Steroline

Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!

Többet akarsz?

 
Family



  

Ide a barátaim oldalai kerülnek ki!

Jön: the100hun

 
Elite

  
  

Jön: -

 
Chat


 
Információk

Szerkesztő: Viki
Design: Fruzsi {#13}
Egyéb kód: Efruse
Téma: Steroline (Stefan & Caroline)
Nyitás: 2015.04.02.

Az oldal nem áll kapcsolatban a színészekkel, sem a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói lap! Minden gyűjtés és fordítás saját!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Home

After Show - a győztesek

2015.05.27. 18:33, Viki
Címkék: tvd 6 évad

Emlékeztek még, hogy pár napja kitettem egy szavazást? Nos, végre kiderült, kik nyertek, ugyanis az After Show műsorvezetői közölték a végeredményt, illetve ők is elmondták, kiket preferálnak, jó alaposan kibeszélték a versenyt és a kategóriák versenyzőit. Köszi, hogy segítettetek, néhány kategóriát sikerült megnyernünk, egyenként górcső alá veszem őket, ha nem bánjátok. Más kategóriák is voltak, a poszt alján megnézhetitek a teljes adást, én azonban csak a minket érintő kategóriákat teszem ki.

Kedvenc ship - Steroline Delena

Sajnos ezt a kategóriát nem mi nyertük meg, de sebaj, Delena is megérdemelte szerintem. Illetve annak kell örülni, hogy nem Stelena vagy Klaroline nyert. Utóbbi lett volna a legborzalmasabb, és elnézést kérek a Klaus-Caroline párost shippelőktől. Nem bírom őket - bár a FIZIKÁLIS kémiát elismerem -, sok minden volt az ő viszonyuk, de igaz szerelem garantáltan nem. Sőt még kapcsolatnak sem nevezném. Viszont gratulálok Delenának, de azért a szívem csücske Steroline, számomra ők a nyertesek.

A 6. évad legérzelmesebb pillanata - Steroline csók Bamon ölelés

Ezt viszont nem értem. Gyönyörű volt, imádom is a barátságukat, de ki van lőve, hogy ez lett volna a legérzelmesebb. Kat és Ian zseniálisan játszották az újratalálkozást, meg is hatódtam. Viszont nem ennek kellett volna nyernie. És mielőtt azt gondoljátok, hogy a Steroline csóknak ítéltem volna a győzelmet, tévedtek. Bár tény, hogy szerintem érzelmesebb volt, mint Damon és Bonnie nagy ölelése, azonban szerintem Forbes seriff halála volt a legszentimentálisabb momentum azok közül, melyek a kategóriában voltak. Felülmúlhatatlan, még mindig zokogok, ha visszanézem.

Legdivatosabb nő - Caroline Bonnie

Hát, ezt sem mi nyertük. Viszont ezt annyira nem bánom. Mármint szerintem a szériában az összes csajszi csodásan öltözködik. Oké, hozzám Caroline és Katherine ruhatára áll legközelebb, de Elena vagy éppen Bonnie is szuperül öltözködik.

A legvalószínűbb, hogy befejezi a főiskolát - Caroline

Mindegyik műsorvezető Caroline-ra szavazott, és bizony én is. Ez szinte garantálva volt, hogy megnyeri. Mind tudjuk, milyen ennek a tündéri szöszinek a jelleme. Befejezi, amit elkezdett, a fősulit pedig biztosan nem hagyná ott. Persze kérdés, hogy most a 7. szezonban mit fognak kezdeni a poklot megjárt lánnyal, na meg ezzel az egész időugrással. Változhatnak még a dolgok.

Karakter a legjobb beszólással - Caroline Damon

Tisztázzuk, hogy imádom Caroline egy soros kis beszólásait, de ez az a pont - az egyedüli -, ahol nem tudtam rá szavazni, még tiszteletből és szeretetből sem. Még egyszer hangsúlyozom, imádom a drágaság összes megnyilvánulását, csúcs mondatokat adtak a szájába az írók, de azt, amit az idősebb Salvatore művel, nem lehet szavakba önteni. Bravó, Damon, ezt bizony kiérdemelte az évadok alatt!

