|
Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!
Többet akarsz?
| |
|
Ide a barátaim oldalai kerülnek ki!
Jön: the100hun
| |
|
Szerkesztő: Viki
Design: Fruzsi {#13}
Egyéb kód: Efruse
Téma: Steroline (Stefan & Caroline)
Nyitás: 2015.04.02.
Az oldal nem áll kapcsolatban a színészekkel, sem a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói lap! Minden gyűjtés és fordítás saját!
| |
|
|
|
TVLine spoiler + forgatási hírek2016.12.08. 21:40, Viki
Van néhány apróság - bár az egyik spoilertől szívesen lemennék hídba -, amiket mindenképp szerettem volna megosztani veletek egy bejegyzésben összefoglalva. Elsőnek itt van egy tegnap megjelent spoiler, amit a TVLine oldala osztott meg.
Kérdés: Alig várom a Vámpírnaplók karácsonyi epizódját. Adtok egy spoileres ajándékot? - Ashley
TVLine: Nos, Ashley, ez nem egy boldog ünnep lesz, bár ha nézted a sorozat elmúlt hét évadát, valószínűleg ezt már sejtetted. Candice King rengeteg feszültséget ígér Caroline és Sybil közt, amit ő úgy nevez, "egy csomó közös pillanat kezdete az elkövetkező heteket nézve." Illetve van egy jelenet, amiben Sybil vágja fel az ünnepi madarat, ezt a feladatot pedig "nagyon agresszíven" hajtja végre. (Döbbenetes.)
Emellett a kis TVLine spoiler mellett van még pár forgatási infó, amiket pontokba szedve az orrotokra szándékozom kötni. Már csak azért is, mert sorra gyártódnak az elméletek, amiktől egyszerűen a fellegekben járok. Pedig meg kéne próbálnom nem elszállni, hiszen ha elbízzuk magunkat, az semmiképp nem jó. Inkább megmaradok a bizakodom fázisban. Na, de akkor íme.
-
A tegnapi nap folyamán fejezték be a 8x13 forgatását, ami azt jelenti, hogy már csak három rész van vissza a stábnak.
-
Azt már tudjuk, hogy lesz egy rövidebb időugrás - a cikket majd fordítom -, és nem kevesen gondolják úgy, hogy júniusi esküvő van kilátásban. Sőt állítólag esküvőt forgattak kedd környékén.
-
Az előbbi elméletet kicsit alátámasztja az is, hogy castinget hirdettek, amiben "father" címszóval kerestek karaktert (ami "atyát" is jelent), és amikor valaki rákérdezett a hirdetés alatt kommentbe, hogy "tiszteletesre gondolnak-e", egy perc sem telt el, és törölték az egészet. Kicsit feltűnő, ugye?
-
Egy Brent McGee nevű úriember pincért fog alakítani a 8x13-ban, és ő is elég rejtélyes választ adott egy igencsak konkrét kérdésre.
Rajongó: Szia! Van bármi, amit elárulhatsz nekünk a TVD-ben lévő szerepedről? Láttuk, hogy pincérként kerülsz képbe, és azon gondolkodunk, hogy ez valamiféle nagy ünnepség lesz-e, mondjuk egy esküvő vagy valami. Köszi.
Brent: Helló. Nem mondhatok semmit, de mindenképp maradjatok velünk, hogy kiderítsétek. Nem fogtok csalódni!
Ezeket az "apróságokat" gyűjtöttem össze. Az utolsóhoz még annyit fűznék hozzá, hogy konkrétan egy Steroline fan tette fel a kérdést, és már a felhasználóneve alapján egyértelmű volt Brent számára, mi felől érdeklődik a rajongó. Szóval, ha engem kérdeztek, ez a "nem fogtok csalódni" erős célzásnak is minősülhet. Már alig várom!
| |
|
|