Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!
Első körben szeretnék mindenkinek kellemes ünnepeket kívánni! Úgy gondoltam, megosztok veletek egy pár hónapja közzétett rajongó által készített videót, amiben Candice és Paul látható meg hallható. Lényegében 9 percen át azt figyelhetjük, mennyire aranyosak és mennyire szeretik Steroline párosát! Szóval érdemes megnézni! Boldog karácsonyt, majd még érkezem! ;)
Nos, végre a hétvége folyamán lezajlott az a rajongói találkozó Orlandóban, amire már hosszú hónapok óta vártunk. Még emlékszem, amikor kiírtam az oldalra, hogy majd decemberben Candice és Paul együtt fognak részt venni ezen, sőt közös paneljük is lesz. És igen, végre megtörtént! Olyan sok infóval, képpel és rajongók által felvett videóval gazdagodtunk, hogy nem tudom, képes leszek-e mindent összegyűjteni. Nem ígérem, de minden erőmmel azon leszek. Előre szólok, nem lesz rövid a bejegyzés. Így első körben arra hívom fel mindenki figyelmét, hogy kedvenceink közös paneljéről már tettem fel jó néhány isteni minőségű képet, hála neki. Amint kerül még fel hasonló minőségben fotó bárhova az internetre, azonnal pakolom fel a galériába, szóval érdemes sűrűn benézni az albumba, mert nem biztos, hogy mindig jelzem, ha van egy vagy két új kép. És akkor a szuper rajongók által összeszedett szösszenetek! Mindannyiuknak hálával tartozhatunk, hiszen nélkülük nem tudnánk, mi hangzott el Candice és Paul között, mit tudtunk meg tőlük. És bocsi, nagy ritkán zárójelbe teszek megjegyzéseket. Mert egyszerűen nem bírom ki, na. :D
Paul szerette "szakállas Stefant". Egy favágó volt, aki embereket evett.
Amikor a sorozat véget ér, Paul elvinne bármilyen értékes dolgot a forgatásról.
Paul tegnap elintézte, hogy lefotózzák az útleveléhez.
Paul egy másik pilothoz volt meghallgatáson, amikor felhívták, hogy megkapta Stefan szerepét. Azt mondta, "bocs, srácok" és lelépett.
Paul példaképe a nagyapja, és nagyon szereti Philip Seymour Hoffmant és Stanley Kubrick-ot.
Pault egy Gwen Stefani koncerten úsztatta a közönség. Szabad volt az út, de a biztonságiak leállították, ő pedig törött csuklóval végezte.
Paul azt mondta, az ikrek (hármasikrek) nagyon édesek és mindenfelé rajzokat hagynak el meg "szeretlek" hangzik el.
Michael Malarkey azt mondta, szeretne Stefan lenni, hogy megcsókolhassa Candice-t.
Paul azt hitte, hogy a shippelés azt jelenti, emberek vannak egy hajón. (ship = hajó - szerk.)
Paul szívesen elmenne Afrikába és Japánba, Candice pedig Peruba.
Paul kedvenc Ripper időszaka az 1920-as években volt.
Candice az első szerelmi jelenetében Trevinóval banánt dugott a nadrágjába.
Egy tündéri kislány azt mondta Candice-nek, hogy "Stefan az enyém."
Paul jobban bírta Katherine-t, mint Elenát.
Paul szívesen eljátszaná Elijah-t, mert ő Hayley-vel smárol.
Paul kedvenc gonosza Kai.
Paul Lexit hozná vissza azok közül, akik már nincsenek a TVD-ben.
Kérdés: Mit gondoltok, hogy érezne Klaus azzal kapcsolatban, hogy eljegyeztétek egymást? Paul (Joseph hangját utánozva): Rippah, ez nem okés.
Paul szerette az első 3 évadot, utána ment le a lejtőn.
Ha ők fejezhetnék be a karaktereik történetét, mi lenne az? Stefan levenné a gyűrűjét, Caroline és Klaus egy hajón lenne. (Itt a shippeléssel viccelődtek. - szerk.)
Elena vagy Caroline? Paul mindkettőt akarja és elköltöznének Utah-ba.
Candice szeretett együtt dolgozni Michael Trevinóval, még mindig közel állnak egymáshoz.
Paul kimondta, hogy Caroline-t választaná Stefannak.
Candice azt mondta, Klaus és Caroline nem történt volna meg, de az írók látták a hashtageket és megírták. (Nem röhögök...XDD - szerk.)
Paul megölné Joseph-et, hozzámenne Michael Malarkey-hoz, és megcsókolná Iant.
