Steroline

Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!

Többet akarsz?

 
Family



  

Ide a barátaim oldalai kerülnek ki!

Jön: the100hun

 
Elite

  
  

Jön: -

 
Chat


 
Információk

Szerkesztő: Viki
Design: Fruzsi {#13}
Egyéb kód: Efruse
Téma: Steroline (Stefan & Caroline)
Nyitás: 2015.04.02.

Az oldal nem áll kapcsolatban a színészekkel, sem a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói lap! Minden gyűjtés és fordítás saját!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Home

TVLine - ATX Fesztivál sorozat titkok

2015.07.07. 12:53, Viki
Címkék: tvd interjú hír

A TVLine-nak hála kaptunk hét érdekes infót, melyek az ATX Fesztiválon hangzottak el június elején. Julie Plec és Kevin Williamson voltak jelen a rendezvényen, bár ezzel kapcsolatban hoztam már egyszer egy posztot, most ezzel a cikkel folytatom, ami még június 6-án jelent meg az oldalon. Köszönjük TVLine!

A Vámpírnaplók géniuszai Kevin Williamson és Julie Plec vasárnap az ATX Fesztiválon tették tiszteletüket, hogy megemlékezzenek 15 éves munkakapcsolatukról, végül pedig néhány drágakövet osszanak meg a TVD rajongóival.

Íme számunkra hét kedvenc elhangzott infó, mind a CW drámájának történetéről és arról, ami még következik.

  • Williamson eredetileg akadályozta az ötletet, hogy LJ Smith Vámpírnaplók című kötetein alapuljon a történet, ő valami olyasmit akart, ami inkább Dark Shadows (Éjsötét árnyék), mint Twilight (Alkonyat).
  • A kezdetekkor, még a pilot előtti napokban a sorozat teljesen másképp festett. Miközben azon gondolkodtak, milyen is legyen, Williamson és Plec még azzal a gondolattal is eljátszott, hogy egy vízköpő életre kel.
  • Williamsonnak akkor jött meg igazán a sorozat hangja, meg úgy egybe összeállt minden, miközben Stefan egyik monológját írta az 1. évad 2. részéhez.
  • A döntés, hogy Damon (átmenetileg) megöli Jeremyt a 2. évadban azért született meg, mert a producerek rájöttek, hogy "túl hősies lett, túl gyorsan". Ez lehetővé tette számukra, hogy lelassítsák a folyamatot.
  • Plec beszélt Chris Wooddal (Kai), hogy állandó szereplővé váljon a sorozatban, de közös döntésük volt, hogy megtartsák őt javíthatatlan rosszfiúnak.
  • Mostanra már mind hallottunk a "sötétebb" Damonről a 7. szezonban, de ahogy Plec magyarázza, egyszerűen csak a "szabadságának zűrösebbnek kell lennie a döntései miatt" Elena nélkül.
  • Nina Dobrev távozását követően a 7. évad ki fog fejteni egy olyan koncepciót, amiről Williamson úgy véli, mindig is szólt a sorozat: "a család megtalálása."

Oké, a cikkben Steroline nincs konkrétan megemlítve, de muszáj volt elhoznom nektek, hiszen a sorozat szemszögéből nézve igenis érdekes, plusz az utolsó pont azért elgondolkodtató. Az fix, hogy Defan lesz a középpontban, aminek borzasztóan örülök, imádom a Salvatore-fiúk testvéri kapcsolatát. Viszont a család megtalálásába akár még az is beletartozhat, hogy Steroline együtt marad és esetleg tényleg összejön az a júniusi esküvő, amiről Caroline a pilotban beszélt. Candice is mondta egy interjúban nem is olyan régen, hogy Caroline végre boldog lehet, és az esküvőszervezős készségei is megmutatkozhatnak. Reméljük, így lesz. Amúgy a posztot egy Julie szájából elhangzott mondattal zárnám, melyet a fesztiválon Caroline karakteréről mondott. Milyen igaz!

Caroline a gimiben egy ribis undok csaj volt, aztán rájössz, hogy ott egy lány, aki csak iszonyúan próbál számítani.

Love & Blood Itacon 3D videó

2015.07.06. 12:34, Viki

Végre újra itt vagyok köztetek, és tudom szállítani az újdonságokat. Van bőven, szóval készüljetek fel! Először is a június 19-20-i római találkozóról megjelent összefoglaló videót hoztam el nektek. Összesen 18 perces, és nem kevés részletet sikerült belevágni, Paul többször is feltűnik a videóban, ezeket fogom most összefoglalni nektek, elvégre ő a legfontosabb, de ettől függetlenül ajánlom, hogy nézzétek végig, ugyanis Claire Holt és Daniel Gillies is frenetikusak. Paulnak Daniellel voltak ugyebár közös paneljei, a videóban megtekinthettek pár percet a beszélgetésekből. A videót lent tekinthetitek meg, itt a videóból összegyűjtött infókat, fordításokat és a személyes véleményemet olvashatjátok el. Azonban a lista és a videó között még megosztok veletek egy rendkívül fontos hírt, aminek szerintem nagyon fogtok örülni!

0:49 - Ezek idióták, Daniel megjegyzi, hogy Paulnak nagyon szép körmei vannak, mire Paul Daniel péniszét dicséri meg. Azt hiszem, ezt nem kell ragoznom...:D De azért Daniel rávágja, hogy ez igaz.

2:42 - Daniel azt mondja, hogy az olasz nők gyönyörűek és jól öltözöttek. Paul tapsolása rohadt nagy, azt sajnos viszont nem lehet hallani, mit mond Danielnek, hiszen nem mikrofonba beszél.

9:18 - Daniel azt mondja, hogy a pasija egy kicsit később csatlakozik hozzájuk...ugyebár Paulra gondol, aki meg is jelenik pár másodperc múlva. Azért elég komoly az állva tapsolás, de Pdub igazán megérdemli a szeretetet. Ezután selfie-zni kezdenek, nagyon édesek, ez is kedvenc momentumom. Ekkor kérdezte meg egy rajongó, hogy mit tennének, ha ez lenne az utolsó napjuk - ezt ugyebár már megírtam pár napja -, de Daniel nagyon édes, ahogy "kiküldi" a csajt, aztán megfogja Paul kezét és elkezd kisétálni vele. A röhögés szerintem garantált. Ekkor mondja el Paul, hogy boldoggá tenné Danielt.

11:57 - Mit gondoltak egymásról, mikor először meglátták a másikat? Nos, ecsetelik, hogy ez elég régen volt, aztán Daniel elkezdi, hogy sok baromságot hordanak itt össze, de ez a sztori igaz. Új-Zélandon volt már tévés karrierje, de megunta, 25 évesen Kanadába ment, próbált pénzt keresni, így pincér lett. 2001-ben egy közös barátjuk tért be oda Paullal, Daniel kiszolgálta őt, Paul meg ahogy azt korábban lefordítottam egy bejegyzésben, óriási borravalót adott neki, pedig kb. 19 éves volt akkoriban. Ekkor nyögte be ugye Pdub, hogy cukinak gondolta Danielt. Imádom, hogy Daniel sírva röhög egyébként. Miközben a csaj olaszra fordította az elhangzott dolgokat, Paul felállt a székéből, hogy innivalót töltsön magának és Danielnek, Mr. Gillies meg közelebb húzta magához Paul székét. Ez is egy kedvenc momentumom.

15:07 - Ezt a részt muszáj lefordítanom, mert oltári. A kérdés Danielnek lett címezve, hogy mit gondol Elijah kapcsolatáról Hayleyvel, de ugyebár Paul nem hagyhatta szó nélkül a témát.
Paul: Nem tetszik.
Daniel: Figyeljetek, nekem csak egy kifogásom van a Hayleyvel való viszonyommal kapcsolatban a sorozatban, az pedig a nem elég szex.
Paul: Mikor Phoebe hazajön, én megyek és mondom, "Megcsókoltad Danielt? Fúj...mosd meg a fogad, mosd meg a fogad!"
Daniel: De közben Phoebe-nek rosszabb, mert ő az, akinek meg kell csókolnia...
Paul: ...meg kell csókolnia Danielt.
Ezután az a hányinger ecsetelés padlóra küldött, mindkettő oltári nagy idióta, de pont emiatt imádjuk őket, igaz?

16:33 - Itt nem értettem teljesen a tolmács szavait, de mintha arról lett volna szó, hogy a rajongó beleszeretett Danielbe és totál kétségbeesett. Erre Paul próbálta meggyőzni, hogy felejtse el Danielt, szeresse inkább őt.

17:14 - A rajongó megkérte Danielt, hogy mondjon ki egy szót - ne kérdezzétek, mit - az akcentusával, mert imádja hallgatni őt. Paul feje, mikor Daniel kimondja a szót, felülmúlhatatlan. A végén Daniel és Pdub köszönetet mondanak és integetve kimennek. Itt a végén pedig nem tudom, hogy a videóba lett-e csak bevágva vagy ott a rendezvényen szólalt meg a Narancsvidék zenéje, de nagyon megörültem ennek is.

Akkor ennyit a videóról, lent megnézhetitek. Ismét dinkák voltak, de azt hiszem, ehhez igazán hozzászokhattunk már. Ami pedig mér elképesztően fontos infó: JÚLIUS 7-ÉN, AZAZ HOLNAP MEGKEZDŐDIK AZ ÚJ ÉVAD FORGATÁSA! Elképesztően örülök, hiszen így már a színészeknek is bőven lesz fogalmuk a 7. szezonról, mikor a Comic Conra elmennek pár nap múlva. A szezonnyitó rész forgatókönyvéről többen is azt írták ki twitterre a stábból, hogy lehengerlő és sokkoló és bámulatos, én meg már totál padlóra kerültem. Alig várom! Na, íme a videó.

Egy zseniális rajongói videó

2015.07.01. 12:34, Viki
Címkék: videó

Szerintem még sosem maradtam ki ennyi ideig. Sajnálom, pedig friss hír, kép, videó lenne bőven, na meg az elmaradásaim is. Ígérem, jövő héten nekilátok mindennek, most viszont szombaton egy musicalnek lesz a premierje, amiben játszom, és rengeteg próbánk van, mire pedig eljutok addig, hogy frissítsek, egyszerűen nincs erőm meg kedvem. De szombat után újból veletek leszek. Addig is itt egy eszméletlenül csodás rajongói videó, ráadásul baromi egyedi. A csajszi, aki készítette - egyik kedvenc vidderem amúgy a lány, már számtalan csúcs munkát adott ki a kezéből - képregény stílusban alkotta meg, dobtam is egy hátast. Tessék megnézni, a megértéseteket pedig köszönöm! Majd jövök!

6. évados bakiparádé

2015.06.25. 20:09, Viki
Címkék: tvd 6 évad videó

Milyen érdekes, hogy pont tegnap említettem, hogy szeptemberig kell már csak kibírnunk, mert akkor kiadják a 6. évad dvd-jét, telis-tele extrákkal. Igazság szerint ötletem sincs, hogy történt, de az fix, hogy a szezon baki összeállítása kiszivárgott. Egy bő 4 perces videóanyagról beszélünk, melyet már milliószor végignéztem ma! Oké, picit mérges vagyok, hiszen rengeteg Steroline pillanat volt az évadban, és biztos számtalanszor bakiztak kedvenceink, ám egy Stefan és Caroline közti baki sem került bele a videóba. Oké, egy volt, melyet Candice bénázott el folyton - megjegyzem, rohadt vicces, tényleg -, de Paul arcát nem mutatja közben a kamera. Nem gond, ezen túllépve kifejezetten szuper bakiparádéval lettünk gazdagabbak. Pláne mivel a macit elrúgó jelenet is belekerült...valahogy sejtettem, hogy nem két perc alatt hozták össze azt a pillanatot, és még finoman fogalmazok, miközben alig látok a nevetést okozta könnyeimtől. Remélem, még legalább egy kis ideig nem lesz letörölve a videó a jogok miatt. Gyorsan nézzétek meg mindenesetre!

