Steroline

Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!

Többet akarsz?

 
Family



  

Ide a barátaim oldalai kerülnek ki!

Jön: the100hun

 
Elite

  
  

Jön: -

 
Chat


 
Információk

Szerkesztő: Viki
Design: Fruzsi {#13}
Egyéb kód: Efruse
Téma: Steroline (Stefan & Caroline)
Nyitás: 2015.04.02.

Az oldal nem áll kapcsolatban a színészekkel, sem a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói lap! Minden gyűjtés és fordítás saját!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Home

TV Guide: A Shadowhunters rész rendezéséről

2017.07.17. 18:26, Viki

Néhány óra múlva kerül adásba az a Shadowhunters rész, amit Paul rendezett! Megjelent néhány cikk, illetve videó, amit addig ki fogok pakolni nektek. Első körben a TV Guide készített egy interjút Paullal, amit lefordítottam nektek!

Mik voltak a főbb különbségek a Shadowhunters és a The Vampire Diaries rendezése között, amit nyilván sokkal jobban ismertél?
Paul: Szerintem magától értetődően új forgatásra menni, korábban sosem csináltam ilyet. Nagyon jól éreztem magam mindenkivel a Vámpírnaplókban, így ezúttal mindenkit meg kellett ismernem. Ijesztő volt elsőre, de mindenki olyan édes volt, hogy rögtön nagyon kellemesen éreztem magam. Illetve új kinézetet kellett kialakítanom. Néhányszor kint forgattunk, és nagyon hideg volt. Sikerült bekapnom az influenzát a forgatás közepén, miközben odakint voltam, szóval valószínűleg ez volt a második legnagyobb kihívás, de átjutottam rajta. Nem hiszem, hogy bármivel ki lehet úgy egyezni, mint Istennel.

A tónál lévő helyszín mondjuk csodálatosnak tűnik.
Paul: Az is volt. Teljes mértékben, és úgy éreztem, mintha egy játékfilmet vennénk fel. Volt pár hatalmas teleobjektívünk és gyönyörű tájképünk. Úgy éreztem, mintha egy nagyszabású televíziós sorozat lennénk.

Könnyebb volt csak a rendezői kalapot viselni, mint állandóan ugrálni a jelenetbe Stefanként?
Paul: Ó, ember, ha választhatnék, sosem lennék egyszerre egy sorozatban és rendezném azt. Tudod, mert nagyon nehéz felmérni a saját teljesítményedet.

Volt olyan alakítás ebben a részben, ami kiemelkedett számodra?
Paul: Csendben őszintén szólva, mindannyian... Egyszerűen úgy gondolom, mind bőkezűek voltak az idejükkel és az erőfeszítéseikkel, és elérték, hogy kellemesen és szívesen látottnak érezzem magam. Az egyik színész, akiről azt mondanám, a legintenzívebb ívet járja be a rész során, az Will Tudor (Sebastian - szerk.). Neki voltak az úgymond legbeszédesebb jelenetei, és igazán csodálatos munkát végzett. Tudtam, hogy jó, hallottam, hogy remek, de lenyűgözött a munkája.

Clary-nek (Katherine McNamara) és Jace-nek (Dominic Sherwood) volt néhány nagyon heves jelenete az epizódban, hogyan közelítetted meg ezeket?
Paul: Különösen a természetfeletti műfajban minden óriási az elemek szempontjából. Vannak portálok, speciális effektek, valamint vizuális technika és bluebox, tehát amikor valódi érzelmekről van szó, mindig próbálom ezt annyira tompítani, amennyire lehetséges. Ebbe az irányba mentünk el.

Emlékszem, az egyik Vámpírnaplók epizódodban vörös tárgyakat helyeztél el az egész rész alatt, hogy összeköss bizonyos jeleneteket. Van ilyesfajta Paul Wesley védjegy ebben a részben?
Paul: Nem hiszem, hogy csináltam ilyet ebben a részben, de tudom, mire érted. Itt többet próbáltam tanulni és ráhangolódni, alkalmazkodni a tempóhoz, a stílushoz, és tiszteletben tartani az alapokat. Míg a Vámpírnaplókban mondhatni szimbólumokkal és apró dolgokkal játszottam, amikre reméltem, hogy a nézők felfigyelnek.

Mi a következő lépés nálad, akár színjátszás, akár rendezés?
Paul: Most fejeztem be egy mini-sorozat forgatását, ami igazán szórakoztató volt... de nem hiszem, hogy már bejelentették volna, szóval nem akarom kikotyogni, miről van szó. Nemrég meghosszabbítottam a szerződésem a Warner Brothers-szel, így a cégemmel közösen fogunk alkotni. Igazából a közeljövőben bejelentünk pár dolgot, amik fejlesztés alatt állnak. Szóval ez lesz. Illetve jelenleg New Yorkban vagyok, és talán szerepelni fogok egy másik színdarabban.

Shadowhunters: A színészek ömlengése Paulról

2017.07.14. 22:22, Viki

Hétfőn kerül ugyebár adásba az a rész a Shadowhunters sorozatból, amit Paul rendezett. Gyűlnek ám a videók és az infók, amiket addig ki kell pakolnom. Szóval kezdem is, mégpedig egy TV Guide videóval, amiben a széria színészei árasztják a dicséreteket kb. egy percben. Érdemes megnézni, csupa jó dolog hangzik el, bár ez nem meglepő! :D

Matthew Daddario: Nagyszerű volt vele dolgozni, mert van egy biztos rálátása, a Vámpírnaplókban lévő tapasztalata miatt. Szóval nagyon is tudatában van annak, hogy a színészek miket nem csípnek, és hogyan érezzük magunkat bizonyos helyzetekben.

Dominic Sherwood: Ő érti ezt, és megérti a veszélyeket, az erőket, a képességeinket, teljes mértékben megérti. Szóval nagyon jó olyasvalakivel dolgozni, akinek már megvan ez a fajta tudástára.

Katherine McNamara: Paul sok-sok évig dolgozott ebben a műfajban színészként, így amikor a sorozatba jött, mondhatni bombáztuk őt tanácsért, hogy ez és ez mégis hogyan hat a dolgokra, hogy mi történik, és hogy számára milyen volt ez az élmény.

Emeraude Toubia: Irtó izgatott vagyok, hogy ő itt van, és állatira ideges vagyok, akármikor rendez engem. Úgy vagyok vele, hogy "Oké", ő meg kérdezi, hogy "Miért mosolyogsz?", én pedig közlöm, hogy "Fogalmam sincs", ettől pedig úristen, annyira izgatott vagyok.

Alberto Rosende: Ő egyszerűen egy jófej csávó. Nagyon laza, szórakoztató körülötte lenni. Király volt vele dolgozni. Egy színésszel dolgozni, aki rendez, de te tudod, hogy ő egy színész volt, így tudja, hogy működik a televízió. Mire van szükséged, mire nincs, mit kaphatsz meg. Remek volt látni, mekkora nyomást gyakorolt, mert tudta, mennyi időnk van és mennyi időt vesz igénybe beállítani a dolgokat, így tudta, hogy oda még be tudunk préselni egy kicsit többet.

Emeraude Toubia: Igazán elképesztő Paul Wesley-vel dolgozni. Szeretlek, Paul!

Ugye, milyen szuper dolgokat mondanak? Mondjuk Alberto úgy hadart, hogy párszor imádkoztam azért, hogy leírt formában meglegyen valahol, de mivel nem akadtam rá, a hallás utáni szövegértésre hagyatkoztam, ami azért nem volt egyszerű, így nem is ígérem 100%-osra. Amúgy Pdub is reagált a videóra, mégpedig Twitter-en, és a tőle megszokott módon!

Ez nagyon édes / hízelgő.
Egy kicsit túl édes.
Fizettek nekik, hogy ezt mondják.

Van esély a 8x16-os törölt Steroline jelenetre?

2017.06.23. 11:17, Viki
Címkék: tvd 8x16 hír interjú

Már azóta a padlón vagyok, hogy kikerültek a törölt jelenetek, hiszen van egy, ami rettenetesen hiányzik a szettből! Ha nem tudnánk a jelenet létezéséről, nem akadt volna ki ennyire a Steroline rajongótábor, de még a finálé adásba kerülése előtti napon Julie Plec adott egy interjút az Access Hollywoodnak, amiből megtudtuk, hogy bizony le lett forgatva egy rendkívül lényeges jelenet! Íme az interjúrészlet:

Van időnk arra, hogy Stefannak és Caroline-nak legyen akármilyen nászútja ebben a részben?
Julie: [nevet] Nincs, és tudod, mi olyan vicces? Annyira mulatságos, hogy volt egy jelenet még a rész elején, amikor mindenki rohangál, mert rájönnek, hogy mindannyian megszívták, és ott van egy nagyon édes Stefan és Caroline jelenet azzal kapcsolatban, hogy "Úgy sejtem, ez a nászéjszakánk." Erre Caroline mondja, hogy "Szeretlek, Mr. Salvatore," Stefan pedig azt feleli, "Szeretlek, Mrs. Forbes-kötőjel-Salvatore." És a lány olyan boldog, mert sosem beszéltek a névváltoztatásáról. Stefan pedig közli, hogy "Tudom, kit vettem feleségül." És ez egy annyira aranyos, gyönyörű kis jelenet, de már kilenc perccel túlléptük a keretet, és mindennek mennie kellett, szóval ez elérte a vágószoba padlóját, ami kész szégyen. Talán valaki később helyreállítja.