A srác, akiért odáig vagy - Stefan

Dögösebbnél dögösebb pasik a kategóriában, de nevezzetek elfogultnak, én gondolkodás nélkül Stefanra adtam le a voksomat. Meg is nyerte, és ennek baromira örülök! Mindenki isteni, bámulnám őket egész nap, de azért baromi jó érzés tudni, hogy a legtöbben rá szavaztak.

Legjobb színész - Paul Wesley

Ismét gratulálok mindegyik jelöltnek, mind zseniálisak. Viszont itt is azonnal Paul Wesley-re nyomtam a szavazatot. Ez az ember már számtalanszor bizonyította a szériában, hogy mire képes. Az pedig, hogy megnyerte, igazán nagy örömmel tölt el engem. A szakma egyik legtehetségesebb embere, és nehéz lesz elhinnetek, de ezúttal nem elfogultságból mondom ezt. Paul lenyűgöző, bármit el tud játszani, leborulok előtte. Remélem, a díjátadókon is végre rádöbbennek erre az emberek. Imádom Ian Somerhaldert, de a rengeteg díjának egy részét mindössze azért vitte el Pdub elől, mert a fanok Damonre szavaztak inkább, nem pedig a színészre. Imádom Iant, nagyon is, de Paul többet tud...vagy legalábbis többet mutatott már a népnek. De ez csak magánvélemény.

Legjobb színésznő - Candice Accola Kat Graham

A kategória, ami kiborított. A csajok szuperül szavaztak, két voks érkezett Ninára, kettő pedig Candice-re. Ez a fele-fele arány isteni, és én is így vélekedek erről. Kat csodás, fantasztikus színésznőnek tartom, de Nina hat évadon át bizonyította, mennyire ultra-mega-nagy tehetséggel van megáldva. Viszont aki szerintem - elfogultság nélkül - igazán megérdemelte volna, hogy nyerjen, az Candice. Úristen, amit művelt ebben az évadban, azzal felülmúlta mindegyik kolléganője színészi játékát. Mindig is azt mondtam a korábbi évadokban Candyre, hogy ő egy kiaknázatlan zseni, akit csak azért nem jelölnek díjakra, mert még nem kapott lehetőséget. A 6. évadban végre kitört, és megmutatta a világnak, hogy nála nincsenek határok a színjátszásban. Mindent meg tud mutatni a képernyőn, és én ezt nevezem őstehetségnek. Remélem, nem sokára potyognak az ölébe a díjak, mert igazán megérdemelné. Katnek gratulálok, ő is nagyszerű, de azért vannak különbségek, és ezen véleményemhez tartom magam. Candy a legek legje!

Bite Me I’m Famous 3

2015.05.26. 17:46, Viki

Image and video hosting by TinyPic

Nos, azt hiszem, megérett az idő és az anyag arra, hogy posztoljam a hétvégi Párizsban megrendezett rajongói találkozón felgyülemlett híreket, képeket és videókat. Sok képpel bővült a galéria, lessétek meg az újabbakat! Azt pedig előre jelezném, hogy elég hosszú bejegyzésre számíthattok. Most is a jelenlévő rajongók közvetítésével kezdem, aztán utána kiteszem a megjelent videókat, és még egy isteni hírt is mellékelek a kettő között, szóval készüljetek fel! Ezután pedig végre pótolhatom az elmaradásaimat, többek között a CW Upfronts terén is.

A közös panel elején mindannyian mondtak pár szót, sőt franciául is megszólaltak, Paul pedig ezt mondta Chris Woodnak: "Je t'aime Chris Wood, il est très stupide mais je t'adore.", vagyis "Szeretlek Chris Wood, ez nagyon butus dolog, de szeretlek."

Paul azt mondta, Chris az új pasija, Daniel Gillies csak egy egyéjszakás kaland volt.

Candice azt mondta, hogy a kedvenc jelenete Paullal az volt, mikor Caroline vámpír lett, Stefan pedig tanította vadászni.

Candice azt mondta, hogy Paul és a férje nagyon jó barátok, emiatt ki kell jönnie Paullal.

Rajongó: A legjobb pillanat Ninával a forgatáson?
Paul: Mikor elesett a ruhájában.

Rajongó: Egy szóval, mit éreztél az utolsó jelenettel kapcsolatban, amit Ninával forgattál?
Paul: *síró hangot ad*

Paul nem emlékezett a Stefan és Rebekah között történt szexjelenetre, ezért rákeresett a neten és megnézte youtube-on.
Ian cukkolta ezzel: "Oh oh Paul vagyok, olyan sok nővel jöttem össze, hogy nem emlékszem mindegyikre, oh oh."
Aztán még azt is mondta, hogy "annyira jó volt, hogy Paul nem emlékszik rá."

Rajongó: Milyen volt az utolsó jeleneted Ninával?
Paul: *megkönnyebbülten felsóhajt* Nem, csak viccelek, sokkal inkább olyan volt, hogy... *síró hangot ad*

Paul nem tudja, mikor van pontosan Anyák napja.

Paul elmondta, hogy mikor Candice-szel a szexjelenetet vették fel és meztelenek voltak a lepedő alatt, a lány a két mellére képeket tett Ian Somerhalderről.

Rajongó: Csináljatok egy selfie-t nekünk.
Paul: Candice nem akar velem közös képet. Én akarok, én mindig vele akarok lenni, de ő nem.

Erre Candice odahajolt és megcsinálták a fotót.

Candice Paulról: "Egész nap ezzel dolgozom együtt."

Paul: Steroline kapcsolata nagyon nagyon szexuális lesz.
Candice: Segítség.

Candice: Nem akarom elárulni, mi az első filmem címe.
Paul: Keressünk rá a neten.

Paulnak a Steroline-szex a kedvenc jelenete.

Paul és Ian is jobban szeretik Katherine-t Elenánál, bár ettől még ribinek tartják.

Candice azt mondta, hogy végül is Klaroline nem rossz, mire Paul az ujjával mutatta, hogy nem, közben meg fintorgott.

Paul: Franciaországban maradhatnék pár hónapig, mert tutira rohadt jó a francia akcentusom.

Paul a közös panelen a bemutatkozása után: "Itt van Candice Accola. Ugye, milyen csinos?"
Candice: Merci.

Rajongó: Miért nyűgözik le az embereket a vámpírok?
Ian: Mert szexik.
Paul: Az emberek szeretik a veszélyt és a szexet.

Rajongó: Mi a legőrültebb dolog, amit rajongó mondott vagy adott nektek?
Paul: Voulez-vous coucher...

Ian: Alsónemű.

Ian: Pault rendezni a legrosszabb.
Paul: Iant rendezni a legrosszabb.

Rajongó: Melyik színésznővel volt a legjobb romantikus jelenetet felvenni?
Ian: Paul Wesley-vel.

Ian és Paul is remélik, hogy a TVD legutolsó jelenetében ők lesznek nadrág nélkül.

Paul mondta, hogy van egy filmje, ami decemberben jelenik meg, mire Ian beközölte, hogy nem kért tőle engedélyt arra, hogy csinálhassa a filmet.

Paul és Michael Trevino is azon a véleményen vannak, hogy a karaktereiknek Caroline-nal kéne lenniük.

Ian azt mondta, hogy érkezni fog egy Steroline zuhanyzós jelenet.

Egy rajongó franciául kérdezett Paultól, ő meg nem várta meg a fordítót, hanem azt mondta, "je comprends", vagyis "értem". És tényleg azt hitte, hogy érti, pedig nem.

Paul és Candice mindig együtt voltak a folyosón a szünetekben.

Paul folyton azt mondogatta, hogy a Steroline szex milyen szuper, és mennyire szereti.

Candice azt mondta, hogy "Caroline-nak egy kedves pasi kell", erre mindenki Stefan nevét üvöltötte, amin Paul nagyon mosolygott.

