Steroline

Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!

Többet akarsz?

 
Family



  

Ide a barátaim oldalai kerülnek ki!

Jön: the100hun

 
Elite

  
  

Jön: -

 
Chat


 
Információk

Szerkesztő: Viki
Design: Fruzsi {#13}
Egyéb kód: Efruse
Téma: Steroline (Stefan & Caroline)
Nyitás: 2015.04.02.

Az oldal nem áll kapcsolatban a színészekkel, sem a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói lap! Minden gyűjtés és fordítás saját!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Home

8x05 - Coming Home Was A Mistake

2016.11.21. 18:53, Viki

 

Torrent | Angol felirat | Magyar felirat | Online

Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy az eddigi legjobb részt láttam az imént az utolsó évadból. Bár most ezen a héten nem jön új epizód, de ez olyan tökéletes volt, hogy úgy érzem, valamilyen szinten könnyen kibírom jövő péntekig. A 8x05 a sztorit és az érzelmi szálakat nézve is csoda volt. És nem csupán a szerelmespárokra értem. Az egész epizód elképesztően érzelmes, megindító, és valljuk be, könnyfakasztó volt. Damonnel kezdeném. Ismét láttam egy apró reménysugarat. Félre ne értsetek, a gyilkosságai, amiket mostanában elkövetett, alaposan rányomták a bélyeget, legfőképp persze az, hogy megölte Tylert...ezt továbbra sem hiszem, hogy valaha meg lehet bocsátani neki. Viszont egy kicsit bíztam benne, hogy sikerülhet visszahozni őt, hiszen úgy tűnt, még maradt benne emberség. Legalábbis a halvány szikrája. Ezt azonban Sybilnek sikerült eloltania, amire Stefan tette rá a végső lapátot. Bár mentségére, tényleg csak a bátyján akart segíteni. Sajnálom, ugyanakkor irtó pipa vagyok Damonre...ismét leszögezném, hogy a 7. évadban kifejezetten idegesített az idősebbik Salvatore tesó, ezúttal "csak" mérges vagyok rá. Értem én, hogy fél a pokoltól, de hahó...Enzo is látta azt a bizonyos poklot, ő mégis képes volt küzdeni, és csak akkor kapcsolta ki, amikor Bonnie-t próbálta védeni. Akkor Damon miért menekült inkább? Miért volt gyáva? Miért adta fel? Bocsi, utálhattok, de akkor is az a véleményem, hogy a sarkára kellett volna állnia és bátran szembenézni bármivel, ami rá vár. Ehelyett a kikapcsolást választotta, mert szerinte úgy könnyebb. Ez elszomorít. Ha már Enzo...istenem, úgy imádtam most kikapcsolt állapotban...is. Mármint jókat nevettem rajta, noha ezerrel szurkoltam Bonnie-nak, hogy hozza őt vissza, ahogy azt megígérte neki. És sikerült!!! Édes istenem, Bonenzo a szívem csücske, és nem vicc, a második kedvenc párosommá váltak. Továbbra is imádom Delenát, bár kezdem elveszíteni a boldog befejezés gondolatába vetett hitemet számukra, de be kell vallanom, hogy Bonenzo állt fel a dobogó második fokára. És ez nem most történt, hanem már jó pár résszel ezelőtt, mindössze nehéz volt beismernem, hogy egy már hat éve imádott párosomat lekörözték. De ezt hívom Bonenzo-hatásnak. Gyönyörűek voltak, és basszus, sikeresen elsírtam magam 1-2 pillanatukon. A két szirén óriási zűrt fog még okozni, és nem vicc, már alig várom a további eseményeket. Persze mindkettőt utálom, de rohadtul...viszont kellenek, és szerintem jó kis karakterek! Azt leszámítva, hogy ismétlem, gyűlölöm mindkettőt. Persze NEM a színésznőket, akik fantasztikusak! Annak cseszettül örülök, hogy a rész végére kiderült, ki a másik szirén...ugyanis kezdtem attól félni, Alaric vonzódni kezd Seline-hez. Nem lett volna jó vége. Ja, ha már Ric és a romantika. Georgie-ról úgy néz ki, mindannyian letehetünk. Pedig imádtam a csajt, az új kedvenc karakterem lett pillanatok alatt, és annyira akartam, hogy Alarickal összejöjjenek. De sajnos erre nem sok esélyt látok. Tyler halála még mindig olyan szürreális számomra. Egyelőre nem tudtam feldolgozni. És persze kb. mindent végigsírtam, amihez köze volt. Még azt is, hogy igazából neki köszönhetjük, hogy Seline lebukott. Persze amint Ric hazaért volna, magától is rájön, hogy gáz van, de akkor is hiszem, hogy Tyler kutatási anyaga még hasznos lesz. A búcsúztatása is könnyeket csalt a szemembe. Elenát is megemlítették, aminek szintén örültem, hiszen ő is a csapat tagja, és jó lett volna, ha velük együtt köszön el Tylertől. Örültem, hogy kicsit kiélezték a tényt, hogy Tyler volt Matt legjobb barátja. Ha már itt tartunk, az a rövid kis Dalaric, amit kaptunk, rendesen összetörte a szívem. Ric arckifejezése egyértelművé tehette azt, hogy ők legjobb haverok voltak, azok számára, akik elfelejtették esetleg. Defan pedig...hát...még mindig szeretem ezt a testvérkapcsolatot, de valamiért egyre kevésbé érzem a kötődést feléjük. Valószínűleg az is közrejátszik ebben, hogy egy részem retteg attól, hogy ismét Stefan fogja megszívni a legvégén. Nem, nem és nem!!! Az ikrek annyira zabálnivalóak, egyszerűen nem lehet betelni velük! Már epedve várom, hogy lássam, mi lesz velük! Caroline tuti átmegy szupermamiba, abban pedig nem lesz köszönet. Mármint a rosszfiúknak! Steroline-ról annyit, hogy számomra ők tényleg maga a tökély! A harmónia, a szerelem...egyszerűen túl egyértelmű! Hála az égnek! :D Ez a rész nem kevés csodapercet adott nekünk. Az a kis nosztalgia pedig, amivel a 2x02-re emlékeztek vissza...atyaég! Ugyan, nem sírtam...zokogtam!!! :D <333 Lassan biztos megjelenik a várható probléma köztük - ami vagy Damon vagy az ikrek miatt lesz szerintem -, de hiszem, sőt tudom, hogy végül minden rendben lesz! Az igaz szerelem mindent legyőz! <3

Még nincs hozzászólás.
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!