Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!

Többet akarsz?

 


      
      

Ide a barátaim oldalai kerülnek ki!

Jön: beyonce.flaunt.nu

 

 Image and video hosting by TinyPic Image and video hosting by TinyPic
   
Image and video hosting by TinyPic Image and video hosting by TinyPic  Image and video hosting by TinyPic
Image and video hosting by TinyPic   
   

A cserekérés szünetel!

 


 

Szerkesztő: Viki
Design: Elena {#10}
Téma: Steroline (Stefan & Caroline)
Nyitás: 2015.04.02.

Az oldal nem áll kapcsolatban a színészekkel, sem a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói lap! Minden gyűjtés és fordítás saját!

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Home

Planned Parenthood 100th Anniversary Gala

2017.05.07. 09:29, Viki

Bár már lenne mit kitennem a Vampire Attractionnel kapcsolatban - meg is ejtem a dolgot még ma, sőt biztos marad a jövő hétre is, hiszen annyi minden került elő máris -, de első körben úgy gondoltam, hogy a rajongói találkozó előtti májusi eseményeket pakolom ki. Ez Paulról és Candice-ről is egy-egy bejegyzést takar. Kezdjük Candyvel. A csodás kedvencünk hosszú idő után részt vett egy eseményen, a Planned Parenthood 100th Anniversary Gala-n! Mindig öröm őt rendezvényen látni, így amint megtudtam, hogy New Yorkba repül, valahogy sejtettem, hogy új megjelenése lesz! És bizony nem csalódtam! Bár a szimpla fekete ruhákért alapvetően nem rajongok, de ő elképesztően gyönyörű volt! A haját és a sminkjét is imádom! Csekkoljátok a május 2-i képeket!

Még nincs hozzászólás.
 

Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints    *****    Blog, Videojátékok, Szórakozás, Technika! Call of Duty: WWII és sok más!    *****    Légy te is egy Új Márka Elsõ tagjai között ahol Azonnali 28%haszonhoz juthatsz!Részletek:huncalifeandme@gmail.com    *****    Nyerj akár 1 millió forint értékû bitcoint. A játék ingyenes.    *****    Tudtátok, hogy a Csiga-biga gyerekdalban eredetileg szó sincs tûzrõl?    *****    LEGYÉL FARMASI TANÁCSADÓ VAGY VEZETÕ! OTTHONI MUNKA, MAGAS KERESETI LEHETÕSÉGGEL! HA MOST CSATLAKOZOL, MÉG NYERHETSZ IS!    *****    Mi mennyi 2018 - Árak, változások 2018 - minimálbér, családi pótlék, adókedvezmények 2018    *****    Légy te is a Farmasi csapaom tagja!!!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    A Dynasty és a TVD 8.évadából megismert színésznõ, Nathalie Kelley elsõ hazai rajongói lapja. KATT! KATT! KATT!    *****    WISE-VOGUE | SZISSZ ÉS KLAU BEAUTY-FASHION BLOGJA TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA // WISE-VOGUE    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    Karácsonyra AJÁNDÉKOZZ szeretteidnek, barátaidnak SZEMÉLYRE SZÓLÓ HOROSZKÓP ELEMZÉST 3 ÉVES ELÕREJELZÉSSEL!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Születési horoszkóp + 3 év elõrejelzés + Felszálló holdcsomópont,Chiron, Lilith 2000 Ft. + ingyenes konzultáció. Most!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok