Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!
Kb. két órával ezelőtt kaptunk egy BTS képet a 8x05-ből James Thompsontól, aki a sorozat producereként tevékenykedik már a pilot óta, most pedig rendezőként is lehetőséget kapott. Neki köszönhetjük ezt a csodás Steroline képet, amit a keverőszobában lőtt, hogy aztán megossza velünk. Már alig várom a pénteket, hogy láthassam többek között ezt a csodás momentumot! Karnevál lesz, emberek! A 2x02-ben is karnevál volt, amikor elindultak a barátság útján, ami azóta szerelemmé alakult. Úristen, már alig várom! :D <3 Egyébként ha máskor nem, pénteken tuti megnézem a 8x04-et. Igyekszem előbb, de ez a hét kész káosz! Mindenesetre gondoltam, jelzem, hogy hozom majd a linkeket a szokásos kritikámmal a múlt heti részről. ;)
Kb. három óra múlva adásba kerül a TVD új része, amihez kaptunk egy produceri betekintőt. Ebben a részben beleshetünk Sybil múltjába. Kíváncsian várom.
Így is egy hét késéssel sikerült ma leülnöm a gép elé végre megnézni a 8x03-at, így most a szinopszis fordítását nem hozom el nektek, legtöbben már úgyis meg tudtátok nézni a részt. Plusz Candice és Paul neve is csak a legvégén volt annyiban feltüntetve, hogy "ők is szerepelnek." Így meg pláne nem láttam értelmét. Viszont a szokásos kritikámat megosztom veletek, kommentbe pedig nyugodtan ti is írjátok le, hogy tetszett vagy épp nem tetszett a rész. És ma már adásba is kerül a 8x04, éljen! :)
Bár még mindig azt vallom, hogy ez egy nagyon jó kis évad, de azért ebben a részben nem egy negatívum megfogalmazódott bennem. Egy csomó hozzám hasonlóan hatalmas Steroline rajongó első körben azt említi, hogy "túl kevés Steroline momentum volt." Na, ezt én nem mondom. Mármint persze, ebben a részben lényegesen kevesebb ideig voltak együtt a képernyőn. Összeadva kb. 2 percet - a megszokott 3-5 helyett -, de most azt mondom, ennyi abból a szempontból elég is volt, hogy nem róluk kellett szólnia az epizódnak. Bár én el tudnék lenni azzal, ha 40 percen át csak őket bámulom, de ha egyszer nem minden csak Steroline körül forog, azt mindenkinek be kell látni. Nekem ezzel nincs gondom. Ők nekem eleve mindig hiányoznak, ha nem látom őket, szóval... :D Na jó, de rájuk még a végén visszatérek. Most mindenképp ki kell elemeznem azt, hogy Sybil irányába tele vagyok kettős érzésekkel. Határozottan nem ő az eddigi legjobb rosszfiú, sőt...de van benne valami. Ettől függetlenül egyre kevésbé látom értelmét a karakterének. Csak abban bízom, hogy az írók tudják, mit csinálnak, és szerintem van rá esély, hogy még meglepnek minket. Hiszen van valami, amit Damon nem mondhat ki. Egy feladat, amit Sybil bízott rá. Úgy sejtem, le fogunk még döbbenni. Én mindössze a jelenlegi állás szerint érzem azt, hogy a szirén jelenléte kvázi felesleges. Főleg most, hogy sikerült bezárni. Kérdés, mennyi időre. Ha már itt tartunk, komolyan Alaric volt a nap hőse. Itt tömeges "népirtás" vette volna kezdetét, ha nem érkezik meg időben. Ismét kezdem ugyanúgy imádni őt, mint korábban. Mintha visszakaptam volna azt a Ricet, aki anno az egyik kedvencem volt. Remélem, megmarad ezen a jó kis ösvényen, és nem kell ismét berágnom rá valamiért. És egyre jobban rimánkodom azért, hogy Georgie-val találjanak egymásra. Isteni a kémiájuk, ráadásul a lány most egy igencsak természetfeletti jelenetnek volt szemtanúja, alig várom, hogy szembesíti ezzel Alaricot. A rész elején és végén lévő Stefan-Alaric jelenetek is szuperek voltak. Imádtam, ahogy megemlítették az esküvőt. Még egy momentum, amiért Stefant csak imádni lehet. Elment megkérdezni Ricet, hogy rendben van-e ezzel az esküvő dologgal. Ez szerintem irtó figyelmes dolog volt tőle. Ezért szeretem Stefant annyira, többek között. A végén pedig