Steroline

Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!

Többet akarsz?

 
Family



  

Ide a barátaim oldalai kerülnek ki!

Jön: the100hun

 
Elite

  
  

Jön: -

 
Chat


 
Információk

Szerkesztő: Viki
Design: Fruzsi {#13}
Egyéb kód: Efruse
Téma: Steroline (Stefan & Caroline)
Nyitás: 2015.04.02.

Az oldal nem áll kapcsolatban a színészekkel, sem a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói lap! Minden gyűjtés és fordítás saját!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Home

Ki mondta: Stefan vagy egy Disney-karakter?

2015.11.09. 15:20, Viki

Mostanában kb. másról sem szóltak a frissítések, mint az új részek előzeteseiről, esetlegesen megjelent Stefan és/vagy Caroline webclippekről, illetve a részek elérhetőségeinek megosztásáról a személyes kritikámmal mellékelve. Úgy gondoltam, ideje megtörni a kört, és gyorsan hoztam egy Entertainment Weekly videót, akik ugyebár a forgatáson interjúvolták meg a szereplőket. Megjelent egy 2 perces részlet, melyben Paullal játszanak egy "Stefan Salvatore vagy egy Disney-karakter mondta?" nevezetű játékot. Néhány mondatnál rájött, ki mondta - vagy csak jól tippelt -, de párszor alaposan melléfogott. A reakciói ilyenkor irtó cukik voltak szerintem. Próbált úgy rájönni, mikor nem tudta, ki mondta az adott mondatot, hogy "vajon Stefan mondana-e ilyet". A videóban adott válaszaiból azt is megtudhattuk, hogy nem látta sem a Jégvarázst, sem a Merida, a bátor című meséket. Utóbbiról még csak nem is hallott. Az Oroszlánkirályt viszont ismeri és szereti...még jó! :) Ja, és volt benne egy Stefan szájából elhangzott mondat, amit az első Steroline csók előtt mond Caroline-nak, Paul pedig hála az égnek, tudta, hogy Stefan szájából hangzott el az adott mondat. Juppííí! Csekkoljátok!