Rajongó: Írjátok le Candice-t egy szóval.
Michael Trevino: Édes.
Paul: Candycola.

Paul és Candice azt mondták, ők ketten legjobb barátok.

A panel alatt Paul végig Candice haját fogdosta, aztán Candy megsimogatta az arcát, aztán a haját, mire Paul: "Ne nyúlj a hajamhoz."

A rendezvény végén mindenki elbúcsúzott.
Ian: Köszönjük, hogy itt lehettünk, köszönjük, hogy szerettek minket, és gyerünk, változtassuk meg a világot!
Paul: Köszönjük, hogy itt lehettünk, köszönjük, hogy szerettek minket, és...gyerünk, váltsunk alsóneműt!

Komolyan mondom, nem tudok betelni ezekkel az infókkal. Örök hálám a jelenlévő Steroline fanoknak, akik közvetítettek. Olyan jó, hogy Pdub és Candy ilyen jóban vannak, annyira átjön az infók alapján is, hogy imádják egymást. A poénok pedig megszokottak tőlük, szóval ezen már meg sem lepődtem, hogy Paul egy idióta, hiszen evidens. De így szeretjük, igaz? Bár bizonyára nem kaptunk kézhez minden infót, azonban itt jön képbe az isteni hír: AZ EGÉSZ HÉTVÉGI TALÁLKOZÓ MEG FOG JELENNI DVD-N! Én pedig igyekszem beszerezni és feltölteni nektek! Én ettől még inkább bezsongtam, szerintem csodás hír. Na, de az eddig megjelent videókat is mellékelem, hogy legalább kicsit lássátok, milyen remek is volt a hangulat. Pont a nyitó- és záróünnepségről kaptunk videókat. Érdemes megnézni!

 

Bite Me I’m Famous 3 - az első képadag

2015.05.23. 19:49, Viki

Nos, az első képek már terjengenek is a világhálón. Természetesen nem HQ minőségű fotókról beszélünk, hiszen a rendezvény alig pár órája vette kezdetét Párizsban, sőt még most is javában tart! Viszont a jelenlévő szerencsés rajongóknak hála már több mint 100 képet láthatunk kedvenceinkről,  ugyanis bőszen kattogtatták a fényképezőgépeiket és a kamerás telefonjaikat. Jobb és rosszabb minőségben is kaptunk fotókat, ezek már fent vannak a galériában. Sokat gondolkodtam, hogy hogyan kéne a rajongói találkozón készült képek feltöltését megoldani, pláne azokét, melyeken mindketten ott vannak. Végül arra jutottam, hogy a Rajongói találkozók kategóriát külön létrehozom, és egybe felteszem ezeknek a conoknak a képeit, nem szortírozom külön Paul meg Candice képeit, hiszen közösek is vannak róluk. Szóval egyszerűbbnek és átláthatóbbnak tartom, hogy egyazon albumban eléritek az összes fotót. Ma egyébként volt egy közös panel, ahol mindenki ott volt, illetve ami minket érdekel, hogy eddig Candice-nek volt egy külön panelje, illetve osztozott egyen Kat Grahammel, Paul pedig Ian Somerhalderrel boldogították a népet. Videókat még nem találtam, hírek vannak, de majd szokásomhoz híven egy csokorba össze fogom gyűjteni őket. Készüljetek, isteniek!

Image and video hosting by TinyPic

Rajongói találkozó információ

2015.05.23. 00:41, Viki

Zseniális hírrel érkeztem, mellyel egyszerűen nem tudok várni! Pedig elhihetitek, gondolkodtam azon, hogy majd csak este írom ki, de nem, nekem muszáj így hajnali 1 táján megosztani veletek az infót. Elsőként egy kis emlékeztető arról, hogy ez a hétvége miért is olyan különleges!

