eszünkbe, hogy ilyet meglépnének az írószobában. Ha egy kicsit belegondolunk, megtörténhet. Elena boldogan visszatér az élők közé, a barátai közé, azt hiszi, leélheti az emberi életét örömben és szerelemben, erre puff...teszem azt, Katherine bekavar. Valahogy. És Elena mindig is arról volt híres, hogy mártír üzemmódban nyomja (igen, bocsi, néha kicsit furcsán fogalmazom a csajról, de vessetek rám követ, soha nem rajongtam a karakterért, Elena közel sem a szívem csücske, egyedül a Delena formátumtól vagyok oda meg vissza!), szóval mi van, ha minden barátjáért, szerettéért szépen feláldozza magát a végén. A logika szerintem benne van, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a fináléban visszatér az öccse, sőt még a halott (!!!) apja is, meg fene tudja, ki tér még vissza a befejezésre! Mi van, ha teszem azt, a haldokló Elena fejébe mászik Damon, és egy boldog életet mutat neki, ahol életben vannak a szerettei, és ők ketten boldogsában úszva léteznek. Nem vagyok pszichopata, meg nyilván örülnék a Delena endgame-nek, de szerintem ebben is van némi ráció. Még ha tartom is magam ahhoz, hogy Plecéknek eszük ágában sincs kicsinálni Miss Gilbertet.

Damon: És akkor íme a név, aki nálam rettenetesen sokáig az első helyen állt a "lehetséges nagy haláleset" listámon. Bizony, októbertől kezdve kb. két héttel ezelőttig ezerrel hittem, hogy Damon hal meg a fináléban. Mert szerintem az ütne, sokkolna, és mindenkit padlóra küldene, hogy onnan soha ne álljon fel többé. Ehhez a véleményemhez még mindig ragaszkodom, csak már nem vagyok tuti biztos abban, hogy ő lesz a "befutó". Pedig...bármennyire is fáj, neki kéne lennie. Gondoljunk bele. Ő egy igazi közönségkedvenc karakter. Nem az abszolút kedvencem, de imádom őt, és rohadtul fájna a halála. Meg annak a másik milliónak is, akik szeretik az idősebb Salvatorét. Nem mellesleg ha alaposan végigfuttatjuk az agyunkban az eddigi évadokat, mekkora önfeláldozás lenne már az egyébként többnyire önző - ismétlem TÖBBNYIRE, hiszen nem mindig az - Damontől, ha mindenkit megmentene a végén önmagát és az Elenával való örök és igaz szerelmét feláldozva. Odab*szna!!! Nagyon! Egy életen át zokognánk, még én is, és nem hiszem, hogy valaha felépülnék érzelmileg ebből az élményből. De éppen ezért lenne elképesztően okos húzás Julie-éktól! Az egész rajongótábor belehalna. Egyszerre. Mindenki. És nekem valamiért ez a megoldás lenne a leglogikusabb. Ez egyszer és utoljára Damon lenne a hős a sorozatban. Sőt egyenesen a legnagyobb hős!!! Nem akarom - ahogy igazság szerint senki halálát nem akarom látni a szériában -, de tartom magam ahhoz, hogy neki kéne mennie. Még ha egyre kevésbé valószínű is...