7x05 - Live Through This

2015.11.08. 12:29, Viki

Torrent | Angol felirat | Magyar felirat | Online

Meghoztam a csütörtöki rész elérhetőségeit. A teljes részt később fogom megnézni, és hozom is róla a véleményem.
Frissítve (november 12.): Ismét sikerült elhúznom a kritikaírást, ráadásul olyannyira, hogy ma lesz leadva az új rész, én meg csak most tudtam megnézni az előzőt. Sűrű volt a hét, bocsi. Viszont így ismét az lesz, mint múltkor. A hajnalban adásba kerülő epizód linkjeit csak a hétvégén osztom meg - a véleményemmel együtt, még egyszer nem húzom el eddig -, így még ezt el tudjátok olvasgatni visszakeresés nélkül. Ha érdekel persze, hogy mit gondolok. Lássunk is hozzá, bár ahhoz tudnom kéne, hol kezdjem. A Főnix-kő számomra nem kis meglepit okozott. Mármint tudtam, hogy lesz valami mellékhatása a dolognak, sőt még azt is sejtettem, hogy talán nem az adott személy lelke tér vissza a testbe. De erre a "vámpírok lelkét gyűjti be a kő" dologra egy pillanatig nem számítottam. Rohadt jó megoldás, és baromi érdekes is, főleg Jo szempontjából. Ugyanis ezek szerint a holtakat tényleg nem lehet visszahozni a halálból, erre Julie is célozgatott a naplójában - tényleg basszus, azt is fordítanom kéne tovább -, és eszméletlenül kíváncsi vagyok, mégis ki a fene van Jo testében. Kié az a vámpírlélek, aki beleszállt, ráadásul nulla emlékkel. Az Oscarban tengődő vámpír legalább tudja, hogy nem Oscarnak hívják és az is holtbiztosan leesett neki, hogy vámpírból van, ő mindössze a boszorkányerőn lepődött meg. Nekem legalábbis úgy nézett ki a dolog, hogy a vámpírlétet kapiskálja. Na mindegy, a lényeg az, hogy rohadtul érdekel, mit hoznak ki még ebből a szálból. Pláne most, hogy Julian visszatért...nem tudom, hogy a közös kis Nora-Mary Louise-Beau kántálás miatt sikerült-e a megfelelő lelket visszaültetni Julian testébe vagy mindössze mázlijuk volt, annyi viszont tuti, hogy bár ez a történet szempontjából egy baromi jó lehetőség, én nem kicsit parázom, hogy mit fog behozni a szériába a karakter, akit már első blikkre sem csíptem, hát még azóta, hogy láttam, mikor megverte a terhes Valerie-t. Jó, nem bírom a csajt, de basszus, egy nőt sem szabad megverni!!! Ez egy brutális szadista állat, és nem sok jóval kecsegtet a visszatérése. Bár Lilyvel megérdemlik egymást. Sosem tartottam totál épeszűnek a nőt, és részről részre egyre bizonyosabbá válik, hogy rendesen megzakkant, csak az őrült énje a pihenőjét tölti. Viszont azt gondolom, Julian elő fogja hozni belőle. Érdekes lesz, az fix. Egyébként az őrült kettősük jól működik, bár fura, hogy ezt a látott 10 másodpercből így sikerült leszűrnöm, de akkor is ezt gondolom. A kémia adva van, szerintem ez jól ki is lesz játszva. Valerie-ről már írtam, mit gondolok róla, ehhez tartom is magam. Azonban azt be kell vallanom, hogy ebben a részben voltak momentumok, amikor megértettem őt, sőt sajnáltam is. Azt már kiveséztem egyszer, hogy a szomorú múltja miatt szánom őt...nos, ez még most is így van. Ám abban majdnem teljesen biztos vagyok, hogy azért most mondta el Stefannak a terhességét, mert meghallotta a Steroline randi időpontegyeztetését. Szóval kapóra jött úgymond ez az egész, ő meg megragadta a lehetőséget. Emiatt irtó dühös tudnék lenni, de furcsamód csak egy egész kicsit vagyok az. Pedig most aztán irritálhatna a Stalerie szál rendesen, és valamiért tök nyugodt vagyok. Valószínűleg azért, mert tudom, Stefan Caroline-t szereti. Még ha nem is mondta el neki az igazat Valről és a terhességéről. Szerintem csak azért tartotta magában a hírt, mert nem akarja elveszíteni emiatt Care-t, na meg úgy hiszem, még ő maga sem fogta fel és emésztette meg a hírt. Előbb a helyére kell tennie a fejében a dolgokat. Amúgy az apró kis Bamon pillanatokért is hálás vagyok, az ő barátságukat mindig öröm nézni. És ha már Bonnie. Még mindig tartom magam ahhoz, hogy Alaric és közte rohadtul lappang a kémiatenger, ezt a rész elején lévő kis jelenetükből is tökéletesen le lehet szűrni. Ahogy Ric nézte és mosolygott, miközben szórakozott a kő átadásával, hát szerintem robbanós a kémia...vagyis az lenne, ha az írók ezt kihasználnák. Azonban beismerem, nem vagyok csalódott a Bonenzo szál miatt, sőt! Az időugrásban látott csókjuktól kb. felforr a szoba. Szóval működnek együtt, ez a jelenben lévő piszkálódós, beszólogatós pillanataik alapján is evidens, és tök őszintén mondom, imádom őket! Mikor az évad kezdete előtt szó volt arról, hogy Bonnie-nak lesz majd szerelmi szála, kapásból Alaricra meg Enzóra gondoltam. Örülök, hogy az egyik tippem bejött, és hogy ennyire pezseg a kémia. Damon bosszúvágyát is megértem. Azért basszus, elég durva, amit ez a család művel. Mármint oké, Damon a saját anyján akar bosszút állni, de könyörgöm, ő meg átkot szóratott a nagy szerelmére. Gratulálok nekik! Lily az "év anyukája". Ebből is bőven ki lehet hozni a sztori vonalát, érdekel is, merre fogják elvinni ezt. Bár Steroline-ra már kitértem picit, de mégiscsak a végére hagyom a róluk lévő összefoglalómat. Tény, hogy nem árasztottak el minket a párossal, de azért lesokkolt, mikor twitteren sok embernél azt olvastam, "többet vártak belőlük". Nos, még én is belátom, hogy egy 40 perces sorozatrészben nem lehetnek csak ők ketten a felén keresztül. Nem mellesleg én teljesen meg vagyok elégedve a jeleneteikkel. Gyerekek, hát kaptunk egy közös édes ébredést, cuki párbeszéddel és csókkal. Kérhetünk ennél többet? Meg ugyebár ott a két telefonhívás, az egyikben, mikor elhívja Caroline-t randizni, a másikban pedig, mikor lemondja a vacsorát. Jó, volt már több jelenetük is máskor, de akkor is tartom magam ahhoz, hogy ebben a részben éppen annyi Steroline-t láthatunk, amennyi kell. Elmondhatatlanul várom, mi vár még a drágákra. Ugyebár a 7x11-es randiról már tudunk, ráadásul egyenesen a színészektől. Picit parázom, az írókat ismerve úgyis tönkreteszik a szerelmüket, de bízom abban, hogy visszatalálnak egymáshoz, bármi is lesz a jövőben.