Bite Me I’m Famous 3 (2015. május 23-24. - Párizs)
Vendégek: Ian Somerhalder, Paul Wesley, Candice Accola, Michael Malarkey, Matt Davis, Michael Trevino, Nathaniel Buzolic és Chris Wood

Bizony, egy újabb rajongói találkozóhoz érkeztünk, kedvenceink már Párizsban vannak, és ezerrel készülődnek a mai panelekre, autogramosztásra és fotózásokra a rajongókkal. Igazság szerint Candice már napok óta a francia fővárosban nyaralgat a barátnőivel, Paul viszont csak tegnap érkezett meg szerelmével, Phoebe Tonkinnal. Róla még nem is nagyon került elő hír, viszont Julie Plec egy órával ezelőtt posztolt egy képet, melyen ő és egy csapat lány pózolnak egy séffel a Le Boudoir étteremben. A fotón pedig Candice is rajta van. Így már azt is tudjuk, hogy egy kellemes vacsorán van túl - vagy még mindig tart - a jó barátai társaságában. Ma pedig nem sokára kezdetét veszi a rendezvény! Nehéz elhinni, hogy most nincs is akkora időeltolódás köztünk és a fantasztikus TVD csapat tartózkodási helye között. Ha tehetném, már repülnék is Párizsba, hogy lássam őket. A lényeg, hogy pár órán belül már bizonyára érkeznek a hírek, illetve a képek az eseményről. A legjobbat pedig még nem is mondtam: nem csupán közös Paul ÉS Candice fotózásra fizethettek be a fanok, de még közös panelt is kaptak! Bizony, valamikor a hétvége folyamán Wescola-beszélgetés lesz a rajongókkal, és ha jól értesültem, harmadik félként hozzájuk csapódik Michael Trevino is. Imádom őt, szóval nem bánom, bár szerintem nem sok vizet fog szegénykém zavarni, már most többen is biztosra vesszük, hogy - minimum - Paul csak Candice-szel lesz elfoglalva, meg rengeteg Steroline fan lesz ott az eseményen, így várható, hogy elárasztják őket a párosra vonatkozó kérdésekkel, így szegény Tylert megformáló színész asszisztálni fog csak többnyire. Legalábbis ezek az előrejelzések, de én azért bízom benne, hogy ő is kellő figyelmet kap. Félre ne értsetek, én vagyok a legboldogabb, hogy a hétvégén Steroline/Wescola hullám söpör majd végig az életemen, de azért Michaelt minimum a jövőjével kapcsolatban faggatni kell, és tuti fogják is. Na meg nincs is jobb, mint egy Stefan-Caroline-Tyler háromszög elemezgetés. Várom, hogy mi fog kisülni ebből. Na, de íme az esti vacsorán ellőtt kép.

Image and video hosting by TinyPic

Májusi képek

2015.05.22. 23:52, Viki

Bizony, még mindig van pótolni valóm a CW Upfronts terén, egyelőre ez annyiban látszik meg, hogy a galériába Candice és Paul albumába is kerültek fel új fotók, a nevükre kattintva eléritek őket. Amúgy még Candyvel készült interjúkkal vagyok elmaradva, Paulról még mindig nem került elő a rendezvényről videó, ami azért is szomorú, mert kíváncsi lennék a nyilatkozatára, többek között Steroline-ról. De várjuk ki a végét, hátha pár napon belül róla is lesznek interjúk. Új képekkel is szolgálhatok, mégpedig a CW Upfronts after partyján készült fotókkal. Egyelőre Candice-ről töltöttem fel a képeket a galériába, róla is csak 2 db került eddig elő, melyeken Wentworth Miller színésszel pózolt kedvencünk. Át is öltözött az esti bulira, és szerintem bámulatosan szép volt. Paulról pedig a május 16-i jótékonysági gálán készült képeket pakoltam fel az oldal galériájába, azt is eléritek az ő képére kattintva. Pdub amúgy szerény véleményem szerint eszményien jóképű - nem vagyok elfogult, ugyan már -, tényleg többször kéne öltönyt viselnie, és a borosta is jól áll neki. Az pedig, hogy a The Originalsból ismert Daniel Gillies-szel is készültek közös fotók, már csak hab a tortán.

Image and video hosting by TinyPic Image and video hosting by TinyPic

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.