Steroline

Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!

Többet akarsz?

 
Family



  

Ide a barátaim oldalai kerülnek ki!

Jön: the100hun

 
Elite

  
  

Jön: -

 
Chat


 
Információk

Szerkesztő: Viki
Design: Fruzsi {#13}
Egyéb kód: Efruse
Téma: Steroline (Stefan & Caroline)
Nyitás: 2015.04.02.

Az oldal nem áll kapcsolatban a színészekkel, sem a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói lap! Minden gyűjtés és fordítás saját!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Home

Tizenharmadik kinézet

2019.07.07. 19:21, Viki
Címkék: oldal

Hát ez a nap is elérkezett! Újra itt vagyok. Első körben felkerült az oldal legújabb külseje (legutóbb tavaly ősz elején volt váltás). A fejléceken Candice és Paul egy-egy friss fotósorozatából csodálhattok meg fotókat. Szerintem meseszép lett a külső, ez is sokáig fent lesz, az egyszer biztos! Köszönöm Fruzsi! <3 Sok minden történt az elmúlt időszakban. Ez vonatkozik Candice-re és Paulra is, akikről igyekszem pótolgatni, amit csak tudok, illetve rám is. A legnagyobb változást az eltelt hónapokat tekintve, mióta nemigen frissítettem (finoman fogalmazva)...nos, mindenképp ezt a legfontosabb megemlíteni: JÚNIUSBAN TALÁLKOZTAM VELÜK!!! Igen, mindkettejükkel! Elmentem Barcelonába egy rajongói találkozóra, ahol mindketten meghívott vendégek voltak. Lett velük közös képem, illetve aláírásom is, Candice-szel meetingen is részt vettem, a közös paneljüket egy az egyben felvettem, a többiből pedig részleteket. Úristen, mennyi élménnyel lettem gazdagabb! De türelem, úgyis idővel mindent az orrotokra kötök. Rendkívül részletes élménybeszámolóval készülök. Addig is ízelítőnek itt van a nyitó ceremónia elejéről egy részlet, amikor leadták a megszerkesztett fanvideót, amivel beharangozták a jelenlévő művészeket, aztán feljöttek a színpadra. Én vettem fel a videót, és igen, jól látjátok, ott van Candice és Paul! Még mindig olyan szürreális, hogy a két legnagyobb példaképemmel találkozhattam. El sem hiszem, leírhatatlanul hálás vagyok a Sorsnak, az Életnek, mindennek és mindenkinek, ami és aki miatt ez létrejöhetett! <3 Na, elég a szócséplésből. Most csodáljátok a designt, nemsokára jönnek a frissek...most már tényleg! :D

Ui.: mielőtt elfelejtem... Köszönöm, hogy bár hónapok óta pangás van a hírek terén a lapon, semmit sem osztottam meg, jól láthatjátok, mégis mindig 100 körül vagy fölötte van a látogatók száma. Igen, minden egyes nap! Ez nagyon sokat jelent! :)

Tizenkettedik kinézet

2018.09.24. 16:42, Viki
Címkék: oldal

Nos, jól látjátok. Felkerült az oldal legújabb külseje, amit ismét drága Fruzsi barátnőmnek köszönhetünk! Meseszép lett ez is, és a színvilágával úgy érzem, méltóképp köszöntjük az őszt! Efruse alapkódját használta ismét. Már amúgy is érett a designváltás, hiszen az előző még január legelején került fel. Van néhány dolog, amit a napokban szeretnék megosztani veletek. Olyan hírek, videók, képek, amik a nyáron elmaradtak. Az időhiány nálam még mindig fennáll - ettől még nyugi, az oldal nem fog bezárni! -, azonban most péntekig szabadságon vagyok, és bár eléggé be vagyok táblázva programügyileg, azért mindenképp azon leszek, hogy pár dolgot pótolgassak. Legalább a legfontosabbakat.

Három éve nyitottam meg az oldalt!

2018.04.02. 11:27, Viki
Címkék: oldal

Nos, bár húsvét van, ez a bejegyzés nem maradhat el! Pontosan ma 3 éve, hogy belekezdtem az oldal szerkesztésébe. Oké, voltak kisebb-nagyobb kihagyások, de a zárásig sosem jutottam el, és elárulom, nem is tervezem. A tavalyi finálé óta mondjuk sikerült elég szépen elhanyagolnom a lapot, de ebben több dolog is közrejátszott. Viszont jelzem, hogy bár egyre kevésbé fogok ráérni, amikor csak tudok, kiteszek valami hírt, képet vagy videót, még ha nem is mindig tudok topon lenni aktualitást tekintve. Ettől még igyekezni fogok! Szeretném megköszönni nektek, hogy jöttök az oldalra, hogy az eltelt évek alatt több mint 77 ezer lett a látogatottság. Egy friss zenés videót pakolok most ki, amit egy nagyon jó barátnőm, Sharon készített. Nos, még mindig megkönnyezem a Steroline alkotásokat, ez szerintem nem is fog változni.

Tizenegyedik kinézet

2018.01.02. 22:34, Viki
Címkék: oldal

Majdnem négy hónap után felkerült az új kinézet. Ezt a csodát ezúttal Rose alkotta, Efruse kódját felhasználva. Szóval igen, új designnal kezdjük a 2018-as évet! Remélem, mindenkinek remekül telt a szilveszter, azóta pedig kipihentétek magatokat! :D A fejlécen Candice legújabb fotósorozatának egyik képe látható, illetve Paul egy régebbi fotói kerültek ki mellé, a háttérben pedig halványan felsejlenek Steroline gyönyörű esküvőjének képei. Szerintem eszméletlenül szép lett, és imádom ezeket a tavaszi színeket. Legalább kicsit melegérzetet okoz ebben a hideg téli időszakban! :D Hozok frisseket a napokban, sőt van még pár ötletem, amit szeretnék megvalósítani, mint már írtam a visszatérésemkor! Nem lett elfelejtve.

Ui.: véletlenül balga módon kitöröltem bal oldalon két menüt is, a Család részleget holnap pakolom vissza, köszi a megértést!

Tizedik kinézet

2017.09.11. 11:08, Viki
Címkék: oldal

Igen, napra pontosan fél év után felkerült az oldal legújabb külseje! Ninaa csodaalkotása bearanyozta a tavaszt és a nyarat, most viszont ideje átváltani az őszbe. Ezúttal Elena barátnőm alkotott nekem designt, és nem tudok betelni ezzel sem! Szerintem nagyon szuper lett, jó ideig fent lesz ez is! Frissítések terén még körbenézek, mit lehetne kiírni, összegyűjtök pár dolgot, illetve tervezek valamit, csak még nem tudom, ti benne lennétek-e. Hiszen ti is kelletek hozzá, hogy mehessen a "projekt". :D Majd jelentkezem!

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre