Steroline

Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!

Többet akarsz?

 
Family



  

Ide a barátaim oldalai kerülnek ki!

Jön: the100hun

 
Elite

  
  

Jön: -

 
Chat


 
Információk

Szerkesztő: Viki
Design: Fruzsi {#13}
Egyéb kód: Efruse
Téma: Steroline (Stefan & Caroline)
Nyitás: 2015.04.02.

Az oldal nem áll kapcsolatban a színészekkel, sem a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói lap! Minden gyűjtés és fordítás saját!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Home

6x21 spoilerek

2015.05.07. 22:44, Viki
Címkék: tvd 6x21 hír

Két rész. Ennyi van vissza az évadból. Egyre idegesebb vagyok emiatt, de még tartom magam. Most éjjel jutok el végérvényesen az idegösszeomlás szélére, mikor elkezdődik a szezon utolsó előtti része, mellyel kapcsolatban már megtudtuk a rendezőtől, Michael Allowitz-tól, hogy vegyes érzéseink lesznek a résszel kapcsolatban. Most további információ-morzsákat kaptunk, melyek alapján ne sok jóra számítsunk a 6x21-et illetően. De nem baj, erre úgyis fel voltam készülve - szerintem mindannyian -, majd az évadzáró reményeink és spoilereink szerint felvidít a mai után. Oké, ne igyunk előre a medve bőrére, de még a végén már a mai rész után mindannyian bezsonghatunk, ki tudja? Viszont az elcsepegtetett infók alapján kevés erre az esély. Lássunk is hozzá, először a mai rész rendezőjének twitter üzeneteivel kezdem, melyeket rajongókkal váltott.

@ishipforaliving: Alig várom, hogy lássam, miért is fog ez a jelenet egyszerre megríkatni, megőrjíteni és mosolyra fakasztani minket. Félek/izgatott vagyok.
@MichaelAllowitz: Sírásszerűség.
@ishipforaliving: Meg fog szakadni a szívünk?
@MichaelAllowitz: Nincs minden veszve.

@SterolineTeam: Szereted Steroline-t? Mármint látsz bennük lehetőséget?
@MichaelAllowitz: Igen.

Mondjuk a sírás fakadhat az örömből is, ezért sem vagyok biztos semmiben sem. Pláne, mivel az évadzárós promóképen szorosan egymás mellett állnak. Ez alapján van azért rá némi esély, hogy még most megoldják a dolgaikat. Remélem. Rám fér végre a boldog befejezés ennél a párosnál, egész évadban csak a pocsék időzítésük volt elénk téve. Ideje rendbe hozni mindent. Az pedig, hogy Michael is lát potenciált a párosban, csak még boldogabbá tesz. Megfogadom a tanácsát, hiszem, hogy van remény. Rajta kívül egyébként néhány kreátor is megfogalmazta nekünk burkoltan, hogy mik várnak ránk a mai részben.

@Young_Brian: A ma esti TVD-ben! Nina Dobrev gyönyörű és zseniális, Ian Somerhalder és Paul Wesley összetörik a szívemet, Candice Accola pedig megnevettet ÉS megríkat.

@rsonnenshine: Stefan és Damon csinálnak egy pro-kontra listát, Elena sütkérezik az új emberi fényében, Caroline problémamegoldó, Jo kiváló esküvői frizurát kap. #TVD

@NeilArrr: A ma esti TVD egy különleges elszúrás féleség.

@cadlymack: A ma esti TVD-ben van egy gyönyörű esküvő. Fogadok, minden rendben fog menni.

@drmattdambrosio: Még két epizód maradt a TVD 6. évadából, így nyilvánvalóan a ma esti teljesen új rész szuper csendes lesz és egyáltalán nem egy érzelmi hullámvasút.

Ezúton köszönöm az íróknak, hogy kikészítettek ezekkel az üzenetekkel. Én egyikük szavát sem veszem készpénznek, úgyis direkt nyugtatgatnak, aztán majd eldobjuk az agyunkat a rész közben. Nem biztos, hogy éjjel 2-kor jó dolog a sokkhatás, mikor nem ordíthatok fel hangosan.

Még nincs hozzászólás.
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.