Steroline

Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!

Többet akarsz?

 
Family



  

Ide a barátaim oldalai kerülnek ki!

Jön: the100hun

 
Elite

  
  

Jön: -

 
Chat


 
Információk

Szerkesztő: Viki
Design: Fruzsi {#13}
Egyéb kód: Efruse
Téma: Steroline (Stefan & Caroline)
Nyitás: 2015.04.02.

Az oldal nem áll kapcsolatban a színészekkel, sem a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói lap! Minden gyűjtés és fordítás saját!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Home

Comic Con: Clevver News - Paul és Candice interjúk

2016.08.09. 22:53, Viki

Már írtam egy korábbi bejegyzésben, hogy a Clevver Newstól több videót is kaptunk. Sőt egyet már meg is osztottam veletek, amiben a színészek álmaik befejezését ecsetelik. Ezúttal két videót teszek közzé, amit a CN töltött fel. Konkrétan a Candice-szel és Paullal készült interjúikat. Fordítom is a lényeget pontokba szedve, ahogy általában.

  • A riporter az elején rögtön felhozza az utolsó évad témát, illetve a búcsúvideóban elhangzott szavakat, amikor Julie azt mondta, két dolog van hátra, megköszönni és elbúcsúzni. Ezután megkérdezte, Paul hogy érez ezzel kapcsolatban, mit üzen a rajongóknak: "Szerintem sosem tudhatod, hova sodor az élet. És nem vagyok egy túlzottan szentimentális pasi, de szerintem ez most indokolttá teszi. Őszintén értékelem a szeretetet, a tényt, hogy mindenki bekapcsolódott, beleszeretett ezekbe a karakterekbe és olyan sokáig követte a történetet. Ez tényleg megváltoztatta az életem pályáját, azt, aki voltam, és azzá formált, aki vagyok. Jó értelemben. Szóval tudod, végtelenül hálás vagyok."
  • Rögtön ezután a szülinapjára terelődik a szó, hiszen aznap ünnepelte. Paul elmondja, hogy olykor a Comic Con idejére esik a szülinapja, de ez most nagyon érdekes, mert ez a tizedik Comic Conja, ugyanis más sorozattal is volt korábban. Ráadásul kihagyás nélkül ez a tizedik, ráadásul a szülinapja, plusz a TVD vége. Ez egy nagyon furcsa légkör emiatt.
  • Jön a TVD vége, mint téma, Paul újfent elmondja, hogy nem tudja, mi fog történni. Ezután azért rákérdezett a riporter pár dologra, de ezt már lefordítottam abban a Clevver News összeállításban, ahol az álombefejezésekről volt szó.
  • Utána arra kérdez rá a csaj, hogy mit szeretne Paul ezután csinálni: "Ez nagyon nehéz. Először is arra koncentrálok, hogy ezt befejezzem. Februárban fogjuk befejezni. Nyilván gondoltam már erre, de nem néztem meg semmi konkrétat. Nyilván ez a megfelelő anyag megtalálásáról szól. Szeretnék csinálni egy másik sorozatot. Célszerűen nem vámpírosat... Csináltam egy darabot New Yorkban, ami elég észbontó volt. Egy eszméletlen tapasztalat, ami új irányba nyitott engem. Olyan érzéseket, amiket korábban nem tapasztaltam a tévében. Felfedezni néhány színházi szuper munkát és találni egy másik remek sorozatot, ami magától értetődően forgatja magát. Ez ugyanaz az unalmas válasz, de tényleg annak a darabkának a megtalálásáról szól."

  • Azonnal a panelen lejátszott búcsúvideó a téma, ami a riporter szerint is keserédes, Candice pedig megjegyzi, hogy minden mögé a Vitamin C Graduation című dalát kell látniuk. A riporter ezután felhozza, hogy a kedvenc könnyfakasztó pillanata Julie mondata volt. Ugyanezzel kezdte amúgy a Paulos interjút is. És persze Candytől is megkérdezte, hogy ő mit üzen a rajongóknak, az egyik legszenvedélyesebb rajongótáboruk nekik van. Candice a könnyeivel küzdve válaszol (egyem meg, istenem): "Nehéz összefoglalni mindössze néhány szóban. Valóban. Ott ülni és ráébredni, mennyire...meg tudja változtatni az életed, ha besétálsz egy szobába. Bocsánat. Teljesen jól vagyok. De ez így van. Ez teljesen...akárhogy is, életet megváltoztató volt."
  • A riporter mondja, hogy 8 év mégiscsak egy középiskolai és főiskolai időszakot ölel fel. Ez hatalmas része Candice életének, és bizonyára szép élmény volt: "Igen, mármint 21 voltam a pilot idején, most 29 vagyok, a vége előtt 30 leszek. Mármint ez a 20-as éveimet jelenti. Ezekkel az emberekkel nőttem fel. És nemcsak a színészekkel, hanem nyilván a producerekkel, az írókkal, a csatorna producereivel, akikkel olyan fiatalon találkozol, aztán ráeszmélsz, hogy oly sok éven át nagyon támogattak. Aztán ott vannak azok, akik úgy voltak a részesei, hogy nézték a sorozatot. És a stábunk nagy része az első naptól kezdve velünk van. Szóval láttunk gyerekeket felnőni a szemünk előtt, ahogy mi is nőttünk..."
  • A riporter mondja, hogy Candice élete is megváltozott: "Igen, egy baba voltam, amikor elkezdtem a sorozatot, azóta pedig férjhez mentem és lett egy babám. És ezekkel az emberekkel...mármint ennek a csapatnak előbb mondtam el, hogy terhes vagyok, mint a legtöbb családtagomnak. Ez egyfajta őrület, hogy mennyire közel állunk mindannyian egymáshoz."
  • Itt jön az a momentum, aminek a részletét az álombefejezős videóban már láthattatok, és le is fordítottam egy korábbi posztban. Steroline volt téma, így akit érdekel és nem olvasta el, visszakeresheti. Nem olyan rég tettem közzé.
  • Rögtön ezután azokra a karakterekre terelődik a szó, akik már nincsenek a sorozatban, például Elena. Van-e esély visszatérésekre? A riporter tudja, hogy nem mondhat el semmit Candice, mire a szőkeség elmondja, hogy igazából nem is tud semmit, ezekre a kérdésekre Julie tudna választ adni. Ezután ismét olyasmiről beszél, amit már láthattunk bevágva egy másik Clevver News videóba (az álmaik befejezése ez is), így a végét sem fordítom le ismét, hiszen felesleges, ha már egyszer megvan kb. két bejegyzéssel ezelőtt.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon