Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!

Többet akarsz?

 


      
      

Ide a barátaim oldalai kerülnek ki!

Jön: beyonce.flaunt.nu

 

 Image and video hosting by TinyPic Image and video hosting by TinyPic
   
Image and video hosting by TinyPic Image and video hosting by TinyPic  Image and video hosting by TinyPic
Image and video hosting by TinyPic   
   

A cserekérés szünetel!

 


 

Szerkesztő: Viki
Design: Elena {#10}
Téma: Steroline (Stefan & Caroline)
Nyitás: 2015.04.02.

Az oldal nem áll kapcsolatban a színészekkel, sem a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói lap! Minden gyűjtés és fordítás saját!

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Home

Nosztalgia csütörtök: TVD - Candice énekel

2017.07.27. 20:18, Viki

Ezen a nosztalgia csütörtökön úgy gondoltam, kiteszek egy összegző videót a nyolc évad azon jeleneteiből, amikor Candice dalra fakadt! Szerintem elképesztően jó hangja van, nem is csodálom, hogy ilyen sokszor éneklésre került sor. Róla amúgy is érdemes tudni, hogy nem szimplán szép hanggal áldotta meg a sors, hanem valóban tevékenykedett zenei téren, még albuma is jelent meg az USA-ban, sőt 2008-ban Miley Cyrus háttérénekese volt. Azóta sajnos leállt a dologgal, és csak a sorozaton belül énekelt, mégpedig a videóban látható jelenetekben. Pedig elképesztően jó lenne, ha visszatérne erre az útra is a színészet mellett!

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Alicia Vikander - A legbiztosabb magyar forrásod az Oscar-díjas színésznõrõl! Képek, cikkek, hírek, minden egy helyen!    *****    -----Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!----    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG -A LEGINFORMÁLTABB ÉS LEGTARTALMASABB MAGYAR HONLAP AZ ÉNEKESNÕRÕL - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! Azaz... Hol a sapkája??? Ó jaj! Most mi lesz? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Ha te is szereted az Arrow sikersorozat elbûvölõ házaspárját látogass el az ország egyetlen Olicity rajongói oldalára!    *****    Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony    *****    VIDEOJÁTÉK HONLAP! Retro játékoktól, a legújabbakig! Friss újdonság: Call of Duty: WWII és WoW: Battle for Azeroth!    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! De hova lett a sapkája??? Ó jaj! Elmarad a Mikulás-nap??? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Legfrissebb videojátékok, fõleg Warcraft és FPS játék hírek! Blog, Airsoft, Tech! Kattints ide!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Hová bújnak a virágmanók, ha elered az õszi esõ? Nem találjátok ki? Nyuszi mama majd elárulja! Gyertek a Mesetárba!    *****    Nálam nincsenek AKCIÓK, minden elemzés BECSÜLET KASSZÁS, az oktatás pedig INGYENES! Keress oldalamon!    *****    Bavaria 42 2018ban is várunk szeretettel mindenkit egy felejthetetlen tengeri vitorlás túrára! Vitorlás tudás nem szükséges!! Bavaria 42    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - HA ELSÕKÉZBÕL SZERETNÉL INFORMÁLÓDNI, AKKOR ITT A HELYED - LEGFRISEBB HÍREK, KÉPEK, CIKKEK!    *****    Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints