Steroline

Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!

Többet akarsz?

 
Family



  

Ide a barátaim oldalai kerülnek ki!

Jön: littlemix.hu

 
Elite

   
   
 

Jön: -

 
Chat


 
Információk

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#11}
Egyéb kód: Efruse
Téma: Steroline (Stefan & Caroline)
Nyitás: 2015.04.02.

Az oldal nem áll kapcsolatban a színészekkel, sem a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói lap! Minden gyűjtés és fordítás saját!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Home

Blood Lust Convention 2018 - Képek és interjú

2018.05.22. 11:01, Viki

Még április 28-29-én a Párizsban élő vagy oda ellátogató rajongók abban a szerencsében részesülhettek, hogy a Blood Lust nevű rajongói találkozó keretein belül találkozhattak Candice-szel és Paullal is! Kedvenceink utoljára tavaly májusban jelentek meg együtt ugyanazon a találkozón, szóval amikor megláttam a közös fotókat, majdnem elsírtam magam. A galériába feltöltöttem több mint 150 képet az eseményről, emellett hoztam egy pár napja felkerült rövid kis interjút Candice-szel. Remélem, hamarosan előkerülnek még videók. Az elhangzott infókat is igyekszem csokorba szedni nektek, bár ennyi idő után ez már nem egyszerű procedúra. Az viszont ezer százalék, hogy Candy irányába az egyik panelbeszélgetés során elhangzott a kérdés, hogy ha csak három személyt vihetne magával a karaktere egy szigetre, kik lennének azok. Erre pedig a válasza az volt, hogy Stefant és az ikreket! <3 :) Na, de térjünk rá az interjúra, a képekhez pedig jó szemezgetést!

A videó elején rákérdez, lesz-e a videóhoz felirat vagy csak nagyon ismert szavakat használjon az interjú alatt? Ezután elkezdte a teóriákat felolvasni.

Caroline és Klaus endgame lesz: Azt kell mondanom, hogy ez egy elég általános elmélet. Szóval azoknak, akik ezen agyalnak... ez nem túl eredeti a The Originals-t tekintve.

Egy szeretett karakter meghal ebben az évadban: Mármint ez történt a Vámpírnaplókban. Egy nagyon szeretett karakter meghalt. Szóval...lehetséges. Ez nem jelenti azt, hogy ez fog történni.

Klaus meghal a fináléban: Sokan meghalnak ezekben a sorozatokban. Ez mondhatni része a folyamatnak. Ami...egy amerikai golf ihlette kifejezés.

Az egyik fő TVD karakter benne lesz a fináléban: Megvan rá az esély.

Declan egy vesélyes pszichopata: Ez a kedvencem. Csak nézzétek. Ha nézitek, rájöttök a válaszokra. Ez a legjobb, amit tehettek.

Off-Broadway: A szereplők nyilatkoznak a Zürich előadásról

2018.05.22. 10:14, Viki
Címkék: paul wesley videó

Sajnos nagyon elmaradtam a frissek terén, de nem igazán volt időm az oldalra mostanában. Sőt sajnos a The Originals nézése terén is megrekedtem. Majd azért igyekszem most már valóban visszarázódni. Nem fogok mindent bepótolni a frissítések terén, de pár hírt, képet és videót azért összeszedek. Most egy 1 hónappal ezelőtti videót hoztam el nektek, amiben a Zürich című Off-Broadway előadás színészei beszélnek pár mondatban a prózai darabról. Április 14-én volt a premier odakint, az utolsó előadást pedig május 4-én játszották. Lényegében a történet egy svájci hotelben játszódott, ahol a vendégek élvezték a privát, kínos, vicces és nem annyira vicces életüket, miközben körülöttük széthullott a világ. Több ismerősöm is láthatta az előadást, és mindannyian elismerően nyilatkoztak róla. A videóban Paul annyit mond, hogy amikor először elolvasta a szövegkönyvet, nem tudta, mire számítson, de nagyon vicces volt, ugyanakkor tele volt mélyebb dolgokkal is. Amúgy jó lenne, ha kiszivárogna róla valami felvétel, mert szívesen megnézném a darabot. Örülök, hogy Paul játszik színházban, de tény, hogy hiányzik a képernyőmről.

TVLine: Joseph Morgan az 5. évadról és Klaroline-ról

2018.04.15. 17:42, Viki

Jövő héten, pontosabban április 18-án kezdetét veszi a The Originals utolsó szezonja, aminek több részében is benne lesz Candice. Egyre több interjú jelenik meg, bár Candy-vel videós interjú (még) nem készült - mondjuk meglepne, ha kapnánk, hiszen nem főszereplő a TVD testvérsorozatában -, vele szöveges riportot fogok kitenni, amint lesz időm fordítgatni. Most gyorsan a Klaus-t játszó színésszel pakolok ki egy rövid beszélgetést, amit a TVLine rögzített. Az interjúban Joseph azzal indít, hogy az utolsó évad eléggé szívfacsaró lesz szerinte. Nem megy bele mélyebben természetesen, de azt elárulja, hogy a család nem feltétlenül együtt fog elvitorlázni a naplementébe, holott az lenne a boldog befejezés definíciója. De ott van a remény (angolul Hope, szóval itt volt ezzel egy kis szóvicc is). Azt jelzi, hogy érzelmes lesz ez az egész. És akkor jön a minket leginkább érdeklő és érintő rész!