Stefan: Íme, az ifjabb Salvatore, akinek szintén fájó pont ide leírni a nevét, de nem menekülhetek, kénytelen vagyok. Ahogy azt is sajnos muszáj megjegyeznem, hogy jelenleg ő az első számú "gyanúsított". Már hogy abban, hogy meg fog halni, ugyebár. Nem, nem, nem akarom elfogadni, de a pakli legtetején van. Ember lett. Bármikor elhalálozhat, ahogy azt sajnos az elmúlt pár részben tömbösítve a pofánkba nyomták. Utálom, utálom, még a gondolattól is rosszul vagyok, de ez van. Az évadok alatt többször is meghalt már, most meg rengetegszer beköszönt a halál küszöbén ácsorogva. Mi van, ha a végén már nem lesz képes visszajönni? Ha a legvégén valóban meghal... Imádom Stefant, de hagyja már a fenébe az önfeláldozást!!! Elegem van ebből. Az írók is szépen szálljanak le róla. Ha valaki, hát ő már vezekelt eleget, és megérdemli azt a cseszett happy endet. Egyetlen egy dolgot tudok felhozni az elméletem ellen: bármennyire is zokogásba taszító lenne a halála, de ahogy Bonnie-nál, úgy nála is kijelenthetjük, hogy sokkoló semmiképp nem lenne. Hahó, elvégre Mr. Megmentek Mindenkit A Halálommal Salvatore már annyiszor meghalt, annyiszor mentett meg másokat lesz*rva a következményeket önmagára nézve, hogy talán ezúttal végre valahára nem így lesz. Nem mondom, hogy a fináléban nem tervezi már megint megöletni saját magát azért, hogy a körülötte lévők boldogan éljenek, de bízom abban, hogy valaki, akárki - Damon? - fogja magát, és megmenti Stefant attól, hogy újból, és ezúttal végérvényesen alulról szagolja az ibolyát. Könyörgöm, ne Stefan haljon meg. Nem tudom, képes lennék-e elviselni. Csak sajnos a csaj, aki olyan sok spoilert szolgáltatott már hetekkel előre az epizódokból, még ő is Stefan halálát mondta. Azt hiszem, bele kell törődnöm. Nem mondom, hogy nem pislákol halványan a remény sugara, de rohadtul a földön két lábbal járva várom a finálét. Véletlenül sem bízom el magam...

Caroline: Rá meg aztán végképp senki sem gondol. Csak egy igen csekély anti-Caroline réteg. Azok meg mindössze a halálát kívánják. De basszus, nem lehetetlen... Még belegondolni is fájó, de megtörténhet. És igen, egyedül az ő halála viselne meg még Stefanénál is jobban. Caroline egy kicseszett angyal, akit megölni kb. olyan lenne az írók részéről, mint halálra rugdosni egy tündéri kiskutyát. Embertelen. Nem is óhajtok ezzel kapcsolatban teóriákba bocsátkozni, mert még a gondolattal sem vagyok hajlandó eljátszani, hogy Caroline végzi holtan a végén, viszont fel kellett írnom a nevét, mivel bárhonnan nézzük, ő lenne a legsokkolóbb haláleset. Szerintem. Az pedig biztos, hogy életem végéig siratnám őt. Nem vicc.

Caroline és Stefan esküvői meghívójának hátulja!

2017.02.17. 11:13, Viki

Nos, ma lesz egy kis dolgom az oldalon, már ami a frissítéseket illeti. Első körben egy tegnap kiszivárgott spoileres képet hoztam. Egy lány nagyon jól informált a történéseket illetően, hála egy statiszta barátjának, így tegnap közzétette Caroline és Stefan esküvői meghívójának hátoldalát, rajta egy gyönyörű szöveggel, és egy még szebb "aláírással". Ide kattintva megnézhetitek a fotót, én pedig természetesen fordítom a rajta lévő összes szöveget!

LELKÉSZ
Damon Salvatore

VŐLEGÉNY TANÚJA
Damon Salvatore

VIRÁGSZÓRÓ LÁNYOK
Lizzie és Josie Saltzman

KÖSZÖNJÜK
Szeretnénk megköszönni a barátainknak a szeretetet és a támogatást. Köszönjük, hogy különleges részét képezitek az életünknek. Nem lehetnénk itt nélkületek. Örökké hálásak leszünk. Reméljük, élvezni fogjátok a ma esti ünnepséget, illetve azt a sok közös évet, ami vár ránk!

Szeretettel,
Caroline és Stefan Salvatore

8x16 forgatás - SPOILERES KÉPEK!!!

2017.02.03. 13:06, Viki

Megpróbálom hiperventillálás nélkül bepötyögni nektek ezt a posztot, de úgy remegnek a kezeim, hogy úgy sejtem, ez a lehetetlen küldetés maga. Forgatási infókat és képeket osztok meg veletek. Először is Julie Plec tegnap megerősítette, hogy ÖT NAP VAN VISSZA A FORGATÁSBÓL. Öt nap és vége. Végleg. Nem kapunk több képet, nem lesz több forgatási selfie, semmi. A búcsúbulis képeket és videókat végig fogom zokogni, ebben már most biztos vagyok. Másrészt pedig hoztam két tegnapi forgatási fotót...és bizony, ez küldött most le engem annyira a padlóra, hogy ne térjek magamhoz még jó sokáig! Már a finálét forgatja a stáb, és egy rajongónak köszönhetően kaptuk meg ezt a két rohadtul nem jó minőségű, de tökéletesen kivehető képet, egyúttal pedig a megerősítést magát! CANDICE KING MENYASSZONYI RUHÁBAN, emberek!!! El tudjátok ezt hinni?? És Paul is öltönyt visel. Az esküvő a 8x15-ben volt, de úgy tűnik, a finálé ott veszi fel majd a fonalat, ahol abbamarad az előző epizód. Erről a kis forgatásról, amiről a képek megjelentek, infót is kaptunk.

