Steroline

Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!

Többet akarsz?

 
Family



  

Ide a barátaim oldalai kerülnek ki!

Jön: the100hun

 
Elite

  
  

Jön: -

 
Chat


 
Információk

Szerkesztő: Viki
Design: Fruzsi {#13}
Egyéb kód: Efruse
Téma: Steroline (Stefan & Caroline)
Nyitás: 2015.04.02.

Az oldal nem áll kapcsolatban a színészekkel, sem a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói lap! Minden gyűjtés és fordítás saját!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Home

7x01 - Day One of Twenty-Two Thousand, Give or Take

2015.10.09. 18:13, Viki

Torrent | Angol felirat | Magyar felirat | Online

Épp most fejeztem be a magyar idő szerint ma hajnali 2-kor leadott évadnyitót. Bocsánat, hogy eddig tartott, de az egyetemről hazaérve nem kezdtem el azonnal nézni. Viszont meg akartam várni a link megosztásával, hogy én is lássam az epizódot. Gyerekek, ez frenetikus volt! Egy percig sem unatkoztam, minden egyes mozzanat lekötött, istenien ki lett dolgozva ez az évadnyitó rész, és úgy hiszem, ennél csak még jobb lesz, szóval kössük fel a gatyánkat! Minden egyes karakter szála érdekel, nincs senki, aki kevésbé kötötte volna le a figyelmem, az Eretnekek is zseniálisak, látszik, hogy még bőven van bennük potenciál, amit remélhetőleg szépen lassan kibontanak nekünk. Az időugrás ugyan nem egyszerű, de szerintem utólag átgondolva, sőt talán közben sem annyira zavaró, hogy belekavarodjon az ember. Nekem legalábbis nem volt ezzel gondom, bár a sokkhatás természetesen adott volt. Úristen, még most sem tértem magamhoz. Igyekszem spoilermentesen írni a következő sorokat, de azért jelezném, hogy ez maga a lehetetlen küldetés. Szóval: Alaric és Damon tivornyája Amszterdamban a tökély maga, ráadásul Bonnie jelenléte is feldobta a dolgot. Arra azonban nem számítottam, hogy Ric csak megjátssza a dolgot, és valójában színjózan, csupán a halott feleségét igyekszik visszahozni a halálból. WTF?? Oltári csavar! Bonnie és Damon huzavonája is pazar, imádom, hogy Damon még azért sem hagyná meghalni a legjobb barátját, hogy a szerelmét visszakapja. Emberségből jeles! Az Eretnekekről már ecseteltem nagyvonalakban a véleményem, szerintem szuperek. Malcolm kinyírására nem számítottam, totál meglepett, és bevallom, picit sajnáltam is, hogy így alakult, ez az egy negatív tényező az, amit fel tudok mutatni a 7x01-et látva. Ugyanis szerintem még volt lehetőség a karakterben. De ki tudja? Még a végén jó, hogy így alakult, sőt az is lehet, kihoznak ebből valamit. Enzo döntése várható volt, egyáltalán nem lepett meg, mikor Lily mellett tette le a voksát. És akkor Steroline. EGYSZERŰEN NEM TUDOM SZAVAKBA ÖNTENI, MENNYIRE TÖKÉLETESEK!!! Komolyan mondom, nincs náluk jobb páros. Sem sorozatban, sem filmben, sehol! Jó, ez persze egyéni vélemény, de számomra ők a legcsodásabbak! Végigvigyorogtam és/vagy sírtam minden egyes jelenetüket. 5 hónap után visszakaptam őket, és azt hiszem, a jövő heti részig az a programom, hogy rongyosra nézem a jeleneteiket, melyekben csak úgy árad a cukiságuk, nem lehet betelni azzal, ahogy egymásra néznek. Ja, és persze különösen egy bizonyos jelenetüket fogom megnézni, de azt naponta százszor. Kint vannak a linkek, ha torrentről akarjátok leszedni, oda még csak az angol feliratot tudtam mellékelni, de online is megtekinthető. Jó szórakozást, a magyar felirat is pótolva lesz!

ÉLET ELENA NÉLKÜL - Damon kénytelen eligazodni az új valóságában élete szerelme nélkül, miután egy csavaros tervnek hála a barátnője, Elena élete hozzákapcsolódott a legjobb barátjához, Bonnie-hoz. Az újonnan felhatalmazott Bonnie úgy döntött, hogy ő lesz Damon erkölcsi iránytűje és árgus szemekkel figyeli őt, viszont Damon körültekintően kíséri figyelemmel Alaricot a menyasszonyának, Jónak elvesztését követően. Közben míg Stefan Caroline-t várja, hogy a lány rendezze az érzelmeit, aktív szerepet játszik a város megvédésében Lilyvel és az eretnek családjával szemben, akik nem vesztegették az időt Mystic Falls romba döntésében. Másrészt Enzo küszködik, hogy megtalálja a helyét Lily új életében, és gyorsan kénytelen dönteni, kihez hű igazán. Végül, a tét nagyobb, mint valaha, Matt nemrég fejezte be a helyettes képzési programot, és összeáll Stefannal és Caroline-nal, hogy megállítsák az eretnekeket, ám egy váratlan fordulat miatt az egyikük veszélyes helyzetbe kerül.