Vegyesen pár dolog

2015.06.24. 21:19, Viki
Címkék: tvd videó hír

Nos, először is végre kiderült, mikor érkeznek a CW csatornára a sorozatok új szezonjai. Ugyebár azt már eddig is tudtuk, hogy ugyanúgy csütörtökönként kerülnek adásba a részek, ráadásul hétfőről átkerült aznapra a TVD testvérsorozata, a The Originals is. Most viszont végre van pontos dátumunk, hála a TVLine által közzétett cikknek.

Október 8. - csütörtök
8 pm - The Vampire Diaries
9 pm - The Originals

Ez alapján több mint 3 hónapot kell várnunk, de megéri, hiszen sokan állítják, hogy ez az évad Steroline szezonja lesz, szóval már emiatt megéri türelmesnek lenni, bár bitang nehéz. Az időpont sem változott, ugyanabban az idősávban lesz látható este 8-kor, ahogy tavaly is, pontosabban magyar idő szerint hajnali 2-kor. Azt pedig ne felejtsük el, hogy szeptember 1-jén megjelenik a dvd számtalan extra videóval a forgatásról, és természetesen nem maradunk bakiparádé nélkül idén sem. Csak bízni tudok néhány Steroline-bakiban, az még át tudna majd segíteni azon a keserves maradék 1 hónapon...már ha eljutunk oda egyáltalán. Meg persze kimaradt jelenetek is helyet kapnak a dvd-n, melyeket ki kellett vágni a 40 perces limit miatt. Epedve várom!
A következő "hír" az ATX Fesztiválról érkezett, melyen Julie Plec és Kevin Williamson vettek részt még a hónap elején, erről majd szállítok infókat, most viszont van valami, amit muszáj kiemelnem, ugyanis igencsak megakadt rajta a szemem.

Azok a karakterek, akiknek leginkább szeretnek/szerettek írni.
Kevin: Damon Salvatore és Joe Carroll.
Julie: Pacey Witter és Caroline Forbes.

Kevin válasza esetünkben nem számít - bár én nézem a The Following sorozatot, melyben Joe Carroll karaktere van, és meg tudom érteni, hogy őt meg Damont emelte ki -, viszont Julie felelete még több reményre ad okot, sőt egyenesen utalhat Steroline endgame-re. Vagy mindössze én magyarázom bele, szóval nyugodtan javítsatok ki, ha így lenne a dolog. Azért gondolkodtam el ezen, mert Julie-ról tudható, hogy óriási Pacey-Joey drukker volt anno, mikor a Dawson és a haverok sorozatban közreműködött, mindig is őket akarta együtt látni - megjegyzem, hogy én is -, és ez ugyebár meg is adatott a sorozat végén. Joey és Pacey megkapta a jól megérdemelt boldog befejezést. Nem is olyan régen pedig ehhez a szerelmespárhoz hasonlította Stefant és Caroline-t. Szóval ez is lehet simán egy jel. És hogy konkrétan a válaszára is reagáljak: imádom! Pont megtalálta a kedvenc Dawson's Creek és TVD karakteremet. Meg tudom érteni, hogy ők a kedvencei, hogy nekik szeret(ett) leginkább írni.
A posztom végére pedig hoztam a májusi CW Upfronts rendezvényről két videót, melyekben megcsodálhatjátok többek között Candice és Paul megérkezését is az eseményre.

 

 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!