Stefan és Caroline csókolóznak az óratorony előtt, aztán Stefan elrohan Damon és Matt után.

Jó, bevallom, ez a mondat némi aggodalomra ad okot, de most egyszerűen a boldogság-buborékomból semmi nem képes kizökkenteni. Ezek a képek totál kicsináltak, és bár tényleg nem a legjobb minőségűek, de annyira látszik, hogy Candy meseszép a ruhában. Csak győzzem kivárni, hogy meglássam. És el tudjátok hinni, hogy a 8x15-ben megtörtént az esküvő? Oltár előtt ácsorgással, eskükkel és tánccal? Mindennel? Most megyek és sírok tovább.

8x15 forgatási képek + spoiler

2017.01.25. 10:16, Viki

Hoztam négy új forgatási képet a 8x15-höz, amiket Chris Grismer (ő rendezi az epizódot) és Ian Somerhalder töltöttek fel. Az egyik képen Candice, Paul és Ian látható (fenti ikon, ugyebár :D), és tökéletesen látszik, hogy a fiúk takarják Candy ruháját, és ha engem kérdeztek, a haja is már fel van tűzve valamilyen formában. Szóval tutira esküvő van, emberek! A fiúk öltönyben, a lányok csinosan felöltözve - ez a statisztákra is érvényes -, illetve meséltek pár dolgot az eseményről. Még ez egyáltalán nem biztos, hiszen távolabbról látták, de néhány szemtanú szerint Stefan nem viselt napfénygyűrűt, szóval előfordulhat, hogy a fiatalabb Salvatore emberként áll oltár elé valamilyen módon. Én azért bízom abban, hogy ez nem igaz - vagy akkor már Care is váljon emberré -, mert az örök endgame úgy nem jöhetne létre, ha az egyikük örökké fiatal marad, a másik pedig bármikor meghalhat. Mindegy, ne erre fókuszáljunk, hanem próbáljunk pozitívak maradni. Ez a bizonyos közös fotó a mindenem, egyszerűen oda vagyok érte, örök hála Iannek, amiért feltette, mégpedig ezzel a szöveggel.

Caroline, Stefan és Damon egy meleg téli napon...

Különleges epizód, 8x09 és 8x15 spoilerek + finálé megírva!!!

2017.01.20. 13:35, Viki

 

Ez egy hosszú bejegyzés lesz, készüljetek fel! Viszont szerintem megéri majd elolvasnotok. Én könnyeket törölgetve pötyögöm most be nektek ezeket a sorokat, és elsőnek a bejegyzés legérzelmesebb részén szeretnék túl lenni. A fenti képekre kattintva azt a két új képet tudjátok megnézni, amiket tegnap töltött fel Kevin Williamson instagramra. A hozzájuk mellékelt szövegeket is fordítom, és igen, megtudhattuk Kevintől, aki Julie mellett a sorozat másik exklúzív producere - anno együtt kezdték a sorozatot!!! -, hogy a finálé szövegkönyvét írták tegnap!

1. kép: Vacsora Paul Wesleyvel és Julie Plec-kel.
2. kép: Paul Wesley próbál belekukucskálni a finálé forgatókönyvébe.

Emellett pedig hat órával ezelőtt a következőket írta ki Julie a twitterre, amiket olvasva szerintem mindannyiunknak könnyek szöknek a szemébe!

8 évvel ezelőtt, majdnem pontosan ezen a napon Kevin Williamson és én befejeztük a Vámpírnaplók pilotjának forgatókönyvét. Obamát beiktatták.

Ma, ahogy Obama elhagy minket, Kevin és én befejeztük az utolsó forgatókönyvet. Véletlen?

