Steroline

Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!

Többet akarsz?

 
Family



  

Ide a barátaim oldalai kerülnek ki!

Jön: the100hun

 
Elite

  
  

Jön: -

 
Chat


 
Információk

Szerkesztő: Viki
Design: Fruzsi {#13}
Egyéb kód: Efruse
Téma: Steroline (Stefan & Caroline)
Nyitás: 2015.04.02.

Az oldal nem áll kapcsolatban a színészekkel, sem a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói lap! Minden gyűjtés és fordítás saját!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Home

THR - Caroline Dries interjú

2015.06.16. 18:09, Viki
Címkék: tvd interjú

A Hollywood Reporter még májusban készített egy interjút Caroline Dries exklúzív producerrel, melyben természetesen az új szezon is szóba került. Nem fordítom le az egészet, mindössze a Steroline-ra vonatkozó kérdéseket, na meg persze azokat, melyekben a karakterek külön is szóba kerülnek. Már alig várom az új szezont, addig szerintem az lesz a program, hogy az összes eddigi Steroline jelenetet újra megnézem.

Elenának volt néhány szép búcsúja abban az egy órában. Volt bármilyen jelenet, amit nem vágtak ki, és te akartad, hogy maradjon?
Caroline Dries: Ki kellett vágnunk pár dolgot a műsoridő végett. Néhány sornyi párbeszédet innen meg onnan. Minden búcsúból is. Ott van a Stefan-Elena búcsú, ők voltak maga a sorozat hosszú ideig. Hogyan meséljük el ezt a történetet olyan tömören, amennyire csak lehet? Nem könnyű.

Mennyi egyensúly volt annak a búcsúnak a megírásában, hogy megfelelően tisztelegjen a múltjuknak, ugyanakkor egyértelműen fel is állítsa a jövőjüket másokkal?
Caroline Dries: Ez volt a lényeg, amit el kellett érnünk. Julie nagyon szorgalmazta azt a hotelszoba jelenetet Caroline-nal és Stefannal. "Ez az, amit a rajongóknak tudniuk kell, Stefan és Elena történetének itt véget kell érnie. El kell indítanunk Caroline-t és Stefant." Ez volt a jelentősége annak a kórházi jelenetnek. Az Elena-Stefan búcsúnak pedig szimbolizálnia kellett a közös túrájukat, mikor Elena bevallotta, hogy nem akar vámpír lenni. Amiért mindez ott történt, azért volt, mert így mintha Elena visszatért volna ahhoz az énjéhez, amilyen az első 2 évadban volt, ahol még ember volt, és nem vámpírként élt.

A testvérekről szólva, hogyan fog Damon és Stefan élete megváltozni Elena távozásával?
Caroline Dries: Szükségük lesz egymásra, hiszen ahogy láttátok, Lily újra egyesült a családjával. Már tervezzük a 7. szezon nagy válságát, ami a Salvatore család és Lily Salvatore eretnek famíliája között fog zajlani. Ők lesznek a 7. évad fő konfliktusai, amint belevágunk.

Hol helyezkedik el Lily főgonoszság tekintetében?
Caroline Dries: Veszélyes, mert nagyon számító és van neki ez a nyugodt természete. A gonoszsága átgondolt, az ő hatalma valóban a fiaiban rejlik. Bár Stefan és Damon nem jönnek ki Lilyvel, még mindig anyjukként látják őt, és még mindig érzik a kötődést irányába, még ha a felszínen gyűlölik is őt. Nagyszerűen képes manipulálni őket. Lelkileg és érzelmileg is veszélyes lesz. Aztán ott van a családja - az eretnekek -, akik vámpírok, tudnak varázsolni és ezt a mágiát az emberek ellen tudják használni. Ők Lily fizikális ereje, mert ők rohadtul rosszfiúk. Minden alap a kezében van.

Most, hogy Caroline tudja, Stefan szereti őt, hogyan fog megváltozni az útja és a kapcsolatuk?
Caroline Dries: A következő évad lesz a nagy "lesz vagy sem" Steroline sztori. És így szurkolunk nekik, hogy együtt legyenek. Ez a következő szezon szerelmi történetének a szíve és lelke.

Lesznek mások az életükben? Vagy csak ők lesznek, ahogy próbálják kitalálni a saját kis dolgaikat?
Caroline Dries: Vannak mások az életükben. Egy lökés Stefan múltjából, Caroline cipeli az anyja halála miatt érzett terhet. És akkor lesz még ott egy külső konfliktus is, ami szétszedi őket.

Az a személy Stefan múltjából olyasvalaki lesz, akit a nézők már ismernek, vagy valaki új?
Caroline Dries: Ez a valaki új lesz a sorozatban.

Kaptunk szerintem hideget és meleget is az írónőtől. Sebaj, maradjunk pozitívak! Elvégre nem a semmiért építgették nekünk Steroline-t a második szezon óta. Van egy másik Caroline-nal készült interjú, azt is hamarosan hozom.