örültem, hogy Ric felhozta a régi szép időket, és utalt arra, milyen közel álltak anno Damonnel. Hiányzik is nekem a Dalaric barátság. Ki tudja, talán most lesz egy Salaric baráti fázis? :) Ha már barátság. Caroline és Bonnie annál cukibbak, mint a rész elején voltak, talán nem is nagyon lehetnek. Bár erre nem veszek mérget. Az esküvőszervezés jól áll nekik, plusz az, ahogy egymást támogatják...majdnem meg is könnyeztem. Imádom őket. Azt viszont rossz volt látni, ahogy az ellentétes oldalon való állás miatt Bonnie és Stefan kapcsolata ridegebbé vált. Várható volt, és igazság szerint mindkettejük szemszöge tökéletesen érthető...épp ezért szomorít el még inkább. Mert szerintem itt nem arról van szó, hogy kinek van igaza. Könnyebb lenne, ha csak egy út lenne. Azonban teljesen világos, Bonnie miért Enzo mellett áll ki - apropó, őket továbbra is imádom, Bonenzo is valódi csoda, és megszakadt értük a szívem ebben a részben is -, Stefan pedig miért választja a bátyját. Érthető. Ahogy az is, hogy Caroline miért váltott oldalt, és került át az Enzo "csapatba." Szerintem ez így van jól. Szerencsére Caroline és Stefan kapcsolatán ez nem sokat változtatott, hiszen a rész végén megbeszélték a dolgot. Egy rövid, de szerintem elképesztően fontos momentum volt. Mindketten kimondták, mennyire utálták, hogy ellentétes oldalon álltak, de abból, ahogy egymásra néztek, leszűrhető volt, hogy egyébként a szerelem ezerrel jelen van. Meg valahogy egész nap sikerült belecsempészniük az esküvőt a gondolataikba, mondataikba. Ezt is jó volt látni. Kivételesen nem Steroline-nal fejezem be, hanem spoilerrel azoknak, akik még nem látták a részt!!! Komolyan visszahozták Tylert azért, hogy így végezze??!! Előző részben Sarah jött vissza, hogy aztán nem túl kellemesen távozzon, most meg Tyler. Ráadásul az ő esetében ez sokkal durvább, hiszen egy olyan karakterről beszélünk, akit a sorozat eleje óta ismerünk, és a többség szereti is. Kemény lépés volt, és nekem kicsit értelmetlen is. Persze, tudom, hogy ez majd Delena szempontból fontos lehet, hiszen Damon most olyasmit tett, ami valóban a "megbocsáthatatlan" kategória, de nekem így szimplán csak értelmetlen és kusza volt. Damon egyre lejjebb süllyed, és nem vicc, aggódom érte. És hogy kicsit önző legyek: leginkább azért, hogy megint Stefannak kell feláldoznia magát érte. Azt nem akarom. Hét évadon át szinte mindig Stefan hozott áldozatot a testvéréért, és ha Damon miatt kell - ne adj isten - meghalnia, nagyon kiborulok. Nyilván azt sem akarom, hogy az idősebb Salvatore úgy végezze, de akkor is... A lényeg, hogy picit para lett az egész. Várom, mi sül ki a mai epizódból. Nem volt rossz, de az évad első 2 része azért jobban tetszett.
Ma - nálunk holnap hajnalban - kerül adásba a TVD újabb epizódja, amiből kaptunk epizódképeket is. A galériába három fotó került fel, az egyik Steroline kép, emellett van kettő olyan, amin Stefan látható. Emellett az előzetest is elhoztam, hátha valakinek kimaradt. Istenem, imádom, ahogy az elején visszautalnak a pilotra a júniusi esküvő megemlítésével. Ráadásul pont Bonnie hozza fel a témát a trailerben, akinek anno Care elhadarta, hogy Stefannal júniusi esküvőt terveznek. Elképesztő, hogy ami akkor még egy felszínes, gimnazista lány "álma" volt csupán, az most úgy tűnik, valóra válik/válhat. Állati jó résznek ígérkezik az előzetes alapján, már alig várom!
Végre ma meg tudtam nézni végig az új részt...bár már az összes Steroline jelenetet megnéztem párszor, főleg az utolsót... De a linkek kipakolásával mindenképp várni szerettem volna addig, míg végig meg tudom nézni a részt, hogy megírhassam a szokásos kritikámat. Ezúttal a szinopszist is elhoztam, amit a bejegyzés végén olvashattok el. Lássunk is hozzá.
Azt említettem a múlt évad óta bármikor is, hogy mennyire imádom, amikor valaki épp Elenának írja a naplóbejegyzést a részek elején és/vagy végén? Ha nem, akkor most mondom. Oda vagyok ezért, hiszen így végképp elmondhatjuk, hogy bár fizikailag nincs jelen, de mégis érezni a jelenlétét a napló miatt. Most pedig Caroline írása az elején pláne mosolyt csalt az arcomra. Remélem, az évad végén megmutatják, ahogy Elena majd ezeket olvasgatja (adná az ég, mert bár a karakter nem a szívem csücske, de az utolsó 2-3 részben örülnék, ha visszajönne, vagy legalább az utolsó részre), de ne rohanjunk ennyire előre. Az epizóddal kapcsolatban szóhoz sem jutok. Szerintem zseniálisan lett összerakva, és van egy sanda gyanúm, hogy továbbra is oda meg vissza leszek a 8. szezontól. Basszus, legalább négyszer elsírtam magam közben, és a hangsúly a "legalább"-on van. Elképesztő, mintha valami érzelmi gátat rombolt volna le bennem néhány jelenet, vagy egyszerűen csak a túlérzékenységem újfent megmutatkozott. A lényegre térve muszáj megemlítenem, hogy utálnom kéne a szirént - ebben a részben meg pláne tett dolgokat, amik miatt gyűlölésre méltóvá avanzsált -, de valamilyen furcsa oknál fogva bírom a karaktert. Míg az eretnekek hamar az agyamra mentek tavaly, most úgy érzem, Sybilnél ez másképp lesz. Nem lett a szívem csücske, de van benne valami. Például a rész elején a kis beszélgetése Damonnel rohadtul tetszett. Mintha egy mini-flört is becsúszott volna, én pedig imádtam. Persze Delena forever, de azért van itt valami, amit lehet, még kifejtenek a későbbiekben nekünk. Pláne a rész vége alapján. Mármint a szirén konkrétan kitörölte-átírta Damon emlékeit Elenáról. Elena eltűnt, és lényegében Sybil vette át a helyét, így meg merem kockáztatni, hogy Damon emiatt az agykontroll miatt bele fog zúgni a szirénbe...legalábbis egy időre. Most mégis mibe fog kapaszkodni szerencsétlen? Hiszen ebben a részben is Elena emléke tartotta vissza attól, hogy valami borzalmasat tegyen. Mindezt úgy, hogy ugyebár ki is van kapcsolva érzelmileg. És mégis, amikor Stefan felhozta Elenát, Damon képes volt valami jót tenni...míg Sybil el nem cseszte. Most bele sem merek gondolni, mi lesz vele. Az agymosás után látszott is rajta, hogy a maradék emberségét is - ami mondhatni Elena volt - szó szerint elvesztette. Azért azokon a Delena visszaemlékezéseken ismét sikerült könnyeznem. Már sokszor kifejtettem, hogy Elena nem hiányzik túlzottan, de Delena annál inkább. És basszus, pont a számomra legsírósabb Delena momentumok lettek felelevenítve, szóval gondolhatjátok, mennyire mellbevágó volt érzelmileg. Sarah Salvatorét jó volt ismét látni, még ha csak rövid időre is. Csíptem a lányt anno, bár annak is örülök, hogy nem lett állandó szereplő, mivel hiába kedveltem, azt is láttam, hogy nem volt egy igazán lényeges karakter, és nem feltétlenül tett volna jót a sorozatnak. Annak viszont most baromira örülök, hogy Damon végre tudomást szerzett a létezéséről...csak sajnos a nagy családi összeborulás elmaradt (nem mintha számítottunk volna rá), és Sarah sem végezte túl jól. Sajnálom szegényt, nem ezt érdemelte. Bonnie történetszáláról sem feledkezem meg, így első körben annyit írnék, hogy már az elején egyértelmű volt, hogy Caroline és Stefan félig-meddig romantikázását látni nem volt kellemes számára, és érezhető is volt ennek az oka. Sőt nyilvánvaló és érthető volt. Mikor a rész végén Caroline-nal volt jelenete, megszakadt érte a szívem. A végére nem láttam a könnyeimtől, annyira megviselt az a jelenet. Bonnie szavait, na meg Caroline igazi legjobb barátra valló válaszát lehetetlen sírás nélkül hallgatni. Kaptunk egy kis Bonenzót is, amitől egyszerre éreztem magam a mennyben és a pokolban. Annyira csodásak, kémiával teliek, és most annyira szívszorító helyzetben vannak, hogy már én nem bírom egyhuzamban végignézni a jeleneteiket. Nem túlzok, amikor a rész végén a szirén belelátott Enzo fejébe, és láthattuk az aznapi búcsúját Bonnie-tól, le kellett állítanom a jelenet végén a videót, hogy összeszedjem magam, és képes legyek tovább nézni. Bonenzo óriási kedvenc párosommá lépett elő, megkockáztatom, hogy Delenával egy szinten szeretem őket, ami tőlem hatalmas szó - Steroline legyőzhetetlen, ha ez esetleg nem lenne egyértelmű <3 :D -. Annyira szeretném, ha boldogok lehetnének mindannyian. Még Alaricot muszáj kiemelnem. Esküszöm, amikor a rész elején végre szemtől szemben társalgott Seline-nel, azt mondtam, "atyavilág, oké, ők szuperek lehetnének együtt." Mindezt úgy, hogy nem vettem figyelembe, mennyire tetszett Georgie-val az előző epizódban. De nincs gond, ugyanis amint lett közös jelenete a gyakornokával, máris eszembe jutott a dolog. A rész végén is volt egy jelenete a dadussal, és igen, imádtam, és nem, nem lenne gond, ha összejönnének. De azt hiszem, eldőlt a mérleg nyelve, mégpedig Georgie oldalára. Szeretném, ha Alaric boldog lenne, és örülnék, ha Georgie-val alakulna ki valami ténylegesen. Kémia mindkét nővel van, kíváncsian várom, hova fejlődik ez a sztorivonal. És akkor Steroline! A VILÁG LEGCSODÁSABB PILLANATÁT LÁTHATTAM A RÉSZ VÉGÉN!!! Igazság szerint már néhány Steroline fannal csevegtünk a dologról 1-2 hete, és eljátszottunk a gondolattal, hogy ez a csoda valóra válhat, de nem mertük elbízni magunkat. Az epizód vége felé már mindenki elveszítette a reményt, erre bumm...a legutolsó jelenetben megkaptuk! STEFAN ELJEGYEZTE CAROLINE-T, én pedig még mindig alig hiszem el, és már elhihetitek, számtalanszor megnéztem a jelenetet, és még mindig ugyanúgy zokogok rajta! Többen is úgy gondolják, hogy nem illett bele az epizódba az eljegyzés, és hogy nem volt reális számukra, hogy egy ilyen (valóban) borzasztó nap végén Stefan megkérte Care kezét. Hát, én erre minden elfogultság nélkül tudom azt mondani, hogy szerintem pont, hogy tökéletes volt. Mármint igen, minden tönkrement, semmi sem sikerült a tervükből, minden máshogy alakult, Stefan elveszítette Sarah-t, aki a szeme előtt halt meg, emellett láthatta azt is, ahogy Damon elengedi az utolsó szalmaszálat is, amibe a maradék embersége miatt kapaszkodott. Minden odaveszett. Az eljegyzés épp azt mutatta meg, hogy ez nincs így. Hogy a boldogság, az apró fénysugár még ott van az életében. Ez pedig Caroline. Most jobb lett volna, ha napokig szenved és önsanyargató üzemmódba vált (ahogy azt el is kezdte)?? Szerintem nem. Én úgy gondolom, ez a lánykérés volt az, amire Stefannak is szüksége volt, ez most a REMÉNY számára. Plusz hadd ne hívjam fel a figyelmet arra, hogy az a gyűrű minden bizonnyal már azelőtt a fiókba került, hogy minden összeomlott volna körülöttük, ergo nem abban a percben tervezte el, hogy megkéri Care kezét. Így is, úgy is megkérte volna. A szívének és a lelkének is szüksége volt erre az örömre, és szerintem meg is érdemelte. Mindketten. Életemben nem láttam még ilyen gyönyörű eljegyzési jelenetet (talán csak Haley és Nathan a One Tree Hillből, na meg Monica és Chandler a Jóbarátokból vannak hasonló-azonos szinten). Imádtam minden percét, ráadásul annyira látszott, hogy Stefannak tényleg fontosak Caroline gyerekei. Ez még egy pozitívum, ami elképesztően boldoggá tett. Alig várom, mi lesz a következő részben/részekben. Pénteket akarok! :D <3
AKARATERŐ - Stefan, Bonnie és Caroline Észak-Karolina felé veszik az irányt, miután megtudják, hogy valaki Stefan múltjából lehet Damon és Enzo következő célpontja. Ott Bonnie drasztikus lépéseket tesz azért, hogy megkísérelje felszabadítani Enzót annak az akárminek a hatása alól, ami sakkban tartja őt. Az Arzenálban Alaric és Georgie rábukkannak egy rejtélyes szimbólumra, ami kapcsolatban lehet azzal a természetfeletti erővel, ami Damont és Enzót irányítja. Végül Caroline váratlan meglepetést kap Stefantól.