Steroline

Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!

Többet akarsz?

 
Family



  

Ide a barátaim oldalai kerülnek ki!

Jön: the100hun

 
Elite

  
  

Jön: -

 
Chat


 
Információk

Szerkesztő: Viki
Design: Fruzsi {#13}
Egyéb kód: Efruse
Téma: Steroline (Stefan & Caroline)
Nyitás: 2015.04.02.

Az oldal nem áll kapcsolatban a színészekkel, sem a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói lap! Minden gyűjtés és fordítás saját!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Home

Nosztalgia csütörtök: Ömlesztett adag pótlásokból!

2019.12.05. 10:19, Viki

Több mint 2 éve nem posztoltam az akkoriban elkezdett "Nosztalgia csütörtök" kategóriába. Úgy gondoltam, itt az ideje. Egyúttal kihasználom a lehetőséget, és bepótolok annyi elmaradást, amennyit csak tudok! Bocsi, hogy csak így rátok zúdítok régebbi videókat kb. mindenféle magyarázat nélkül, de sajnos nincs időm egyesével elemezgetni őket részletekbe menően. Plusz a legtöbb már több éves videó, így nagyon értelmét sem látom belemászni. Szóval angolul beszélők előnyben! :) Első körben íme egy 2016 tavaszán készült riport egy CW-s rendezvényen, ahol Steroline kapcsán is érdeklődött a sajtó. Ugyebár az utolsó évad előtti hónapokban rögzítették ezt. Candice rendkívül be volt zsongva, ez látszik is, Paul már inkább a sorozat végét várta szerintem, miközben nyüstölte az alkotókat, hogy mindenképp öljék meg a karakterét... Bocsi a morbid humor miatt, de végül is ez az igazság. Paul köztudottan szerette volna, hogy Stefan halálával végződjön a sztori. Azért meg kell hagyni, nagyon jó őket egy videóban látni, még ha nem is együtt...hiányoznak! Remélem, fognak még együtt dolgozni a jövőben, akármilyen formában. Vagy legalább Paul vendég lehetne Candice-ék podcastjében.

Ezenfelül hoztam még két 2017-es convention videót is, amiken Paul vett részt. Az egyik a Wizard World Philadelphia volt, ami júniusban volt megtartva. A teljes panelt elhoztam nektek. Aztán az év júliusában New Jearseybe is ellátogatott egy rajongói találkozóra, erről montázs került fel a netre, de azért ez így is több mint félórás felvétel. Jó szórakozást mindkettőhöz!

  

Az egyik örök kedvenc videómat is elhoztam Paulról, ami még 2013-ban készült, amikor részt vett pár színész a sorozatból egy brazil fantalálkozón. Paul első körben megjegyzi, amint mikrofonhoz jut, hogy miért ül füstben, és hogy mindjárt megérkezik a tűzoltóság. Ezután nehezményezi, hogy miért ül külön a többiektől, illetve beszól Matt Davisnek, hogy "tűnj el a nejem közeléből". Ugyebár ekkoriban még Torrey DeVitto színésznő volt a felesége, aki szintén vendégszerepelt a szériában, ráadásul pont Matt karakterével, Alarickal került közelebbi viszonyba. Annyira szeretem Paul humorát, basszus! :D <3 Előre szólok, hogy a hangot vegyétek lejjebb, mert embertelenül hangosan visítanak a rajongók.

A 2012-es PaleyFest-en jelen voltak a TVD főszereplői, na meg az alkotó, Julie Plec. Ebben a videóban épp arról beszélnek, kinek mi a kedvenc meglepő csavarja a sorozatban, melyik fordulatot szeretik a legjobban. Ha már egyszer az oldal középpontjában Candice és Paul állnak, muszáj megjegyeznem, hogy mennyire imádom, hogy egymás mellé sikerült ülniük, és bőven voltak összenézéseik a beszélgetés alatt, na meg apró kis poénjaik. Mint ebben a videóban is, például az "OMG"-vel a vége felé. :D Jaj, de jó nosztalgiázni. Ekkor már három évadon túl volt a sorozat.

2016-ban a San Diego Comic Con-on készült a csapattal egy rádióinterjú is az utolsó évad kapcsán, erről hoztam most egy több mint 10 perces videót. Nem a teljes anyagot kaptuk meg ilyen formában, a rádióinterjút pedig egyszerűen nem találom sehol, de a semminél ez is több.

Végül itt egy tavalyi videó, amit júliusban rögzítettek Candice akkortájt megjelent saját ékszerkollekciójával kapcsolatban, amihez a befolyt összegekkel minden hónapban támogatnak egy jótékonysági alapítványt. Ekkor épp egy mozgássérült sportolókat támogató ösztöndíjalapnak adták a pénzt. Továbbra is azt kell írnom, büszkén vagyok Candice rajongója! Ez sosem fog változni. Mióta személyesen találkozhattam vele, csak még biztosabb vagyok abban, hogy micsoda kincs ez a nő a világnak!

Tell Me A Story: További első évados interjúk

2019.12.05. 09:40, Viki

Ma lesz a Tell Me A Story második szezonjának premierje! Jól látjátok, még sehol sem tartok az első évaddal sem, de most már tényleg számítsatok a hosszabb-rövidebb véleményemmel ellátott kritikákra. Lehet, még ma nekiállok! Ám előtte még hoztam három tavalyi interjút Paullal, ebből egyet a SDCC-ról, ahol az alkotó, Kevin Williamson, illetve egy kollégája, James Wolk is jelen volt. Az Entertainment Weekly-nek meséltek a szériáról!

Emellett tavaly októberben (is) megrendezésre került a New York Comic Con, ahova a színészgárda is meghívást kapott. Két remek sajtóinterjút hoztam, ami Paullal és Jamesszel készült! Készüljetek, még érkeznek ma posztok! Frissebb hírekről is... :D

The FandomWhedonopolis

Csak mert hiányzik Steroline...örökké!

2019.11.10. 08:04, Viki
Címkék: tvd videó

Már sokan kételkedtek abban az elmúlt évek alatt, hogy Steroline valóban megingathatatlanul az első helyen marad-e a kedvenc párosaim listámon. Nos...ne tegyétek, kérlek! Higgyétek el, hogy évek, sőt évtizedek múlva is ők lesznek a legnagyobb favoritjai a romantikus sorozatnéző szívemnek. Időről időre szoktam zenés videókat bámulni róluk. Persze, nem naponta, mert túl fájdalmas, tekintve, hogyan is ért véget a gyönyörű történetük. De sokszor, ha elkap a hév, megnézek 4-5 videót is egymás után, aztán kb. elvonulok a sarokba zokogni. A legjobbak és kész! Minden szempontból! Szóval úgy gondoltam, kipakolok nektek egy szép zenés videót, ami egyébként csupán 2 hete került fel YouTube-ra. Azért jó látni, hogy még mindig gyártanak róluk műveket. Elárulom, én is dolgozom egyen, de nem adom ki a kezemből, míg nem látom tökéletesnek. Ők megérdemlik! <3

SDCC 2018: Videók a Tell Me A Story első szezonjához

2019.11.10. 07:45, Viki

Tavaly írtam utoljára a Tell Me A Story sorozatról, méghozzá a premierdátumot tettem közzé most már több mint egy éve...azóta pedig semmi. Szégyellem is magam, főleg azért, mert még mindig nem sikerült megnéznem az első évadot, pedig mindjárt érkezik a második. Kevesebb, mint egy hónap. Ezért is igyekszem összekapni magam, és mielőbb lenyomni azt a 10 epizódot, hogy felkészülten várhassam az új szezont. Hatalmas szerencsénkre Paul mindkét évadban főszereplő. A második szezonra szinte teljesen kicserélték a szereplőgárdát, ezért is óriási megkönnyebbülés, hogy Paul maradt. És ez még semmi! Ezzel kapcsolatban lesz még egy elképesztően nagy hírem, de erről később. Egyelőre a pótolgatós posztokat hozom, na meg elkezdem végre a pilotot, és minden résszel kapcsolatban írni fogok kritikát. Remélem, azért lesz rá igény részetekről! :) Első körben a 2018-as San Diego Comic Con-ról hoztam pár videót, köztük a teljes panelbeszélgetést!!! Mindössze pár perc maradt le a végéről, de a lényeg így is benne van. Egyébként távolról sem vett részt a teljes színészgárda a SDCC-on, csupán Paul és James Wolk, illetve az alkotó, Kevin Williamson volt jelen.

A panel mellett ugyebár megvoltak a szokásos interjúk is. A Clevver News beugratós kérdéseket tett fel neki, mint például, hogy "a víz nedves-e?" :D Ezenfelül a sorozatról is adott természetesen interjút, méghozzá Jamesszel karöltve, és persze Kevin is regélt a szériáról. Az Entertainment Tonight sem maradhatott ki a sorból. Ők mindhárom vendéggel együtt ültek le beszélgetni, és értelemszerűen itt is sok minden hangzott el. A kedvenc interjúm azonban a TVLine által készített. Ez egyébként mindig így szokott lenni. Míg ment a TVD, akkor is a TVLine-os fogott meg mindig a legjobban. Majd egyszer összeszedem nektek az összeset, és egybe kipakolom nosztalgia gyanánt. Most viszont csekkoljátok ezt a frenetikus interjút az első szezon kapcsán. Nemsokára írok a másodikról, és hozom a kedvcsinálókat, na meg az első szezonos kritikáimat.

KTLA 5: Candice és Kayla a podcastről

2019.11.10. 07:38, Viki

Mint tudjátok, hiszen beszámoltam róla anno az oldalon, 2018 nyarán elindult Candice és legjobb barátnője, Kayla Ewell közös podcastje, a Directionally Challenged. El is kezdtem nektek feltöltögetni a részeket, bár azóta elég durván sikerült lemaradnom, nem futamodom meg. Szépen lassan, de fel fog kerülni az összes eddigi epizód. Annyi érdekes témát boncolgattak már, lehetetlen betelni vele. Ezt a meetingen el is mondtam Candice-nek. És igen, képben vagyok, a beszámolómmal is adós vagyok. Ígérem, igyekezni fogok. Most viszont csekkoljátok ezt a szeptemberi interjút a két tehetséges és tündéri színésznővel, hiszen meghívták őket egy Los Angeles-székhelyű műsorba. Főleg a podcastről, de kicsit a magánéletükről és a jótékonykodásról is beszéltek.

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.