7. évados kapcsolatok, melyekben reménykedünk

2015.06.16. 17:28, Viki
Címkék: hír tvd 7 évad

A Wetpaint tett közzé egy cikket, melyben azt taglalják, milyen kapcsolatokat kéne látnunk az októberben induló szezonban. Többek között írják, mennyire bíznak abban, hogy Mama Salvatore és Enzo között kialakul valami, illetve ezerrel nyomatják a Damon és Bonnie szálat, ami bevallom, nincs nagyon az ínyemre - örökké Delena fan leszek -, de ha jól írják meg az írók, a színészek közt pedig lesz némi kémia, akár még tetszhet is a dolog. Persze csak, ha ki lesz játszva a dolog, és nem marad elméleti síkon. Na meg Mattnek is kéne valaki, legalábbis a cikk írója erősen bízik a Donovan fiú szerelmi szálában. Akik pedig most minket a leginkább érdekelnek...

Stefan és Caroline
Akár szurkolsz a Steroline endgame-nek, akár nem, nehéz nem akarni, hogy ez a kettő együtt legyen, csak mert már a sorozat is ezen dolgozik. Stefan és Caroline vitathatatlanul az a két személy, akik tisztességesek a vámpír közösségben (bár ez most nem a legmegfelelőbb jelző, hiszen az utolsó etapban érzelemmentes vámpírok voltak). Szórakoztató és kifizetődő lesz látni, ahogy a "két jófiú" egymás szívében végzi. Plusz, ez feltár egy dinamikus, nem éppen megszokott tini-drámát: a gondolat, hogy egy barátságból szerelem szövődjön, épp olyan erős lehet, mint a szerelem első látásra vagy a vágyból fakadó románc. Hozzátok Steroline-t.

Fontos megjelenések + TCA

2015.06.15. 23:39, Viki

Sajnálom, hogy napokra eltűntem, igyekszem, hogy ne sűrűn forduljon ez elő. Most gondolkodtam, hogy mégis mit kéne frissítenem, de őszinte leszek. Túl fáradt vagyok, és kedvem sincs nagyon nekiállni cikkeket és interjúkat fordítani, így most mindössze két hírrel érkeztem, azonban rendkívül fontos mindegyik. Kedvenceink a közeljövőben kettő rendezvényen is biztosan részt fognak venni, ebből az egyik csak Candice-t érinti, ráadásul már a nyakunkon van, a másik mindkettejükre vonatkozik, és bizony örömtáncot lejthetünk mindannyian, ugyanis minden bizonnyal ez lesz az év eseménye. Térjünk is rá a lényegre.

Monte Carlo TV Festival (2015. június 17.)
Akik ott lesznek: Candice Accola és Kat Graham

San Diego Comic-Con (2015. július 12.)
Akik ott lesznek: Paul Wesley, Candice Accola, Ian Somerhalder, Kat Graham, Michael Malarkey, Julie Plec és Caroline Dries

Ezek szerint a napokban elő fog kerülni néhány rendezvényfotó Candyről, jövő hónapban pedig számítsunk egy isteni TVD panelre, melyen ott lesznek kedvenceink, hogy válaszoljanak pár kérdésre. Mivel a sorozat írói múlt héten ismét munkába álltak, így addigra már biztosan csepegtetnek nekünk némi infót a 7. évaddal kapcsolatosan. Epedve várom! A Teen Choice Awards-szal kapcsolatban rossz híreim vannak. Csak amerikaiak szavazhatnak a honlapon, viszont Twitteren szavazhattok kedvenceinkre az alábbi üzenetet elküldve.

#ChoiceSciFiTVActress @CandiceAccola
#ChoiceSciFiTVActor @paulwesley
#ChoiceSciFiTVShow @cwtvd

Természetesen személyes véleményt is mellékelhettek, ez csak az alap, aminek mindenképp benne kell lennie a tweetben. Emellett az E! Online szavazásokat indított, melyekben a legjobb díjakat ítélik meg színészeknek, sorozatbeli párosoknak. Kérlek, szavazzatok rájuk, annyira megérdemlik. Mind Paul, mind Candice, mind pedig a mi csodás duónk, Steroline.

Legjobb színész és színésznő
Az év legjobb csókja

Teen Choice Awards 2015 - jelöltek

2015.06.09. 21:56, Viki

Csodás hírrel érkeztem most este. Az elmúlt napokban lázban égett a Twitter, ugyanis ezerrel üzentük a hivatalos TCA oldalnak, hogy kiket kéne jelölni a kategóriáikban. Ez a díjátadó már több éve minden augusztusban megrendezésre kerül, és az elmúlt évek során már nem egy szörfdeszkával - az a díj - gazdagodtak kedvenceink. Ma kihirdették a jelölteket, és bizony van három minket is érdeklő kategória. Majd, ha elindulnak a szavazások, a TCA oldalán tudtok többször is voksolni. Íme a jelöltek a kategóriákban.