Most komolyan, van olyan, aki ezeken a tweeteken nem kezd el minimum könnyezni? Én bevallom, nem kicsit törölgetem most a könnyeimet. Most pedig, hogy a "nehezén" túl vagyok, hoztam némi spoilert nektek. Első körben elárulom, hogy van egy lány twitteren, aki megkapta egy ismerősétől, aki statisztál a sorozatban, a 8x09, 8x10 és 8x13 forgatókönyveinek néhány részletét. Ezekből olvasott fel pár dolgot egy két nappal ezelőtti élő bejelentkezés alkalmával. A 8x13-ból már elhoztam korábban a kórházas spoiler morzsát, a 8x10-ben nem talált Steroline momentumot - mondjuk ahogy említettem, nincs meg neki az egész -, ezúttal pedig a ma adásba kerülő 8x09-ből hoztam el egy szövegrészletet, hála neki! Azt azért elárulom, hogy a forgatókönyvben ez a jelenet át lett húzva, de nagyon bízom abban, hogy ez nem azt jelenti, hogy vágásra került, mert akkor kiborulok. Ugyanis egy szuper jelenetről van szó. Íme:

Stefan: Ne aggódj, visszatérnek.
Caroline: Miről beszélsz?
Stefan: Valamennyi fiatal nőnek adtam egy kis ízelítőt a véremből.
Caroline: Átváltoztatod őket?
Stefan: Te inspiráltál, Caroline. Ki gondolta volna, hogy egy Miss Mystic Falls jegyben fog járni egy vérszomjas gyilkossal, aki Cade szolgája? Nézz a tükörbe. A vámpírság egyirányú út a pokolba.

Ha ez kimarad a mai részből, tutira eret vágok! Erre egyszerűen szüksége van a lelkemnek. Mégiscsak képes Stefan kikapcsolt állapotban felhozni az eljegyzés témát. A 8x15 spoilerről, ahogy arra a bejegyzés címében már egyértelműen utaltam, nem tudni sokat. Azért saját szavaimmal összeszedtem a lényeget, amiről eddig értesültünk.

Jelenleg ezt a részt forgatják, és nagyon úgy néz ki, hogy ebben lesz a Steroline esküvő!!! A csajszi, akinek az ismerőse statisztál, vendégként lesz jelen az esküvőn, így azt mondhatom, biztosra vehetjük az infót! A színészekről sorra jelennek meg fotók a forgatási szünetekből, amik erre utalnak. Kat Graham egy szép ruhában pózol egy zongorán, Paul Wesley pedig öltönyt visel. Candice-ről nincs egy kép sem, ráadásul kinti forgatás is lesz, a helyszín gyönyörű, és a forgatás idejére teljesen le fogják zárni, hogy senki ne tudjon bámészkodni! Ez szintén arra utal, hogy esküvő lesz! Elképesztően boldog vagyok emiatt, ez most már garantált! Viszont bevallom, félek is, hiszen ha a finálé előtt egy résszel lesz mindez, akkor a happy end még egyáltalán nincs garantálva, minden elromolhat. Próbálok pozitívan gondolkodni, és az esküvőre fókuszálni, de nem egyszerű. Mindegy, azért azt kijelenthetem, hogy a 8x15-öt nem tudom, hogyan élem majd túl. Tele lesz csodával!

A bejegyzést pedig egy csodahírrel szeretném zárni, ami miatt szerintem ismét könnyek szöknek a szemünkbe. Pár órája érkezett ez az infó, és már most kiugrom a bőrömből, na meg érzem, hogy százas papírzsebkendő kell majd, hogy túléljem.

The Vampire Diaries: Forever Yours (Örökké a tiétek) címmel le lesz adva egy 1 órás különleges epizód március 10-én, közvetlenül a finálé adásba kerülése előtt. Ez a speciális rész egy tisztelgés lesz a rajongóknak, ahogy visszatekintenek az elmúlt nyolc évadra és búcsút mondanak a színészek és a stáb az imádott sorozatnak.

Mind a március 10-i finálé, mind pedig az előtte adásba kerülő Forever Yours le lesz adva még egyszer, március 16-án, csak fordított sorrendben.

Bár még van addig egy kis idő, de azt hiszem, kijelenthetem, hogy nehéz lesz kimondani, hogy Goodbye TVD!

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre