Steroline

Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!

Többet akarsz?

 
Family



  

Ide a barátaim oldalai kerülnek ki!

Jön: the100hun

 
Elite

  
  

Jön: -

 
Chat


 
Információk

Szerkesztő: Viki
Design: Fruzsi {#13}
Egyéb kód: Efruse
Téma: Steroline (Stefan & Caroline)
Nyitás: 2015.04.02.

Az oldal nem áll kapcsolatban a színészekkel, sem a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói lap! Minden gyűjtés és fordítás saját!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Home

6x19 - Because új promóvideó

2015.04.23. 11:49, Viki

Na jó...azt tudnotok kell, hogy ez a hét kikészít engem, már ami a kedvenc párosaimat illeti. Kedden a The Flashben kaptam egy Snowbarry csókot - még ha nem is volt teljesen igazi, de akkor is -, tegnap pedig az Arrow adta meg azt, amire lassan 3 éve várok: Olicity pillanatokat, nem is keveset, és nem is akármilyeneket. Ma pedig az abszolút kedvenc párosom tér vissza a képernyőmre, lehet tippelni, kik! ;) Ráadásul a megjelent videók alapján a 40 perces résznek több mint a felét fogják együtt tölteni, szóval panaszkodni tényleg nem lehet. Oké, ez nem egy személyes blog, de gondoltam, megosztom veletek, hogy ez a hét amolyan haldoklási fázis számomra, már ami az OTP-imet illeti.

Tegnap már frissítettem, nem is keveset, de ma is számítsatok arra, hogy le kell görgetnetek az oldal legaljára - talán még a másik oldalra is lapoznotok kell majd -, hogy elérjétek a híreket. Van bőven! Kezdjük rögtön azzal, amitől már ébredés után meghaltam. Egy új kb. 10 másodperces promó a mai részhez, amiben valójában két új momentumot láthatunk. Mivel a videó elég gyér minőség - de a semminél lényegesen több -, nem értem teljesen, hogy Stefan mit mond, mielőtt rátérnek a hivatalos trailerből már jól ismert "Te és Caroline..." részre, így inkább nem merem fordítani. Viszont az, ahogy a videó elkezdődik, hát arra szavak sincsenek. Ahogy Caroline nyakon csókolja Stefant, és közben a srác arckifejezése, úristen, annyira szereti a szöszit...én azt hiszem, felrobbanok! Lessétek meg! Komolyan mondom, alig várom a ma estét.

Frissítve: oké, valaki leírta twitteren, hogy mit mond, és azt hiszem, még jobban sokkolódtam!!!

Nem egészen így akartam, hogy a dolgok megtörténjenek.

És ezután kezd rákérdezni Elena, hogy együtt voltak-e, csak ugye Damon közbeszól. Úristen, Stefan másképp képzelte el az első együttlétet. Azt hiszem, le kell ülnöm...ja, nem...azon már túl vagyok...:D

E! Online spoiler chat - Forwood

2015.04.22. 21:24, Viki
Címkék: tvd spoiler chat hír

Most egy nem éppen Steroline központú spoilert hoztam nektek, de mivel Caroline igencsak érintett benne, így egyértelmű, hogy megosztom veletek. Az E! Online tegnap adta ki a szokásos heti spoiler chatjét, melyben két TVD-témájú kérdés kapott helyet. Nekünk most csak az egyik igazán fontos.

Chrissy: Michael Trevino távozásával a TVD-ből, fogunk látni valamilyen búcsút Tyler és Caroline közt?
Rémlik Forwood?! Emlékek, mi? "Michaelnek és nekem közeledik néhány jelenetünk. Emlékeztetni fognak minket arra az útra, ami eljuttatott oda, ahol most tartunk," kezdi Candice Accola. "Nagyon is valóságos. Ez egy nagyon őszinte pillanat volt a karakterek közt. Ott, ahol ezek a karakterek jelenleg tartanak az életükben, ez a momentum rendkívül egyszerű és valódi volt."