És hogy ez az interjú most miért olyan fontos több mint 3 hónappal a finálé adásba kerülése után? Ráadásul ahogy írtam is, már megjelent a DVD, és egyáltalán nem került rá ez a momentum, pedig mind nagyon reménykedtünk benne. Most mégis miért foglalkozom ezzel? A válasz egyszerű: a mai nap folyamán, kb. egy órával ezelőtt Julie Plec kiírt valamit Twitterre, ami miatt mindenkiben felsejlett újra a remény szikrája.

Drága #TVD család, bosszúsan fedeztem fel, hogy egy törölt finálé jelenet nem került fel a 8. évados DVD-re. Megyek kijavítani. Maradjatok velünk...

(És nem, ez nem a mitikus "Delena lánykérés." Bocsi, de az egy Twitter unikornis. Nem létezik.)

Oké, a Delena tweet kapcsán azért vannak fenntartásaim, mármint ami a jelenet létezését illeti - lehet, hogy igazat mond, bár több helyről hallottam, hogy igenis leforgatták -, de hát ki tudja? Viszont így csak még inkább reménykedem, hogy a korábbi interjúban említett momentumról van szó! Julie eleve szereti Steroline-t, különben nem építgette volna őket már a 2. szezon óta, illetve az interjú alapján is látszik, milyen lelkes volt a 8x16-ban lévő jelenet kapcsán, amit aztán ugye töröltek. És szerintem más miatt nem lenne ennyire dühös, főleg mivel a DVD megjelenése óta a Steroline tábor bombázza őt üzenetekkel, hogy mégis hogyan maradhatott le az a beharangozott csodajelenet? Tehát úgy gondolom, erről lehet szó. Már tűkön ülök, hogy megtudjam, ugyanis le merem fogadni, hogy Julie megoldja a problémát.

Teljes panel: Fan Expo Dallas 2017

2017.06.17. 18:31, Viki

Részleteket már hoztam egy előző bejegyzésben az idei Fan Expo Dallas rajongói találkozóról, amin ugyebár április 1-jén jelent meg Paul. Ma valaki a teljes panelt feltöltötte, szóval akinek van kedve, nézze meg a félórás panelbeszélgetést, ami Paullal indult, aztán becsatlakozott Ian Somerhalder is! :D <3

Vampire Attraction 2017 - Candice interjúk

2017.06.13. 11:56, Viki

Kicsit visszaugrunk a május 6-i hétvégére, amikor ugyebár Candice és Paul is részt vettek a Vampire Attraction rajongói találkozón Daniel Gillies és Chase Coleman társaságában. Még össze kell szednem pár videót (sajnos nincs túl sok élvezhető minőségű, de azért kutatgatok még), illetve majd a fotókat is feltöltöm a galériába, na meg pontokba szedek pár elhangzott infót, hiszen szólóban is paneleztek, de persze volt nekik egy közös is, sőt a második napon még Daniellel is részt vettek egy panelbeszélgetésen. Szóval infók és érdekességek is bőven előkerültek. Egyelőre viszont azt a két videót pakolom ki, amikben Candice-t láthatjuk nyilatkozni. Az első videóban eldöntendő kérdéseket kapott Candy, Daniel és Chase. Úgy döntöttem, fordítom a videót, mert érdekes, sokszor humoros.

Daniel: Ez az én sorozatom most már. Mindig is az volt, legyünk őszinték.

Klaus és Caroline vagy Stefan és Caroline?
Chase: Ó, most ebbe belemegyünk... Klaust és Caroline-t mondom.
Candice: Stefan és Caroline.
Daniel: Mindhárman. Stefan, Klaus és Caroline. Mert ők hárman az ágyban dögösek lennének. Sterolaus. Ez tetszik.

Team Salvatore vagy Team Mikaelson?
Candice: Team Salvatore.
Chase: Mikaelson.

New Orleans vagy Mystic Falls?
Candice: New Orleans.
Chase: New Orleans.
Daniel: New Orleans.