Candice megcsókolná és hozzámenne Paulhoz, Iant pedig megölné.
Paul azt akarja, hogy Candice fogadja el a sötét oldalát.
Legérdekesebb dolog, ami találkozón megtörtént? Valaki arra kérte őket, hogy ringassák úgy, mint az újszülöttjüket.
Ismét előkerült, hogy a 6x17 lefekvős jelenetüknél Candice a mellére tette Ian arcképét, hogy megviccelje Pault. Candice: Ian arca lenyugtatja. Paul: Lenyugtat és felizgat.
Paul szakállat fog növeszteni és levágja a hős séróját.
Mindketten szerettek rosszfiúkat játszani, mókásabb volt.
Paul nasija a forgatáson a Twix.
Candice örülne, ha Jeremy visszajönne Mystic Fallsba. Utolsó évad, ki tudja...
Paul allergiás a kutyákra, de szeretne egy kutyát vagy egy gyereket.
Paul kedvenc alkoholos itala a whisky, Candice pedig Moscow mule-t iszik az ünnepek alatt.
Paul szeretett a dobozban és a vízben forgatni.
Paul azt mondta, elszúrja a csókjeleneteket, hogy tovább tartsanak. (Anyáááám, imádom! - szerk.)
Paul megkérdezte Candice-t, milyen vele csókolózni.
Paul: Őszinte leszek, legjobb barátok vagyunk.
Paul együtt akar lógni csak Candice-szel a tóparti házban.
Paul akar egy Steroline gyereket. (Ez hülye, de annyira imáádom, úristen! - szerk.)
Candice megerősítette, hogy nem lesz semmiféle crossover a 8. évadban Caroline számára.
Candice azt mondta, a Steroline fanok boldogok lesznek.
Paul: Izgatott vagy, hogy egy színpadon vagy velem? Candice: Rendkívül. Paul: Úgy érzed, hogy olyan sokat látjuk egymást egész héten, és akkor még itt a hétvége is. Candice: Ja, úgy vagyok ezzel, hogy most itt ragadtam veled.
Még biztos rengeteg van, de így hirtelen ennyit tudtam összeszedni. A párbeszédjeiket szerintem idővel lefordítom a videók alapján. Azt muszáj megemlítenem viszont, hogy a júniusi esküvő szinte azonnal szóba került, ráadásul elég érdekes formában. Egyre valószínűbb, hogy megtörtént az esküvő leforgatása. Itt van egy videó, amiben megemlítik a júniusi esküvőt, és Paul elejtett mondata tipikusan olyan, mint amikor elspoilerez valamit, de senki nem veszi komolyan, aztán kiderül, hogy igaz. Több videó is van, nézegessétek őket. A lényeget fordítom ebből (arról van szó, mit vinnének el emlékbe a forgatás befejezése után), de azért ha megnézitek a videót, hallhatjátok, hogy nem mindig lehet érteni, mi hangzik el, így tuti nem egészen szó szerinti. De azért szerintem elég érdekes mondatok hangzanak el. Mondhatjuk azt, hogy poén, de ha azt vesszük, hogy a SDCC-on az eljegyzést említették, erre puff, megtörtént...akkor nem tudhatjuk biztosan. Itt meg Paul hamar próbálja menteni a helyzetet a "már ha megtörténik" jelzésével. Csekkoljátok!
Candice: Nem tudom, talán egy ruhát. Paul: Milyen ruhát? Candice: Nem tudom, melyiket... Paul: Talán azt, amelyiket a júniusi esküvőn viseled...már ha lesz valaha. Candice: Te meg az öltönyt viszed el? Paul: Aha. Bár elég drágának tűnik.
Egy újabb rövid videó jelent meg a TV Guide oldalán. Ezúttal Candice-t és Pault láthatjuk nyilatkozni, mégpedig arról, hogy nekik melyik Steroline momentum a kedvencük. Mindkettejük válaszát imádom, nézzétek meg a videót! Komolyan látszik, mennyire szeretik mindketten Steroline-t.
Ma kerül adásba a sorozat félévadzáró epizódja, nekem pedig bőven van fordítási teendőm. Most egy tegnap megjelent Entertainment Weekly cikket hozok nektek, amiben Candice nyilatkozatait is olvashatjátok. Azt hiszem, egy igencsak érdekes epizód vár ránk, amit én speciel izgalommal vegyes félelemmel várok. Mégiscsak félévadzáróról beszélünk. A szórakozás garantált, az azonban semmiképp, hogy örömmámorban úszva ér véget a rész. Na, de íme a cikk.
