Steroline

Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!

Többet akarsz?

 
Family



  

Ide a barátaim oldalai kerülnek ki!

Jön: the100hun

 
Elite

  
  

Jön: -

 
Chat


 
Információk

Szerkesztő: Viki
Design: Fruzsi {#13}
Egyéb kód: Efruse
Téma: Steroline (Stefan & Caroline)
Nyitás: 2015.04.02.

Az oldal nem áll kapcsolatban a színészekkel, sem a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói lap! Minden gyűjtés és fordítás saját!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Home

Comic Con: TV Overmind - A legjobb Wescola interjú

2016.08.20. 16:40, Viki

Végre eljutottam oda, hogy egy másik közös interjút is elhozzak és lefordítsak nektek az idei SDCC-ról. Egyszerűen imádom ezt az interjút, megunhatatlan! Nem fordítom le az egészet másodpercről másodpercre, mindössze pontokba szedve leírom a lényeget, illetve idézek az elhangzottakból. Egyszerűen muszáj megnéznetek. A lenti videó mellett más szögből is készült felvétel, válasszátok ki majd, melyik a legszimpatikusabb! :D Előre is bocsi, ez rohadt hosszú lett!

  • Az elején Pault szinte rögtön felköszöntik a szülinapján - nagyon helyes -, aztán elbeszélgetnek kb. a semmiről, míg meg nem jön Candice: "Itt ragadok veletek."
  • Azonnal hülyéskedéssel kezdenek. Természetesen ahogy a másik (meg minden) közös interjún, úgy itt is siekrült egy totál óvodás párbeszédet összehozniuk. Nem is egyszer. De akkor is imádni valóak!
    Paul: Tudod, hogy szeretlek.
    Candice: Tudom. Hiányozni fog a velem való közös munka?
    Paul: Igazság szerint igen.
    Ezután Candy még visszakérdez, aztán megbeszélik, hogy jókat szoktak nevetni, aztán a riporter megkérdezi, mi fog nekik a legjobban hiányozni, mivel ez lesz az utolsó évad, először Paul megkéri, hogy mondja el ismét a kérdést, aztán benyögi, hogy "Candice." Végül komolyan válaszol...már amennyire tőle telik.
    Paul: Candice-nek és nekem most nagyon sok smárolós jelenetet kell csinálnunk. Ő nagyon jó barátja a barátnőmnek, én pedig így vagyok a férjével, szóval ez mindig nagyon vicces.
    Candice: Imádom, hogy ennyire szeretsz erről beszélni.
    Paul: Szerintem ez egyszerűen vicces. Nem tudjuk megállni nevetés nélkül, mert olyan kényelmetlenül érezzük magunkat, de mégis valahogy...ez a munkánk, és ez egy nagyon fura dolog. És nagyon fog hiányozni, hogy kényelmetlenül érezzem magam veled.
  • Ezután még picit hülyéskednek, aztán jön egy újabb (számomra) sírva röhögős pillanat, amikor Paul "whiskyvel" kínálja Candyt, ő meg gondolkodás nélkül elfogadja. A riporter ezután rátér arra, hogy mindketten a kezdetektől a sorozat tagjai...
    Candice: Mi együtt forgattuk az első jelenetünket a sorozatban.
    Riporter: Komolyan?
    Candice: Igen, ezzel a pasassal forgattam le az egész sorozathoz az első jelenetemet.
    Paul: Emlékeztetnél rá, melyik volt az?
    Candice: Kint álltunk, és Caroline flörtölgetett Stefannal egy bulin, te meg lepattintottad...
    Paul: Én meg közöltem kb., hogy kopjon le.
    Candice: Igen.
    Paul: Ez volt az én első jelenetem is?
    Candice: Aha.
    Paul: Biztos vagy te ebben?
    Candice: Eléggé.
    Paul: Nem ez volt.
    Candice: Mit csináltál előtte?
    Paul: Az első jelenetem Elenával volt, sétáltunk le a hídról. Bocsi, bocs, csajszi.
    Candice: Azt hiszem, hozzád ragadtam az első jelenetemmel, kösz. Igazán érzelgős vagyok.
    Paul: Én voltam neked az első.
    Candice: Igen, olyan kedves voltál.
    Paul: Te voltál nekem a második, én meg neked az első.
    Candice: Igen, köszönöm.
  • Steroline párosára terelődik ezután a szó, megkérdezik, mit szeretnének nekik erre az utolsó évadra. Az összenevetésük olyan aranyos ezen a ponton. A fickó megemlíti, hogy tudja, hogy még csak az első pár forgatókönyvet olvasták el, de rákérdez, hogy el tudnak-e hinteni belőle valamit a rajongóknak. Például a júniusi esküvőről.