Illetve gyors apróságokat még megosztok veletek ebben a posztban, mert ezek miatt most nem éri meg újabbat létrehozni, viszont muszáj kiírnom! Candice részt fog venni idén nyáron az 55. Monte Carlo-i tévéfesztiválon, ami június 13-tól 18-ig fog tartani. Azt, hogy Candice mely napokon lesz ott, még nem tudni. Pár nappal ezelőtt, április 19-én Paul és Ian Chicagóban voltak egy rajongói találkozón, egyelőre nem találtam infót arról, hogy Steroline szóba került volna, viszont a srácok természetesen ismét hozták a formájukat. Néhány beszólásukat olvasva még most is hangosan nevetek. Képek vannak az eseményről, igaz, hogy csak rajongók által ellőtt fotók, de majd feltöltöm őket. A bejegyzés végére tartogatom a lényeget. Chris Grismer, aki az évadzárót rendezte, válaszolt egy igencsak lényeges kérdésre twitteren.

@mysterolinheart: A te részedben sok Steroline jelenet van? Kérlek, mondd, hogy igen!
@Chrisgrismer: Igen.

Oké, Chris nem használta ki a 140 karakteres férőhelyet a közösségi oldalon, hogy válaszoljon, de azt hiszem, ez az "igen" többet ér minden szónál! Kárpótolva leszünk a Caroline-mentes 20. részért, na meg a kevés - talán csak egy - közös jelenetes 21. epizódért. Alig várom, bár tény, hogy picit félek a szezonzárótól, és biztosan bőgni fogok rajta! De ha tele lesz Steroline-nal, túlélem valahogy.

A végére pedig egy közérdekű infó: képeket azért nem hoztam az elmúlt napokban, mert drága Catnek hála lett galériája az oldalnak, és ezentúl minden képet oda fogok feltölteni! Egyelőre nem osztom meg a galéria linkjét, mivel még üres, de készüljetek, nem sokára tengernyi (új) képpel árasztalak el titeket!

Paul Wesley - Föld napja

2015.04.22. 21:00, Viki
Címkék: paul wesley videó

Mind tudjuk, hogy ma van a Föld napja. A Google gyártott egy vicces kvízt erre a napra, melynek kitöltése után megtudhatjuk, hogy mi melyik különleges állat lennénk. Rólam kiderült, hogy gyapjas mamut, és ezek szerint egy "teljesen egyedi és gyakorlatilag kihalt faj vagyok, de a derűlátóbb tudósok reménykednek, hogy egy nap sikerrel klónozni fognak engem". Hát...köszönöm! :) Ti is töltsétek ki, szerintem nagyon érdekes!

Na, de ami most minket érdekel, az az, hogy a Föld napjával kapcsolatban megjelent egy új videó Paul Wesley-ről, melyet a videó alá igyekszem lefordítani nektek, hogy ti is megértsétek, miről is van benne szó. Adakozni ezen a linken lehet egyébként. Én mindössze linkmegosztással tudok segíteni, de annyira jó látni, hogy Pdub így kiáll a jó ügyért! Muszáj megjegyeznem egyébként, hogy jól áll neki a borosta.

Helló srácok, Paul Wesley vagyok. És azért vagyok itt, hogy meséljek nektek a Google Föld napja-kvízről, ami megmutatja nektek, melyik különleges állat vagytok. Kitöltöttem a kvízt, és kiderült, hogy én méhészborz vagyok. Nem tudom, miért, ahogy azt sem, ez mit mond el rólam. Úgy ünneplem ezt a Föld napját, hogy támogatom a Kelet-Kongóban található Virunga Nemzeti Parkot. Tegnap volt 90 éves, és ez a legrégebbi nemzeti park Afrikában. A világ egyik fajokat tekintve legsokszínűbb helye és otthona az utolsó hegyi gorilláknak. A bolygón már csak 880 maradt belőlük, és a jövőjük nagymértékben veszélyeztetett. Szóval csatlakozhattok a Virunga csapatba, és adakozzatok, amellyel a parkőrök elképesztő munkáját támogatjátok ezen a csodás világörökségi helyszínen. Szóval bármennyi dollárt adtok, a Google.org a 20 ezer dolláros adományok közé helyezi. 10 dollárt adományozol, a park 20-at fog kapni, és így tovább. De ne aggódj, ha nem tudsz adakozni, ennek a linknek a megosztásával is segíthetsz. Szóval dolgozzunk együtt és segítsetek megóvni a Virungát az elkövetkezendő generációk számára. Mindenkinek boldog Föld napját, és kérlek, most kattintsatok a linkre, hogy adományozzatok. Köszönöm!