True Blood vagy Buffy?
Daniel: Egy részt sem láttam a Buffyból, és az emberek azt mondják, hogy elképesztő, és szégyellem magam, hogy sosem láttam. Szóval csak azért mondom a True Blood-ot, mert benne voltam.
Chase: True Blood.
Candice: True Blood.

Jacob vagy Edward?
Candice: Edward.
Chase: Jacob, ugyan már. Kérdezz nehezebbet.
Daniel: Nem tudom, kik ezek az emberek.

Drakula vagy Nosferatu?
Daniel: Drakula, mert ő a keresztapa. De Nosferatu lenyűgöző és egyszerűen olyan gyűlöletes.
Chase: Drakula.
Candice: Nem ismerem Nosferatut, szóval őt választom. Érdekesnek hangzik.

Blade (Penge) vagy Van Helsing?
Chase: Bizonyosan a Blade, Wesley Snipes.
Daniel: Blade! Van Helsing...fúj!
Candice: Van Helsing.

Boszorkányok vagy vérfarkasok?
Candice: Boszorkányok. És vérfarkasok.
Daniel: ...Vérfarkasok.
Chase: Vérfarkasok.

Kristen Stewart vagy Kirsten Dunst?
Candice: Kirsten Dunst.
Chase: Dunst.

Brad Pitt vagy Tom Cruise?
Candice: Brad Pitt.
Chase: Jaj, ne már! Brad? Mindkettőt szeretem.
Daniel: Ugyan. Az, aki nem szcientológus.

És akkor íme egy rövid interjúrészlet. Itt csak pontokba szedem az elhangzottakat, Candice-re fókuszálva. Bár Chase Coleman is benne van, de ő minket nem érint.

  • A riporter csaj azzal kezdi, hogy ez Candice első látogatása Brazíliában, és hogy mind nagyon izgatottak, amiért itt van velük. És persze megkérdezi, hogy ő izgatott-e emiatt? A válasz természetesen igen, és nagyon boldog, hogy csütörtökön (amikor megérkeztek - szerk.) sütött a nap, elmehettek a botanikus kertbe és a híres lépcsőkre (Escadaria Selarón - szerk.), a Sugarloafhoz, és remek szamba zenékre táncoltak, szóval egy álom számára itt lenni.
  • Evett-e valami helyi ételt? Nem tudja a nevét, de valami sajtos kenyér. A riporter mondja meg a nevét, ha jól értem, akkor Pão de Queijo. Igen, ez Candice kedvence, isteni finom.
  • Ezután a riporter gratulál Florence miatt, ő a legcukibb, akit valaha látott. A Vámpírnaplókban Caroline-t is láthattuk édesanyaként. A kérdés pedig az, hogy Candice anyaként hasonlít Caroline-hoz, vagy vannak különbségek? A válasz, hogy határozottan különböznek, nem is kevés dologban. Az ő gyerekei nem boszorkányok (azért beszél többes számban, mert a férjének van két nagyobb lánya, és őket is a gyerekeinek tartja - szerk.), szóval tényleg más, de jó móka volt, mert sok stábtagnak volt már gyereke, így szórakoztató volt, hogy a munkában lehetett gyereke és a sok apuka, aki körülvette, amikor terhes volt, ellátták tanácsokkal. És persze a lányokat is felhozza, akik Caroline gyerekeit játszották a sorozatban. Csodásak voltak, jó volt velük játszani, és álmodozhatott arról, hogy ő mit fog megtapasztalni a jövőben.
  • Visszatekintve a sorozatra, mi a legjobb emléke az elmúlt nyolc évből? Candice szerint mind a nyolc év, még a rossz dolgok is. Amit a legjobban értékel, hogy mindannyian olyasmibe vágtak bele, ami nagy reményekkel kecsegtette őket azzal kapcsolatban, hogy mi válhat az egészből. És durva belegondolni nyolc évvel később, hogy volt egy sorozatuk, ami ilyen sokáig tartott, és hogy ekkora rajongótábora van. Ez egyszerűen felülmúlta a várakozásaikat.
  • A végén kérdéseket tesz fel a riporter, amikre gyorsan kell válaszolnia. Azt, ami először az eszébe jut.
    Riporter: A kedvenc városod a világon?
    Candice: Los Angeles.
    Riporter: Egy dal, aminek a hallgatásával nem bírsz leállni?
    Candice: Mostanában sokat hallgattam Chance the Rapper-t. Blessings? Nem tudom. Próbálok lépést tartani a menő gyerekekkel.
    Riporter: Sorozat, aminek a nézésével nem tudsz leállni?
    Candice: Broad City. Minden részt milliószor láttam.

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!