Riporter: Milyen a dinamikájuk? Romantikus egyáltalán?
Joseph: Önmagában véve nem romantikus, de szerintem...mi határozottan figyelembe vesszük a múltjukat, és határozottan van ott egyfajta vonzalom és kémia, illetve megértés kettejük között. Candice egy csomó epizódban benne lesz, és azt hiszem, a legtöbb jelenete velem volt. Nem is tudom, forgatott-e bárki mással egyáltalán.

A végén még kicsit elmélkedik arról, hogy ő elégedett a befejezéssel. Mindenki nem lesz elégedett, néhányan nem lesznek boldogok, de páran igen, Joseph pedig ugyancsak azt vallja, hogy nagyon jó lesz a vége.

Három éve nyitottam meg az oldalt!

2018.04.02. 11:27, Viki
Címkék: oldal

Nos, bár húsvét van, ez a bejegyzés nem maradhat el! Pontosan ma 3 éve, hogy belekezdtem az oldal szerkesztésébe. Oké, voltak kisebb-nagyobb kihagyások, de a zárásig sosem jutottam el, és elárulom, nem is tervezem. A tavalyi finálé óta mondjuk sikerült elég szépen elhanyagolnom a lapot, de ebben több dolog is közrejátszott. Viszont jelzem, hogy bár egyre kevésbé fogok ráérni, amikor csak tudok, kiteszek valami hírt, képet vagy videót, még ha nem is mindig tudok topon lenni aktualitást tekintve. Ettől még igyekezni fogok! Szeretném megköszönni nektek, hogy jöttök az oldalra, hogy az eltelt évek alatt több mint 77 ezer lett a látogatottság. Egy friss zenés videót pakolok most ki, amit egy nagyon jó barátnőm, Sharon készített. Nos, még mindig megkönnyezem a Steroline alkotásokat, ez szerintem nem is fog változni.

5x01 - Where You Left Your Heart képek + szinopszis

2018.04.01. 07:34, Viki

Ez bizony nem áprilisi tréfa, valóban megkaptuk a The Originals utolsó szezonjából az első rész fotóit, illetve az epizód ismertetőjét is. Egyre kevesebb időm van bepótolni amúgy a részek terén a lemaradásomat (a 3. évad vége felé álltam le vele anno), hiszen április 20-ról két nappal előrébb hozták a kezdés időpontját. Így hát a premier április 18-án esedékes! Izgatottan várom, már csak Candice jelenléte miatt is, mert már nagyon hiányzik a képernyőmről. A fotókat feltettem a galériába, mindegyik Klaroline központú kép, de hiszem, hogy csak barátok lesznek (próbálom ezzel nyugtatni magam), szóval inkább annak örülök, hogy nem is egy fotót kaptunk kedvencünkről. A részt Lance Anderson rendezte, a forgatókönyvet pedig Marguerite MacIntyre vetette papírra, akit mi Caroline édesanyjaként, vagyis Forbes seriffként ismerünk.

A VÉG KEZDETE - Hét évnyi kétségbeesés után, hogy lássa az apját, Klaust, Hope drasztikus intézkedéseket eszközöl, hogy visszahozza az apját New Orleansba. Hayley megpróbálja minimalizálni Hope akcióinak következményeit, de ez nem jön össze azelőtt, hogy Hope ereje végigtombol a városon. Eközben Freyának bűntudata van, amiért nem tudta újra összehozni a családját, ez pedig a Keelin-nel való boldogságának útjába áll. Rebekah pedig küszködik azzal, hogy képtelen teljesen elköteleződni Marcel felé. Végül pedig Klaus küszködik amiatt, hogy Elijah nincs mellette, és gyilkos ámokfutása végigsöpör Európán, ami egy váratlan találkozáshoz vezeti Caroline Forbes-szal.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Vonatozzunk együtt a gyereknapon! Robogjatok Budapesten vagy Balatonfenyvesen, vagy készítsetek kisvonatot a Mesetárban!    *****    Filmes hírek és kritikák lelõhelye. ÚJ oldal, ami filmekkel és színészekkel foglalkozik. Nézz be most és máskor is!    *****    Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról | Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról    *****    HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON    *****    KÖNYVAJÁNLÓK - ha nem tudod mit olvass, itt találhatsz hozzá inspirációt - BOOKISLAND    *****    Loki rajongók! Fan Fiction és egyéb történetek! Gyere és olvass nálam kedvedre! Ha tetszik, claim loyalty to me! (Loki)    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA és segíts másoknak is az asztrológia tanaival!    *****    Társszerkesztõket keresek a dakotajohnson.tk újranyitásához.Ha érdekel és szeretnél jelentkezni kattints a részletekért!    *****    Április 22. a Föld napja! Az ünnep alkalmából cifraszûrös juhászlegény vár benneteket a Mesetárban! Nézzetek be hozzánk!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Egy jégkorong-rajongó lelkészgyakornok lány blogja - ha van kedved, nézz be, szeretettel látlak :) Gréti    *****    Minden Kedves látogatómat szeretettel várom Asztrológia oldalamon, ahol az oktatás INGYENES, az elemzés BECSÜLET-KASSZÁS    *****    Ayang Avagy milye is a világ az én szememmel    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    BOOKISLAND -> A könyvek birodalma elvezet a képzeletünk világába! <- BOOKISLAND    *****    KUTYA VS MACSKA, MELYIK AZ OKOSABB? SZAVAZZ! FÉLSZ A ROBOTOKTÓL, VAGY SEM? MONDD EL! KUTYA VS MACSKA!KUTYA VS MACSKA!!!!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Online Gyermekáruház és bababolt Több ezer termékkel olcsón, országos kiszállítással!    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha