Steroline

Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!

Többet akarsz?

 
Family



  

Ide a barátaim oldalai kerülnek ki!

Jön: the100hun

 
Elite

  
  

Jön: -

 
Chat


 
Információk

Szerkesztő: Viki
Design: Fruzsi {#13}
Egyéb kód: Efruse
Téma: Steroline (Stefan & Caroline)
Nyitás: 2015.04.02.

Az oldal nem áll kapcsolatban a színészekkel, sem a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói lap! Minden gyűjtés és fordítás saját!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Home

7. évados rajongói előzetes a párosról

2015.08.19. 12:04, Viki
Címkék: tvd videó

Egy nagyon szuper dolgot hoztam most nektek. Felkerült a youtube-ra egy Steroline rajongó által készített előzetes a kedvenc párosunkról a következő évadra tekintve. Szerintem nagyon szuper lett, ha csak a fele a dolgoknak úgy alakul a 7. szezonban, ahogy ebben a videóban kinéz, már jól állunk.

Ja, és köszönöm, hogy csak ma már több mint 200-an jártatok a lapon!!! Ennek nagyon örülök!

2 új modul

2015.08.17. 13:48, Viki
Címkék: modul tartalom

Úgy gondoltam, kicsit bővítem az oldal tartalmát, mert irtó kevés modul található meg rajta. Most csak kettőt hoztam létre a Steroline menübe, de ebből az egyik bitang hosszú lett: Gyerek Steroline, Elsétálás. Igyekszem többet is megalkotni, hogy legyen olvasnivaló is a friss hírek mellett.

TCA 2015 nyertesek

2015.08.17. 10:28, Viki
Címkék: hír

Nos, magyar idő szerint éjjel 2 órakor (legalábbis, ha jól számolom) lezajlott az idei Teen Choice Awards. A szörfdeszka díjakat sok tehetség vihette haza, a Vámpírnaplók megnyerte a legjobb sci-fi/fantasy sorozatnak járó díjat, azonban sem Candice, sem pedig Paul nem vittek haza díjat, ami miatt kicsit bevallom, szomorú vagyok. Az eseményen sem vettek részt, pedig előzetes infók szerint mindketten ott lettek volna, de úgy néz ki, egyéb teendőik akadtak - Pdub egy rajongói találkozón volt -. Nina képviselte a TVD csapatot, ő lett a legjobb színésznő, illetve Delena párosa nyerte meg a legjobb csókot. A legjobb sci-fi/fantasy sorozatszínész Jared Padalecki (Supernatural) lett. És hogy miért vagyok szomorú? Igazság szerint érdekes ezt így megfogalmazni, hiszen örülök Ninának, nagyon szeretem, hatalmas tehetség, és úgymond utoljára megérdemelte ezt a díjat. De tényleg unom, hogy mindent ő nyer meg. És igen, szép búcsúbeszédet mondott, ki is csordult a könnyem - mert mint már írtam, imádom őt -, de kövezzetek meg: a 6. évadban Candice igenis lejátszotta őt színészileg a képernyőről. Amit Candy ebben a TVD szezonban művelt, azt nem lehet szavakban leírni. A csodával tudnám legjobban kifejezni. Steroline csókja pedig szerintem a TVD történelem legszebb csókja volt, de ha nem, hát nem. Jarednek nagyon örülök, és most gonosz leszek, de boldog vagyok, hogy nem Ian nyert. Ebben a szezonban nem volt kimagasló a játéka. Valahol amúgy nem lepődtem meg, hogy nem nyertek a kedvenceink. De legalább jelölve lettek, ez is valami. Viszont jövőre már nyerni fognak. Érzem a zsigereimben!! Mindenesetre gratulálok az összes nyertesnek!

Teen Choice Awards 2015 élő adás linkek

2015.08.16. 20:23, Viki
Címkék: hír megjelenés

Kicsit több mint 5 óra múlva kezdetét veszi a tengeren túlon az idei Teen Choice Awards, ahol jelölve lettek kedvenceink, sőt Paul tutira ott lesz, és bár Candy is biztosnak tűnt, most mégsem merném 100%-ig kijelenteni, hogy ő is tiszteletét teszi. Reméljük, ő is ott lesz. Hogy felelevenítsük a kategóriákat, melyekben nyerhetnek ma Wescoláék, az élő linkek elérhetőségei alá azokat is beírom. Remélem, a linkek működni fognak, legalább az egyik! Szurkoljunk együtt!

ELSŐ LINK | MÁSODIK LINK

Sorozat: Sci-Fi/Fantasy - Arrow, Once Upon a Time, Sleepy Hollow, The Vampire Diaries, The 100, Marvel's Agents of S.H.I.E.L.D
Színész: Sci-Fi/Fantasy - Bob Morley, Ian Somerhalder, Jared Padalecki, Joseph Morgan, Paul Wesley, Stephen Amell
Színésznő: Sci-Fi/Fantasy - Candice Accola, Danielle Panabaker, Eliza Taylor, Emily Bett Rickards, Jennifer Morrison, Nina Dobrev
Sorozatcsók: Candice Accola & Paul Wesley (The Vampire Diaries), Nina Dobrev & Ian Somerhalder (The Vampire Diaries), Jennifer Morrison & Colin O'Donoghue (Once Upon A Time), Candice Patton & Grant Gustin (The Flash), Emily Bett Rickards & Stephen Amell (Arrow), Gina Rodriguez & Justin Baldoni (Jane the Virgin)

Természetesen minden jelöltnek nagy hajrá, és a többi kategóriákban jelölt embereknek is nagy kalappal, de természetesen legjobban Candice-nek és Paulnak szurkolok! :)

Harmadik kinézet

2015.08.16. 16:10, Viki
Címkék: oldal

Felkerült az oldal legújabb külseje, melyet ismét drága trish barátnőmnek köszönhetünk! Szissz és Belle PSD fejléceiből használt fel hozzá elemeket. Én lementem hídba, mikor megláttam, szerintem ezzel nem leszek egyedül. Candice csodálatos rajta, egy gyönyörű fotósorozat képeiből készült, ami ráadásul az egyik kedvencem róla. Szóval trish aztán tudja, mi a jó. A színek nagyon kellemesek, és ez most októberig fent is marad, majd csak a 7. évad premierjének környékén tervezem a váltást. Még annyi, hogy az elite ikonokat nem sokára cserélem, mert ez így nagyon nem néz ki jól, aztán újra lehet majd jelentkezni, ha átlátom, mennyi hely lesz még. De egy utolsó sornyi biztosan!

 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!