6x19 - Because produceri előzetes

2015.04.22. 19:38, Viki

Hát ez a rész elképesztő lesz! Ezt már a promóból is leszűrtem, de ebben az Inside videóban csak még egyértelműbbé vált. Nem tudom, fel vagyok-e rendesen készülve lelkileg, érzelmileg és oxigén-ügyileg a holnapi epizódra, mindenesetre már epedve várom, hogy lássam végre! Pláne, mivel tele lesz Stefan és Caroline pillanatokkal, ráadásul nem is akármilyenekkel! Bőven el leszünk látva, az tuti. Plusz muszáj is kiélveznünk a 6x19-et, ugyanis a 20. részben ugyebár nélkülöznünk kell Caroline-t, a 21.-ben pedig, ha minden igaz, csupán egy jelenetük lesz - de remélem, téves ez az infó -. Szóval úgy néz ki, hogy ezután az epizód után legközelebb az évadzáróban leszünk Steroline-nal elárasztva, de akkor biztosan! Nem sokára -  bízom benne, hogy még ma - hozok híreket, képeket, spoilereket, szóval álljatok készen!

Rajongói találkozók

2015.04.22. 19:09, Viki

Kedvenceink az elkövetkező pár hónapban számtalan városban, számtalan rajongói találkozón fognak részt venni! Paul szinte mindegyiken ott lesz, Candice pedig ugyan nem megy túl sokra, de szerencsére Paul is jelen lesz mindkettőn. Remélem, lesz közös panelbeszélgetésük. Az mondjuk száz százalék, hogy Steroline szóba fog kerülni, emiatt nem aggódom. Alig várom a videókat és a képeket az eseményekről. Mindegyiket, amiről tudunk, összeszedtem nektek.

Vampire Attraction (2015. május 2-3. - Rio De Janeiro)
Vendégek: Paul Wesley, Ian Somerhalder és Kat Graham

Ottawa Comic Con (2015. május 8-10. - Ottawa)
Vendég: Paul Wesley (csak vasárnap)

Bite Me I’m Famous 3 (2015. május 23-24. - Párizs)
Vendégek: Ian Somerhalder, Paul Wesley, Candice Accola, Michael Malarkey, Matt Davis, Michael Trevino, Nathaniel Buzolic és Chris Wood

Wizard World Presents Fanstang Comic Con China (2015. május 30-31. - Guangzhou)
Vendégek: Paul Wesley, Candice Accola és Claire Holt

BloodyNightCon Barcelona (2015. június 6-7. - Barcelona)
Vendégek: Ian Somerhalder, Paul Wesley, Kat Graham, Nathaniel Buzolic és Michael Malarkey

Love & Blood Itacon 3D (2015. június 19-21. - Róma)
Vendégek: Ian Somerhalder, Paul Wesley, Michael Malarkey, Michael Trevino, Claire Holt, Chris Wood és Nathaniel Buzolic

Creation Entertainment Convention (2015. július 17-19. - Parsippany)
Vendégek: Ian Somerhalder, Paul Wesley, Daniel Gillies, Matt Davis, Michael Trevino, Zach Roerig, Steven McQueen, Micah Parker, Chase Coleman, Sebastian Roche, David Alpay és Chris Brochu

Creation Entertainment Convention (2015. augusztus 14-16. - Dallas)
Vendégek: Ian Somerhalder, Paul Wesley, Daniel Gillies, Matt Davis, Michael Trevino, Zach Roerig, Steven McQueen, Steven Krueger, Chase Coleman, Micah Parker, Sebastian Roche, David Alpay és Chris Brochu

Creation Entertainment Convention (2015. szeptember 18-20. - Las Vegas)
Vendégek: Ian Somerhalder, Paul Wesley, Daniel Gillies, Michael Malarkey, Michael Trevino, Zach Roerig, Steven McQueen, Steven Krueger, Sebastian Roche, Chase Coleman, Micah Parker, David Alpay és Chris Brochu

Creation Entertainment Convention (2015. október 2-4. - Boston)
Vendégek: Ian Somerhalder, Paul Wesley, Daniel Gillies, Matt Davis, Michael Trevino, Zach Roerig, Steven McQueen, Michael Malarkey, Paul Telfer, Sebastian Roche, Chase Coleman és Micah Parker, még többen is jönnek!

Creation Entertainment Convention (2015. december 11-13. - Orlando)
Vendégek: Ian Somerhalder, Paul Wesley, Daniel Gillies, Matt Davis, Michael Trevino, Steven McQueen, Zach Roerig, Sebastian Roche, Chase Coleman és Michael Parker, még többen is jönnek!

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.