Sorozat: Sci-Fi/Fantasy - Arrow, Once Upon a Time, Sleepy Hollow, The Vampire Diaries, The 100, Marvel's Agents of S.H.I.E.L.D
Színész: Sci-Fi/Fantasy - Bob Morley, Ian Somerhalder, Jared Padalecki, Joseph Morgan, Paul Wesley, Stephen Amell
Színésznő: Sci-Fi/Fantasy - Candice Accola, Danielle Panabaker, Eliza Taylor, Emily Bett Rickards, Jennifer Morrison, Nina Dobrev

Minden jelöltnek gratulálok, a sorozatoknál még nem tudom, melyikre fogok szavazni. Bár a TVD 6. szezonja isteni volt szerintem - ezt már az elemzésemben kifejtettem -, viszont vannak a listán még erős szériák, melyek remekül teljesítettek idén. Így ezt még kitalálom, mert nem fix, hogy a TVD-nek szurkolok. Azonban színész és színésznő kategóriában evidens, hogy kikre fogok ezerrel szavazni. Nagyon erős mindkét mezőny, zseniális emberkék kerültek fel a listára, de lehetetlen, hogy ne Paulra és Candyre szavazzak. A fiúknál mindegyiküket imádom, bár akik szerintem különösen megérdemelnék Pdub-on kívül, az Jared, Bob és Stephen. Az ő alakításaik fogtak meg leginkább. Legalábbis az előző szezonban. Viszont "félek", hogy megint Ian nyer. Nem szeretném őt leszólni, hiszen imádom, de minden létező díjat ő nyer meg, és nem feltétlenül az eget rengető tehetsége miatt...persze, szuper a pasi, imádom is az alakítását, de korántsem annyira kimagasló, mint Paul. És örülnék, ha a díjeső végre Mr. Wesleyre hullana. Lányoknál meg...ugyancsak csodásak a listán szereplő csajok, mindegyiket egyenként megdobálnám Emmy-díjjal, meg a szörfdeszkával, de ha választanom kell, egy másodpercig sem tétovázom. Az, amit Candice az elmúlt évadban művelt, emberfeletti. A tehetsége kimagaslóan megmutatkozott, szívét-lelkét kitette a 6. évadban, és ezt illő lenne díjjal jutalmazni. Itt meg amiatt "félek", hogy egy amolyan búcsúdíjként Nina fogja megkapni. Viszont az elmúlt években mindig ő nyerte meg, és tényleg fantasztikus Miss Dobrev, emelem kalapom, de Candy is megérdemelné a figyelmet. Pláne a mostani alakítása után. Szóval én rájuk fogok szavazni, ehhez kétség sem fér. De persze nagy hajrá minden jelöltnek!

Paul Wesley - People interjú

2015.06.09. 12:49, Viki

Még májusban a People oldalán megjelent egy cikk, melyben Paul nyilatkozik többek közt az Elena Gilbertet játszó színésznő távozásáról a TVD-ből. Más is szóba került, a teljes cikket lefordítottam nektek. Az interjú maga május 16-án készült.

Nina Dobrev kilépésével sok Vámpírnaplók rajongó kíváncsi, mi következik a sorozatban. Dobrev kollégája, Paul Wesley sem vélekedik másképp.

"Nyilván adott egy óriási nosztalgia. Soha nem lesz már ugyanaz," mondta a 32 éves Wesley a PEOPLE-nek a The Humane Society of the United State's Los Angeles Gálán szombat este.

"A szó szoros értelmében fogalmam sincs, mit fognak csinálni a következő évben. Úgy látszik, van egy tervük. Nem tudom, mi az. Igazán érdekes lesz. Érdekes lesz látni, mivel rukkolnak elő a testvéreknek." Azonban Wesley, aki pingvin öltönybe bújt a gálán, azt mondja, Dobrev boldog, hogy továbbléphet.

"Tudom, hogy nagyon boldog. Tudom, hogy tovább akar lépni és egy új fejezetet nyitni az életében, ez pedig teljes egészében tiszteletre méltó," mondja.

De Dobrev távozása csak az első, mielőtt többen is kilépnének, beleértve Wesley-t?

"Azt gondolom, hogy egyszer minden véget ér. Kezdjük azzal, hogy egy 17 évest játszom. 32 vagyok," ecseteli. "Tehát elméletileg, ha maradok is a sorozatban mondjuk még három évig, akkor már egy 35 éves lennék, aki egy 17 évest alakít, ami pedig majdnem a duplája. Több mint a duplája. Szó szerint több mint a kétszerese!"

Még ha Wesley jövője a sorozatban kérdéses is, egy dolog nem az - az elkötelezettsége, hogy véget vessenek a nagyüzemi állattartásnak. Wesley közvetlenül New Yorkból repült az eseményre, hogy részt vegyen rajta és megvitassa a kérdést.

"Mindig voltak problémáim a nagyüzemi állattartással. Ez mindig olyasvalami volt, ami zavart engem," mondta az újságíróknak a rendezvényen. "Úgy érzem, abban a helyzetben vagyok az életemben, mellyel világszerte és itthon is befolyással vagyok másokra. És úgy érzem, az a kötelességem, hogy...nem azt mondom, hogy prédikálni akarok, de terjeszteni annak a hírét, hogy milyen rettenetes körülmények között létezik ez az egész."

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.