Steroline

Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!

Többet akarsz?

 
Family



  

Ide a barátaim oldalai kerülnek ki!

Jön: the100hun

 
Elite

  
  

Jön: -

 
Chat


 
Információk

Szerkesztő: Viki
Design: Fruzsi {#13}
Egyéb kód: Efruse
Téma: Steroline (Stefan & Caroline)
Nyitás: 2015.04.02.

Az oldal nem áll kapcsolatban a színészekkel, sem a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói lap! Minden gyűjtés és fordítás saját!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Home

Women's March - Atlanta és Los Angeles

2017.01.24. 22:24, Viki

 

A Women's March (Nők menetelése) posztomba muszáj belesűrítenem gyorsan a gyors tényeket: már ezerrel forgatják az esküvőt Candice-ék, és bizony, erről hamarosan érkezik egy újabb bejegyzés! Most azonban szeretnék rátérni a január 21-i nagy eseményre, amikor Amerika-szerte és néhány európai ország is tüntetett Donald Trump ellen. Nem csalódtam a kedvenceimben, Candice is elment az atlantai felvonulásra, többek között a TVD kreátora, Julie Plec és egyik legjobb barátnője, Kayla Ewell társaságában, aki Vicki karakterét alakította a sorozatban - nem mellesleg a 8x10-ben ismét látni fogjuk -. Jó pár képet feltettem a gyönyörű szőkeségről a galériába, hiszen Julie, néhány rajongó, na meg Candy által is kaptunk fotókat. És van valami, ami csak még csodásabbá teszi a már egyébként is fantasztikus kezdeményezést Trump ellen: Candice MEGMUTATTA NEKÜNK A KISLÁNYÁT!!! Bizony, Florence May King még január 15-én lett 1 éves, a szépséges színésznő pedig most mutatta meg először a gyermeke pofiját, korábban csak takarva vagy hátulról láthattuk. Egy igazi tünemény, nem lehet betelni vele. Candy egy "Érte vonulok fel" táblát cipelt magával. A férje két lánya, Ava és Elise is vele voltak. Fantasztikus ez a nő, komolyan! Az Instagram kiírásait fordítom, amiket az általa feltett képekhez írt.

Amiért felvonulok...csináljuk kicsi lány!

Amiért felvonulok...olyan büszke vagyok a lányaimra!

Egy Pimasz Nő és az Ő Jövőbeli Elnöke!

És bizony Paul is megtisztelte hölgytársait azzal, hogy jó néhány hozzá hasonló úriemberrel szintén felvonult. Mindössze ő nem Atlantában, hanem Los Angelesben. Terjengenek a pletykák, miszerint Phoebe Tonkin és ő szakítottak, de amíg ezt egyikük nem erősíti meg, csupán csak pletyka marad. Addig nem is szándékozom ezzel foglalkozni itt az oldalon. Na, de Paulról is kaptunk képeket, igaz, hogy mindössze kettőt, de a semminél jóval több. Az egyiket egy rajongó lőtte, a másik pedig egy csoportkép, amin többek között Emily VanCamp is látható, akivel az Everwood sorozatban együtt játszottak. Paul is írt ki három üzenetet Instagramra.

Ma szolidaritást vállalok a nők menetelésével minden városban szerte a világon.

Büszke vagyok rá, hogy ma szolidaritást vállalva vonultam minden nővel.

Ehhez a képhez: Hallgassatok a dinoszauruszokra, emberek!

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.