ÚJ FENYEGETÉS A LÁTHATÁRON - Miután Damon rájön, mennyire lefelé halad a lejtőn az életében, egy új felfogás mellett dönt, és úgy cselekszik ezentúl, amit Elena helyeselne. Lily egy különleges személy érkezésére készül a múltjából, míg Enzo kiáll amellett, hogy nem tudja, mire számítson. Caroline unszolására Stefan szemtől szemben találja magát Valerie-vel, és megismer néhány felkavaró részletet a lány múltjáról, miközben Enzo és Bonnie ellentmondásban találják magukat, mikor kénytelenek elhárítani egy erőszakos fenyegetést. Végül, mikor Bonnie megtud néhány nyugtalanító információt a Főnix-kővel kapcsolatban, kénytelen szembenézni Alaric-kal.

7x05 - Live Through This produceri előzetes + webclip

2015.11.05. 23:56, Viki
Címkék: tvd 7x05 videó

Bár az új rész linkjéről már leírtam, hogy csak szombaton fogom kitenni, de addig sem szeretnélek friss nélkül hagyni titeket, na meg felcsigázásnak is tökéletes a 7x05-höz ez a két videó. Ugyanis megkaptuk a 2 óra múlva debütáló új részhez a betekintő videót, ami ismét csak rávilágít arra, hogy ez is egy zseniális rész lesz. Stalerie-t meg csak túlélem valahogy. Illetve egy webclip is megjelent az epizódból, egy csodás Baroline jelenetet kaptunk, mint az előző rész esetében is. Imádom a csajokat, és úgy örülök, hogy Stefan volt az egyik témájuk. A "boyfriend"-en sosem leszek túl, egyszerűen csodás hallani Care szájából.

 

7x05 epizódismertető

2015.11.04. 23:41, Viki
Címkék: tvd 7x05 képek

Kicsit megkésve, de sikerült feltöltenem a holnapi részhez a hivatalos epizódképeket - 2 db Stefanról -, illetve hoztam a szinopszist is. Ide a 7x05-tel, de azonnal!!! Az író Rebecca Sonnenshine, a rendezői székben pedig Kellie Cyrus ült ezúttal.

ÚJ FENYEGETÉS A LÁTHATÁRON - Miután Damon rájön, mennyire lefelé halad a lejtőn az életében, egy új felfogás mellett dönt, és úgy cselekszik ezentúl, amit Elena helyeselne. Lily egy különleges személy érkezésére készül a múltjából, míg Enzo kiáll amellett, hogy nem tudja, mire számítson. Caroline unszolására Stefan szemtől szemben találja magát Valerie-vel, és megismer néhány felkavaró részletet a lány múltjáról, miközben Enzo és Bonnie ellentmondásban találják magukat, mikor kénytelenek elhárítani egy erőszakos fenyegetést. Végül, mikor Bonnie megtud néhány nyugtalanító információt a Főnix-kővel kapcsolatban, kénytelen szembenézni Alaric-kal.

7x05 - Live Through This bővített előzetes

2015.11.03. 22:40, Viki

Két nap múlva egy újabb zseniális TVD rész érkezik, melyhez késve bár, de még időben meghoztam az előzetest. Steroline közös ágyban töltött reggelét is látni fogjuk a trailer alapján, szóval éljen-éljen!! Plusz Caroline a pasijának titulálja Stefant. Haladunk, sőt olyan szépen alakul minden, hogy lassan elkezdhetünk parázni az írókat ismerve. De egyelőre még élvezzük a csodás perceket!

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.