Steroline

Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!

Többet akarsz?

 
Family



  

Ide a barátaim oldalai kerülnek ki!

Jön: the100hun

 
Elite

  
  

Jön: -

 
Chat


 
Információk

Szerkesztő: Viki
Design: Fruzsi {#13}
Egyéb kód: Efruse
Téma: Steroline (Stefan & Caroline)
Nyitás: 2015.04.02.

Az oldal nem áll kapcsolatban a színészekkel, sem a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói lap! Minden gyűjtés és fordítás saját!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Home

Still képek + spoilerek

2015.05.01. 21:40, Viki
Címkék: tvd képek hír

Már úgyis rég hoztam nektek spoiler posztot, éppen itt az ideje. Jövő hét csütörtökön ugyebár leadják a 6. évad utolsó előtti részét, melyről az epizód rendezőjét, Michael Allowitz-ot kérdezte pár rajongó, és szerencsére válaszolt egy minket is érintő igencsak fontos kérdésre.

@SterolineTeam: Kérlek, áruld el, hogy az a Steroline pillanat a 6x21-ben majd a) megríkat minket, b) mosolyt csal az arcunkra, c) megőrjít (vegyes érzelmek).
@MichaelAllowitz: Az összes fent említett.

Azt hiszem, kijelenthetem, hogy ezt olvasva minden Steroline rajongó egyszerre van totál bezsongva és retteg, mint a fene. Komolyan mondom, rettentően izgulok, hogy mit fogunk kapni jövő héten, de furamód továbbra is bizakodó vagyok, abban 99 százalékban biztos vagyok, hogy Steroline szempontból jól fog végződni a szezon. Mármint, ha belegondolunk, nem játszhatják el velünk, hogy két fő párostól is megfosztják a népet több hónapra, míg vissza nem tér a 7. szezon. Hiszen Nina kiszáll, így Delenától sajnos mindenképp búcsúzunk a szezonzáróban. Butaság lenne, ha ezek után legalább Steroline-t nem adnák meg nekünk. Nekem így lenne tökéletes, hiszen az énem egyik fele zokogna, de nagyon, míg a másik legszívesebben örömtáncot járna ott helyben. Szóval úgy hiszem, mindenképp összejön kedvenc párosunk a szezonzáróban, feltéve persze, hogy nem sikerül már jövő héten a dolog. Én ebben bízom, mert akkor a 6x22 tele lehetne a cuki pillanataikkal. Bárhogy is, már most imádom az összes hátralévő jelenetüket az évadból. Ezen kívül a TV Guide magazin jelentetett meg egy cikket a TVD-ről, melyben Stefan és Caroline párosát is említik. Ha igaz, amit ír az újság, akkor a gyanúm beigazolódni látszik, és már kezdhetem bontani a pezsgőt - de minimum behűteni -, azonban mivel nem hivatalos forrás, így készpénznek nem vehetjük természetesen, amit írnak benne.

Stefan és Caroline válaszúthoz érkeztek. Caroline reméli, hogy kárpótolhatja Stefant, amiért rávette, hogy kapcsolja ki az emberségét és vérengzésbe kezdjen vele. "Ahol ők ketten kikötnek az évad végén," hinti el Caroline Dries, "kielégítő lesz és igencsak meglepő."

Ha ez igaz, és a producer tényleg így nyilatkozott, nem csupán a pletykalapok színezték ki, akkor azt hiszem, tényleg készülődhetünk a pezsgőbontásra. Julie Plec pár órával ezelőtt kérdezz-felelekbe kezdett a twitter oldalán, átnézem a kérdéseket meg a válaszokat, és ahogy legutóbb is, újfent kiteszem azokat, melyek Stefant és Caroline-t érintik, vagy legalábbis hatással lehet rájuk. Bár ez lehet, hogy holnapra csúszik. Azonban azt jó, ha tudjátok, mi van a színészek háza táján most, hogy lezárult a forgatás. Candice jelenleg New Orleansban lazít a férjével és a barátaival, a Jazz Fesztiválon buliztak pár nappal ezelőtt. Paul pedig tegnap Brazíliába utazott kedvesével, Phoebe Tonkinnal, ahol jelenleg a szálloda kényelmét élvezik, illetve Rio de Janeiro utcáit járják, majd pedig holnap kezdetét veszi a Vampire Attraction rajongói találkozó, ami 2 napos, és bizony, Paul is jelen lesz rajta. Szóval nem sokára kapunk a rendezvényről fotókat, már alig várom. Egy rajongótól pedig híreket kaptunk a párizsi találkozóról, ami május 23-án veszi kezdetét, és melyen Paul és Candice is jelen lesz!!! Nem is akármit írt ki nekünk twitterre.

Úristen, Paul és Candice közös fotózásra árulnak jegyeket!

Ez pedig bizony azt jelenti, hogy május végén számtalan Wescola képet fogunk kapni a szerencsés fanoknak hála! Sőt ez szinte garantált közös panelt jelent. Én már nagyon bezsongtam, nem tudom, ti hogy vagytok ezzel. Alig várom, hogy vigyorogva töltögessem fel a képeket a galériába, na meg hozzam a videókat. Mert hát ki van lőve, hogy ne vegye fel senki. Az eléggé hosszúra sikeredett posztom végére tartogattam a hivatalos epizódképeket. Az egyik a tegnap leadott 6x20-hoz kerüt elő. A kép nem újdonság, ezt használtam a letöltési linkekhez is. A másik viszont nagyon friss, és rendkívül fontos! Az évadzáróhoz kaptuk pár órával ezelőtt, és nem lehet elsiklani a tények felett...Stefan és Caroline egymás mellett állnak rajta, a személyes tér pedig úgy néz ki, smafu. Baromi közel vannak egymáshoz, és bár Stefannak zsebre van dugva a keze, ha hirtelen néz oda az ember, úgy tűnhet, mintha fognák egymás kezét. Nem vicc. Epedve várom a szezonzárót is, bár egyelőre a 6x21 miatt is kb. a fellegekben érzem magam.

Image and video hosting by TinyPic Image and video hosting by TinyPic

Még nincs hozzászólás.
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.