7x01 - Day One of Twenty-Two Thousand, Give or Take produceri előzetes

2015.10.08. 15:21, Viki

MA PREMIER!!!! Íme a produceri előzetes, melyben Steroline is szóba kerül. Most mennem kell, de ma már tényleg sort kerítek az epizódismertetőkre, már a 7x04 is megjelent, én meg egyelőre csak a 7x01-et hoztam el. Sietek, de mint már írtam, suli mellett nem egyszerű.

7x01 - Day One of Twenty-Two Thousand, Give or Take webclip

2015.10.06. 19:16, Viki
Címkék: tvd 7x01 videó

ÚRISTEEEEN, végre itt van!! Jól tippeltem a keddet, el sem hiszem. A majdnem 2 perces csodajelenet megérkezett. Imádom, ahogy egymásra néznek, imádom ezt az egész kínos szituáció dolgot, minden isteni! Alig várom a csütörtököt, pontosabban a pénteket, előbb nem tudom megnézni a részt a suli miatt. A videót természetesen lentebb megnézhetitek, de azért még így a végére leírnám, hogy bőven került elő friss posztra való anyag, de az iskolába bele kell rázódnom, ezért is tudok csak ritkábban jönni. Na, de íme a drágáink!!!

7x01 webclip képek

2015.10.03. 00:10, Viki
Címkék: tvd 7x01 képek

Na, mit hoztam nektek? Alig két órája 40 db kép került fel a TVD új szezonjának nyitórészéből, melynek ugyebár Day One of Twenty-Two Thousand, Give Or Take a címe, jövő hét csütörtökön pedig már láthatjuk is. Azonban a lényeg, hogy a webclip bizony egy Steroline jelenet lesz, melynek lényege röviden és tömören, hogy Caroline egy padon ülve éppen Elenának ír a naplóba az anyukájáról, amikor Stefan felbukkan. Ebből a jelenetből egyébként valamelyik előzetesbe is lett bevágva részlet, szóval nem újdonság. A régebbi webclippekből kiindulva a videót majd csak a jövő hét folyamán kapjuk meg, én keddre tippelnék, de remélem, még előbb láthatjuk. Addig is érjük be a fotókkal, melyeket már fel is töltöttem a galériába. Már késő van, de holnap szinopszisokat pótolok, ugyanis már a 7x02-03 is megjelent!!

Új poszterek és új előzetes CSÓKKAL!!!

2015.09.30. 13:52, Viki

Szerintem ti is észrevettétek már, hogy lassan a halálba taszítanak minket a csodás dolgokkal, amiket kapunk az új évaddal kapcsolatban. A fenti ikonra kattintva két új 7. évados posztert leshettek meg, az egyiken a Salvatore-tesók láthatóak - mondjuk bármennyire is imádom őket és a poszter sem rossz, de kérdem én, hol vannak a többiek? -, a másik pedig egy TVD-TO kombináció, melyről Paul elkezdett tweetelni a TO egyik írónőjével, Carina MacKenzie-vel. Sírva röhögök, esküszöm. Carina posztolta a képet, így kezdődött a csevegés.

Carina: Ezt a photoshopot.
Paul: Minden gondosan végrehajtott. Gillies napokig gyakorolta a pózt. Még a fekete madárkák is a háttérben nagyon, nagyon valóságosak.

Paul: Miért én vagyok az egyetlen, aki nem néz a kamerába? Továbbá miért vált le Joseph feje a testéről?
Carina: Elvonta a figyelmed egy kóbor macska, akit meg akartál menteni. Joe Tahitin volt és elküldte a kedvenc testdublőrét, Fejetlen Mike-ot.

Paul: Az, hogy Gillies-nek hiányzik a jobb füle, egy sajnálatos hiba.

Miután a nevetést abbahagytátok, jöhet egy oxigénmaszk, ugyanis ezt az új előzetest nem lehet anélkül kibírni. Nem elég, hogy Damon konkrétan rákérdez Stefannal arra, hogy "te és Care maci most együtt vagytok?", még sikerült újabb képkockákat is bevágni a Steroline csókról, amitől három méterrel a felhők felett érzem magam. Csekkoljátok!

 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!