Caroline Forbes-nak egy napja maradt, hogy a vőlegényével töltse, mielőtt egy egész örökkévalóságon át szolgálnia kell Cade-et és megúsznia a poklot. Azzal a gondolattal is meg kell birkóznia, hogy a lányainak biztonságosabb, amikor távol vannak tőle. És ennek tetejében még karácsony is van Mystic Fallsban, tehát elég annyit mondani, hogy a Vámpírnaplók rajongói egy nagyon érzelmes félévadzáró előtt állnak.
"A nap megváltozik pár alkalommal," mondja Candice King Caroline szentestéjéről. "Egyszer Caroline azt hiszi, így alakul a nap, aztán ez változik. Sok fordulat lesz és egy csomó igazán nagy pillanat."
Amikor a lányairól van szó, Caroline még legalább egy napot eltölthet velük, mielőtt Alaric elviszi őket egy biztonságos helyre. "Caroline csak azt akarja, hogy a lányai biztonságban legyenek, még ha ez azt is jelenti, hogy fel kell áldoznia, amit szeretne," mondja King. "Nyilván ez nem egy könnyű döntés. Ezen a héten látni fogjuk a lányokkal, és mivel ez a karácsonyi rész, rengeteg érzelem előjön. Amit az ünnepek előhoznak a valós életben, ennyi érzelem előbukkan Mystic Fallsban is."
Azok az érzelmek Stefannal is felfokozódnak, akiről tudjuk, hogy egy ponton szemtől szembe fog kerülni Cade-del abban az egy órában. "Stefan elsőbbséget élvez Caroline-nal, akárcsak a lányai, így most, hogy tudja, hogy a lányai biztonságban lesznek, 100 százalékban Stefanra próbál majd vigyázni," mondja King. "Azt is igyekszik kitalálni, hogyan vigyázzon saját magára, ami nem lesz könnyű. Mindig egyszerűbb azt akarni, hogy másokról gondoskodjunk, amikor önmagunkról kéne. Ezzel fog Caroline megküzdeni az ünnepek után. Egyelőre csak próbálja élvezni a Stefannal töltött utolsó napját, és egyfajta tagadásban van azzal kapcsolatban, ami várható."
És mégis, King azt mondja, talán meglepődnek a rajongók amiatt, mennyire szórakoztatóan is kezeli ezt az érzelmes időszakot Caroline. "Határozottan látni fogjuk ezen a héten egy másik oldalát annak, ahogy a dolgokat kezeli, és ez tulajdonképpen egész vicces," meséli. "Kicsit szórakozni fog. Már láttuk, ahogy a tőle telhető legjobb módon egyben tartott mindent, és most látni fogjuk, ahogy egy kicsit más módon engedi el magát, mint ahogy azt megszokhattuk tőle, amikor a Mystic Falls okozta káoszokkal küzdött meg."
De nem Caroline az egyetlen, akire nagy pillanatok várnak a fináléban. King szerint egy keveset mindenki történetéből fogunk hallani. "Stefannak és Damonnek lesznek pillanatai, Caroline-nak és Stefannak is lesznek pillanatai, Alaricnak és Caroline-nak is, Bonnie-nak és Enzónak, még Seline-nek és Sybilnek is," mondja. "Széles körben láthatjuk, hogy ki hogy van az ünnepi szezonban."
Minden év végén összeállítanak különböző listákat különböző online hírforrások. Már számos oldal összetette a saját kis "legjobb párosok idén" sorrendjét, de Steroline valahogy mindegyikről lemaradt. Sebaj, az MTV oldalára felkerültek, ráadásul egy szuper kis szöveggel. Természetesen fordítom, ha pedig érdekel a teljes lista, ide kattintva eléritek.
10. Stefan és Caroline (Vámpírnaplók)
Van olyan páros, aki több szarságon ment át, mint Stefan és Caroline a Vámpírnaplókban? Stefan és Caroline a barátság és valami több közti határvonalat rugdosta több mint egy évadon át, mielőtt végre hivatalossá tették a dolgot a 6. szezonban. Attól a pillanattól kezdve máson sem mentek keresztül, csak zűrzavaron. Mindenki, az ősi vámpírvadászoktól kezdve a sziréneken át, de még szó szerint maga az ördög is az útjukba állt, azonban Steroline valahogy mindig megmaradt. Annak ellenére, hogy a júniusi esküvőjük el lett halasztva, nem lennénk meglepve, ha Stefan és Caroline megtalálnák a módját. Az ígéret az ígéret, Stefan.
Ma érkezik a karácsonyi rész, ami egyben félévadzáró, nem mellesleg Caroline és Stefan utolsó együtt töltött napja. Kíváncsi vagyok, mi vár a párosra.