Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!
Augusztus végén a Vampire Diaries Online oldala összeszedte nekünk, hogy ki mit csinál éppen a Vámpírnaplók színészei közül! Ide kattintva a teljes cikket elolvashatjátok, én csak azt fordítom, ami Wescolára vonatkozik!
Paul Wesley a kamera másik oldalán lévő munkára koncentrál
A jóképű Paul Wesley játszotta a vámpírt, Stefan Salvatore-t, akinek mindig be volt lőve a "hős sérója". Manapság Paul többet dolgozik a kamera mögött. Legutóbb a Freeform csatorna Shadowhunters sorozatából rendezett, és készen áll visszatérni a rendezői székbe, amikor a széria visszatér a várt harmadik szezonnal. A közösségi média szerint azt pletykálják, Paul jelenleg egy rejtélyes projekten dolgozik a színfalak mögött Liana Liberato színésznővel. Ő is számos multi-rajongótáboros találkozón vesz részt, valamint TVD és The Originals rajongói találkozókon szerte az Egyesült Államokban, Európában és Dél-Amerikában.
Candice King egy kis szünetet tart a családi időtöltéshez
Candice King, a gyönyörű szőke, aki Caroline Forbes-Salvatore -t alakította, anyai szerepkörét élvezi lányával, Florence-szel. Candice a lányával, a férjével és az ő két lányával családi időt élveznek együtt. Aranyos felvételeket oszt meg a kalandjaikról a közösségi médiában, beleértve az imádnivaló csöppsége első útját is Disney Worldbe. Candice újra magára ölti Caroline szerepét a The Originals ötödik szezonjának nyitórészében, és visszatért Atlantába forgatni. Ó, Klaroline-om! (Bocs, hogy áthúztam a cikkíró szavait, de...na, azért hadd ne magyarázzam, miért! - szerk.)
A múlt hét sajnos kimaradt, most viszont pótolom a Throwback Thursday bejegyzést, mégpedig egy Paul központú videóval. Több mint három évvel ezelőtt tette közzé ezt a 2 perces videót az Entertainment Weekly, és gondoltam, megosztom érdekességként. Még Mandy Moore is szóba kerül, akiről rajongói oldalam van! :D
Ki volt az első híresség, akibe belezúgtál? Paul: Ez nagyon furcsa, de imádtam Mandy Moore-t. Akkoriban Brittany Snow-val együtt dolgoztam egy szappanoperában, aki mondhatni talán félig-meddig ismerte Mandy-t. Én meg rákérdeztem, megadná-e neki a számom? Aztán meg...nem tudom, de sosem hívott fel.
Melyik filmjelenet rémített meg gyerekként? Az Indiana Jones és a végzet templomából emel ki egy momentumot, amikor a pasi Indiana Jones fölé kerül, és ki akarja tépni a szívét. Szó szerint remegett ettől éjszaka, édesanyjának be kellett hozzá mennie. Mintha egy hete történt volna.
Melyik karaoke dal késztet éneklésre? Paul: Sosem karaokéztam életemben. Tudod mit? Mégis. Egyetlen egyszer megtettem. Egy bar mitzvah-n. Vanilla Ice, Ice Ice Baby. Ja, kb. 13 voltam. Ez nem épp bevett dolog bar mitzvah-kon. Nyilván azt gondoltam 13 évesen, hogy hiphop előadó vagyok. Szóval viseltem ezeket a nagyon masszív nadrágokat. Régen elmentem meglátogatnia rokonaimat Európába vagy Lengyelországba, és konkrétan nem engedtek ki a nyilvánosság elé.
Mi a legértékesebb popkultúra a birtokodban? Paul: Jéghokit játszva nőttem fel, és apámmal elmentünk egy meccsre a Madison Square Gardenbe, hogy lássuk a New York Rangers-t. Mondhatni éltem-haltam a New York Rangers-ért, és kb. rohadt messze ültem leghátul, és ez a nő, aki ott dolgozott a sportcsarnokban, meglátott engem egy Mark Messier mezben, és ő volt a csapatkapitány akkoriban, én pedig üvöltöztem és szurkoltam. A nő pedig szerintem megnyerőnek talált, és lement az öltözőbe, megszerezte Mark Messier aláírását, és Mark jött fel, hogy odaadja nekem. Ez volt kvázi életem legnagyobb pillanata, és még mindig megvan az autogram.
Valaki összevágta Candice legjobb színészi alakításait a nyolc évadból, így kaptunk egy 18 perces videót! Egyébként egyetértek az illetővel, bár nekem még van néhány momentum, ami etalon a színésznőtől, bár ez szerintem nem meglepő, ha figyelembe vesszük, számomra nem létezik nála tehetségesebb színésznő a bolygón! :D Nekem lényegében szinte az összes jelenete csúcs, amiben benne van! Azt hiszem, nosztalgiázás gyanánt ez tökéletesen megfelel!
A mai nosztalgia-nap alkalmából az egyik kedvenc rajongói alkotásomat hoztam el nektek, ami Candice-ről és Paulról készült, benne interjúrészletekkel, amikből tökéletesen látszik, hogy mekkora Steroline fanok ők ketten, forgatási momentumokkal, köztük az utolsó napról, a záróévados fotózásról pillanatokkal és persze közös bakikkal a TVD-ből. Ne hagyjátok ki! Egyébként akármikor nézem meg, csak még biztosabb vagyok abban, hogy életem végéig ők lesznek a legek legjei számomra! <3
Candice esküvőre volt hivatalos augusztus 6-án. És nem ő volt az egyetlen a TVD családból. Rajta kívül még jelen volt a színészek közül Nina Dobrev és Kayla Ewell, illetve a két exkluzív producer, Julie Plec és Kevin Williamson. Az ifjú pár (Jennifer Breslow és Nick Kendrick) női tagja stábtag volt a sorozatban, innen az ismertség. Kaptunk róluk egy csoportképet, amit Kayla töltött fel nekünk. Kedvencünk gyönyörű volt, remélem, kapunk majd még fotókat! Azért kár, hogy Paul nem volt jelen, legalább kaptunk volna egy kis Wescola-t is. Mindegy, azért már annak is örülök, hogy ennyien sikeresen összegyűltek. Az esküvők tökéletes alkalmak ilyesmire! :D Gratulálok az újdonsült házasoknak!