Steroline

Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!

Többet akarsz?

 
Family



  

Ide a barátaim oldalai kerülnek ki!

Jön: the100hun

 
Elite

  
  

Jön: -

 
Chat


 
Információk

Szerkesztő: Viki
Design: Fruzsi {#13}
Egyéb kód: Efruse
Téma: Steroline (Stefan & Caroline)
Nyitás: 2015.04.02.

Az oldal nem áll kapcsolatban a színészekkel, sem a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói lap! Minden gyűjtés és fordítás saját!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Home

6x20 - I'd Leave My Happy Home for You webclip

2015.04.30. 00:53, Viki
Címkék: tvd 6x20 videó képek

Sajnálom, hogy ismét kimaradt a tegnapi nap, de most már nem megyek színházba egy ideig, szóval rá fogok érni frissíteni. Sőt igazság szerint színház előtt tudtam tevékenykedni a galériában, nem is keveset, ugyanis feltöltöttem Candice 2014-es Instagram fotóit is, így most már a színésznő által feltett összes képet eléritek a galériában, illetve vannak újabbak is, melyek természetesen a 2015-ös albumba felkerültek már. Na meg Paulhoz is elkezdtem személyes fotókat feltenni, egyelőre a Mások által feltöltött képek albumban érhettek el néhány képet, szinte mindet Paul párjának, Phoebe Tonkinnak az Instagramjáról szedtem le, azért van szinte az összes képen a színésznővel. Illetve Phoebe-nek hála, kaptunk egy Wescola képet, ugyanis Candice és a férje, illetve Phoebs és Pdub egy rendezvényen pár hónapja fotózkodtak együtt, az is ott van az abumban. A linkekre kattintva eléritek őket, most viszont nincs erőm még ikonokat is gyártani hozzájuk, majd legközelebb.

Most viszont, ami a legfontosabb, hogy végre megkaptuk a magyar idő szerint holnap hajnali 2-kor adásba kerülő TVD rész egyik jelenetét, és ahogy azt az előkerült képek alapján megjósolhattuk, Stefan tényleg üzenetet hagy a Mystic Fallstól jelenleg távol lévő Caroline-nak, majd pedig Enzóval kezd diskurálni. Én nem tudok betelni a klippel, már számtalanszor megnéztem. Stefan annyira szerelmes, ezt a vak is láthatja. A videó alá lefordítottam a klipet!

Caroline: Hé, itt Caroline! De hahó, ezt tudtad, mivel felhívtál. Szóval hagyj üzenetet, én meg visszahívlak.
Stefan: Olyan boldog vagy a hangpostádban. A boldogságról beszélve, a dübörgő basszus, amit a háttérben hallasz, az Damon zseniális ötlete, hogy itt tartsuk Ric legénybúcsúját. Annak ellenére, hogy anyánk látszólag most itt lakik. Akiről mellesleg rohadtul nem veszek tudomást, ha még esetleg nem vetted volna eddig észre. Azt hiszem, csak azt akarom mondani, hogy hívj vissza, különben elkezdek kifogyni az okokból, hogy elkerüljek mindent, ami jelenleg az életemben történik. Mint amit te is csinálsz, ami pedig teljesen érthető. Ez pedig igazán pocsék időzítés a problémáimhoz és hozzám. Itt kéne lenned. Gyere haza.
Enzo: Ez totál imádni való volt.
Stefan: Mit keresel a hálószobámban?
Enzo: Hidd el, számos helyen szívesebben lennék...például egy hordágyra szíjazva, mivel a lépemet vágják ki éppen. Sajnálatomra itt vagyok, mert az anyádnak kell a segítséged.
Stefan: Az anyámnak?
Enzo: Úgy tűnik, a szeretett emelkedője megsemmisült. Rossz állapotban van, kihasználná az idődet.
Stefan: Mi a francot tudsz te az anyámról?

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.