    Candice: Mindenki a júniusi esküvőről kérdez.
    Paul: Mi van ezzel az esküvővel?
    Riporter: Trend volt egy ideig, ezzel volt tele az egész Twitterem.
    Candice: Szóval az én szövegem a pilot epizódban, mikor Caroline besétál, hogy "Ó, a szeme zöld, a kék a kedvenc színe és júniusi esküvőnk lesz", vagy valami ilyesmi, ez a pilot részben volt.
    Paul: El kéne mondanunk Julie-nak.
    Candice: Tud róla.
    Paul: Akkor meg kell kapnunk a júniusi esküvőnket.
    Candice: Úgy vélem.
    Paul: Most június van a sorozatban?
    Candice: Nem tudom, miért engem kérdezel?
  • Candy még elmondja, hogy nem tudja, lesz-e júniusi esküvő, de érdekes lenne. Mire Paul rákérdez, hogy összeházasodnak-e. Candy mondja, hogy nem tudja, talán. Aztán megkérdezi, hogy miért hiszi mindenki, hogy lesz esküvő? A riporter mondja, hogy mivel ez elhangzott a pilotban és a karakterek kedvelik egymást, innen jöhetett a dolog. Paul pedig elkezd ötletelni, hogy majd felemeli a kezét Caroline esküvőjén, amikor van az a rész, hogy "most szóljon vagy hallgasson mindörökre", ő meg majd jön azzal, hogy "Tiltakozom." Itt Candice megjegyzi, hogy Pdubnak írónak kéne lennie a sorozatban, mire Paul: "Én egy briliáns fickó vagyok."
  • Ezután a visszatérésekre terelődik a szó. Klaust és Elijah-t például sokan kedvelik, és így az utolsó évadra kinek örülnének Candyék, ha visszajönne?
    Paul: Szeretem a The Originals szereplőgárdát.
    Candice: Igen, szerintem mindenkinek. Szórakoztató lenne látni, ahogy jönnek a vérfarkasok, a boszorkányok, az ősök...
    Paul: Semmit nem tudunk azokról az emberekről.
    Candice: Miért?
    Paul: Miért kell ezt átfordítani egy furcsa...ez olyan lesz, mint egy természetfeletti csata? Minden tele lesz boszorkányokkal és vérfarkasokkal... Ez nem tetszik nekem, egyáltalán nem. Ez egy rettenetes ötlet.
    Candice: Azért szuper Paullal együtt dolgozni, mert semmiről sincs véleménye. És sosem osztja meg a véleményét.
    Paul: Én csak végigmegyek mindegyiken, nagyon öntelt vagyok.
    Candice: Igen.
  • Rögtön ezután Candice idéz egy rövid sort a Broadway egyik híres musicaljéből, a Hamiltonból, amire Paul rögvest ráharap, ráadásul kicsit folytatja is. Aztán a rendezés kerül szóba, Paul elmondja, hogy úgy tűnik, a 6. részt ő fogja rendezni. Candice-től megtudjuk, hogy ő nem akar rendező lenni.
  • Candy szerint Paul remek rendező, és elkezdi részletesebben ecsetelni. Sőt még kicsit demonstrálja is, hogy szokott viselkedni olyankor. Nagyon édes.
    Candice: Láthattátok, mennyire ragaszkodik a véleményéhez, az elképzeléseihez. Jó, hogy van egy rendező, aki egyenesen a lényegre tér és kinyögi, mit akar.
    Paul: Köszi Candice.
    Candice: És olyan izgatott szokott lenni. Nagyon szenvedélyes azzal a résszel kapcsolatban.
    Paul: Így van, nagyon izgatottá válok.
    Candice: Ő olyan, hogy "mit fogunk holnap csinálni, ezt elpróbáljuk, mit akarsz a szöveggel csinálni?", nagyon izgatott mindezzel kapcsolatosan...
    Paul: De amikor színészkedem...
    Candice: Ja, olyankor 5 másodpercenként pisilnie kell.
  • Ezután rögtön szólnak nekik, hogy lejárt az idő, menniük kell tovább interjút adni. Még jelzik nekik, hogy a brazil rajongók üdvözlik őket. Nagy a háttérzaj, így ezt nem értem tisztán, de mintha Paul portugálul próbált volna meg a végén megszólalni. Amikor pedig már Wescola elment az asztaltól, még lehet hallani, ahogy az egyik riporter azt mondja, "ez volt a legjobb." Nos, le merem fogadni, hiszen isteni volt az interjú! :D <3

Másik felvétel | Harmadik opció

Még nincs hozzászólás.
 

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG